Hazai viszonylatban sajátos módon működik a budapesti TELEP – ha ide térsz be egy italra, azzal a fiatal művészeket támogatod. A modell bejött, a Madách tér legmenőbb helye tavaly ünnepelte 10. születésnapját, és van mire büszkének lennie. A földszinti bár és a terasz esténként nyüzsög a vendégektől, a galéria pedig felkerült a művészeti intézményrendszer térképére. Az elmúlt évtized hiánypótló kiállításainak, az éjszakába nyúló megnyitóknak, filmvetítéseknek és buliknak a hangulatát nehéz szavakba önteni, mi most azért mégis – az alapítók és az eddigi kurátorok segítségével – megpróbáljuk írásba foglalni a TELEP-sztorit.
Fiatalok tömege a teraszon, friss zene szól a DJ pultból, és ha éppen csütörtök van, akkor könnyen lehet, hogy egy kiállításmegnyitót is elcsíptél. A megnyitó után várod, hogy felkerüljenek a képek a Facebookra, hátha rólad is lőtt egy profilképgyanús fotót Talabér Géza.
A TELEP 2011 óta tartja előkelő pozícióját a budapesti Madách tér egyik legpezsgőbb helyeként, ahová a gimnazistáktól a munka után lazítani vágyó fiatalokon át a kreatív szakemberekig és művészetkedvelőkig szívesen tér be bárki, akár csak egy ital erejéig is. A tulajdonosok, Fábián Gergő, Kenyeres Sándor és Trellay Levente célja tíz évvel ezelőtt az volt, hogy egy közösségépítő művészeti teret hozzanak létre, amelyhez mellesleg egy vendéglátóegység is csatlakozik. Az emelet azóta is galériaként, a földszint bárként működik.
A TELEP ötlete Fábián Gergőtől és Szert Lilitől származik. „Geri akkoriban a Godot Kávéház üzletvezetője volt, és nagyon szeretett volna egy saját helyet, én pedig azon gondolkodtam, hogyan lehetne egy olyan kulturális helyet létesíteni, amelyet a vendéglátásból származó bevétel tart fenn, hogy független tudjon maradni” – emlékszik vissza Lili. Geri hozzáteszi, Sáfár Zoltánnak sokat köszönhetnek azóta is, a Godot Galéria és Kávéház mintaadó példaként szolgált számukra.
És hogy honnan a név? A Paulay Ede utcában volt egy szerviztelep, ahol a börtön autóinak javítását látták el. Ezt a helyet szerették volna megszerezni, de végül mégsem sikerült. A nevet azonban vitték tovább az akkor még üresen tátongó Gozsdu Udvarba, ahol 2010-ben egy nyár erejéig pop-up jelleggel megnyílt a TELEP. A nyitás előkészítéséhez mindenki hozta a barátait. „Hirtelen lettünk vagy tízen, mindenki segített” – idézik fel. Ekkor csatlakozott Trellay Levente is, aki Somoskői Gáborral együtt tervezte és készítette el a tér bútorait és a pultot. A nyár óriási siker volt, tömegek érkeztek, sűrűn váltották egymást a workshopok, filmvetítések, kiállítások. Szert Lili a fiatal művészek számára adott bemutatkozási lehetőséget, de időnként néhány húzónév is feltűnt a műfajilag kifejezetten sokszínű programban. Geri és Lili jó szívvel emlékeznek vissza az első kiállításukra, Sipos Marica lélegző szobraira (és vegyes érzelmekkel arra az estére, amikor Szurcsik Erika és Tulipán Máté közönséget bevonó festőperformansza olyannyira hangosra sikeredett, hogy a felső szomszéd egy öt literes zománcfestékkel tisztelte meg a jelenlévőket).
Szerették volna, ha nem csak szezonális hely marad a TELEP. A Godot Galéria Bartók Béla útra való költözésével a megüresedett Madách téri helyiségben látták a potenciált. Többen is be akartak szállni az alapításba, ám végül mire oda jutott a tervezés, hogy pénz is kellett, Geri és Levi ketten maradtak.
„Széttörtük a malacunkat, és szóltam Sanyinak is, aki a gyerekkori barátom. Tudtam, hogy akkoriban online pókeren sok pénzt nyert, úgyhogy megkérdeztük, nem akar-e beszállni” – emlékszik vissza Geri arra, hogyan lett Kenyeres Sándorral teljes az alapítócsapat.
Minimális anyagi forrásokból, DIY megoldásokkal pofozták ki a teret
A srácok önerőből csináltak minden felújítást a térben, bontottak, festettek és barkácsoltak. „Nem volt kocsink, gördeszkán toltuk át a használt hűtőket, Levi pedig kuncsorgott az autóért az anyukájának, hogy el tudjunk menni az IKEA-ba” – meséli Sándor. 2011 tavaszán megnyitott a TELEP, egy ideig a pincét is kiadták, itt működött az Ykra, a Kukuri Crew és a Faun Project műhelye. Egy ideig még Lili vitte a galéria programjait, majd Patrick Urwyler kurátor váltotta őt, aki a Chimera Project főként street-art fókuszú kiállításait hozta a TELEP-re. 2013-ban Kovács Kristóf vette át a galéria vezetését, ekkor még ő se gondolta, hogy nyolc évig marad. Kristóf többször megfordult vendégként a TELEP-en, és akkor kezdte el a MKE Képzőművészet-elmélet alapképzését. A fiúk neki is szabad kezet adtak a szervezésben. Kristóf tanulmányaiból eredően ezekben az években meghatározó volt a Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak jelenléte a galériában. Elmondása szerint az első két év a betanulás időszaka volt, ő 2015-től tekinti a galériát a művészeti intézményrendszer részének. Ettől az évtől a galéria profilja és missziója világosabb lett és tudatosabban szerkesztett kiállítási program állt össze: fiatal pályakezdő képzőművészek önálló kiállításai, kicsivel idősebb generáció önálló kiállításai, tematikus és csoportos kiállítások szerepeltek a naptárban.
„Kristóf lelkes volt és nagyokat merített az elején, aztán az évek alatt kialakult a saját fókuszált látásmódja. A galériát feltette egy más pozícióba a térképre. Olyanok is jöttek ide, akik előtte nem ismerték a helyet, vagy sznobizmusból nem látogatták” – mondja Geri. „Kristóf idejében cikkek jelentek meg a kiállításokról, nagy erőkkel dolgozott a dokumentáción és archiváláson is” – egészíti ki Levente, aki önkritikusan hozzáteszi, hogy olykor nem lehetett Kristófnak könnyű dolga velük.
A hely, ahová azért jársz, hogy támogasd a fiatal művészeket
A TELEP-et elnézve a kocsmagaléria kifejezés juthat elsőre eszünkbe, de aki jól ismeri a helyet, tudhatja, hogy a TELEP ennél több. Kovács Kristóf sokat tett azért, hogy a galéria az egyike legyen azon nonprofit kiállítótereknek, amelyek a fiatal művészeknek nyújtott lehetőségek által a hazai művészeti intézményrendszerben fontos, hiánypótló feladatot látnak el. „Éves szinten több millió forintot szánunk a galéria működésére, és ezt nem is csinálnánk másképp” – mondják az alapítók, akik számára fontos, hogy ne függjenek egy adott politikai berendezkedéstől vagy szponzortól.
Hogy mennyire sok múlik a megfogalmazáson, arra Kristóf hívja fel a figyelmemet: „Tudatosan törekedtem arra, hogy ne azt mondjam, ez egy kocsma, felette egy galériával, hanem azt, hogy ez egy vendéglátóegység által fenntartott nonprofit, független galéria. Mai napig, ha beszélek ismerősökkel, azt mondják, hogy azért jártak oda, mert tudták, a kiállításokra szánt pénz abból jön össze, hogy ők ide járnak és itt fogyasztanak.”
Mindez persze nem jelenti azt, hogy a bár + galéria felállás minden pillanatban felhőtlen szimbiózist jelent. Amennyire biztosítja a szabadságot, a látogatóközönséget, spontán közösségi események és beszélgetések helyét, olyannyira tud korlátokat is jelenteni olykor a kiállításrendezésben az, ha a hideg időszakban (amikor a terasz nem üzemel) a galériában is le kell tudni ültetni a fogyasztó vendégeket. A vendéglátóegység és a galéria egyensúlyára időről időre figyelni kell, de a fiúk elmondása szerint éppen ez a hely romantikája, ez teszi önazonossá a TELEP-et.
Az első „telepesek” ma már családosok
„Azt észrevettem, hogy már nem én vagyok a legfiatalabb itt” – mondja Levente, akivel együtt a többiek is megemlítik, hogy az elmúlt 10 évben sokat változott a közönség nemcsak a TELEP-en, hanem a Madách téren is. Kezdetben a tulajdonosok baráti társasága és az ő ismerőseik alkották a törzsvendégeket, majd ahogy egyre népszerűbb lett a hely, úgy bővült a látogató- és vendégkör is. „Engem feltölt, ahogy látom, hogy folyamatos generációváltásban vagyunk, ez a legjobb dolog.” – értékeli Sándor.
Társadalomérzékenyítő kiállítások, az ominózus tyúkól és jövőbeli kilátások
És hogy mi volt a legemlékezetesebb kiállítás az elmúlt tíz évből? Vegyes érzésekkel, de egy emberként vágják rá, hogy Márkus Sándor kiállítása, amikor tyúkok költöztek egy hétre a TELEP galériaterébe. Sándor és Gergő kedvenc kiállításaik között emlegetik a TELEP 0. napjától ott fotózó Talabér Géza munkáiból nyíló kiállításokat, Levente pedig a Bohóc Oldalak kiállítást emeli ki, ami az egyedi “hajléktalan” vicclapot, illetve az azt készítő Gorcsakovszki Ferenc történetét mutatta be. „Ennél a kiállításnál jöttem rá, hogy nekem mi a szerepem kurátorként, és hogyan akarok viszonyulni a képzőművészethez” – válaszol Kristóf, aki a legemlékezetesebb tárlatok között említi még az Electronic Beats Ez Nem Disco című kiállítását is, ahol a hazai kortárs elektronikus zenére reagáló műveket mutattak be.
A galériát Kovács Kristóf távozása után egy rövidebb szünet követte, 2021 októberétől pedig Mayer Kittivel ketten szervezzük a TELEP kiállításait. Fontosnak tartjuk a minket megelőző kurátori munka eredményeit, azt az éveken át tartó folyamatot, mely által a galéria felkerült a művészeti intézményrendszer térképére. A TELEP Galéria célja továbbra is a kortárs fiatal alkotók munkáinak bemutatása lesz, mindemellett – a saját szakmai tapasztalatunknak és érdeklődésünknek megfelelően – szeretnénk, hogy azt a hiánypótló szerepet, amelyet a művészeti szcénában a hely az utóbbi néhány évben betöltött, a designkultúra területén is elkezdje képviselni olyan kiállításokkal, amelyek elősegítik a designról és a kortárs tárgykultúráról való gondolkodást és párbeszédet. Mindezt úgy, hogy közben figyelembe vesszük a TELEP közösségét és helyét a város szövetében, törekedve arra, hogy a Madách tér egyik legizgalmasabb helye továbbra is a hetedik kerület meghatározó, független művészeti tere maradjon.
TELEP, Madách Imre út 8., Budapest 1075
Borítókép: Mohai Balázs
Kőbánya varázslatos világa – A budapesti Chinatown
Egy kanapé végtelen lehetőséggel
