fbpx
Nyomj Entert

DIALOG | Trellay Levente

A Budapest Bagel és a Telep alapítója reneszánsz embernek tartja magát és ha titulust kellene a neve mellett feltüntetni, a „megoldó ember” megnevezést érzi leginkább helyénvalónak. Trellay Levente az utazások során is csak minimálisan veti be a GPS-készüléket, okostelefont egyáltalán nem használ. Nem tartja ördögtől valónak a digitális eszközöket, de jobb szeret intuitív módon létezni, valódi élményeket szerezni. Leventét révfülöpi házában látogattuk meg, ahol egész másképp folyik az idő, mint a nagyvárosban – sercen a tű a bakelit lemezen, forr a teavíz és a kedvenc motor is előkerül a garázsból. Interjú!


Okostelefont egyáltalán nem használsz, és televíziód sincs. Ez mennyire szándékolt? Tudatosan tartod magad távol ezektől az eszközöktől? És mi a helyzet azokkal a kütyükkel, amelyeket valamiért mégis birtokolsz, például a laptoppal vagy a táblagéppel? Ezeket, illetve a rajtuk keresztül elérhető felületeket  – Instagram, Facebook – mire és milyen formában használod?

Szándékos, igen. Vizuális típus vagyok és szeretem a képeket, ezek a telefonok pedig erre nagyon is alkalmasak: folyamatosan fenn vagy a hálón, jönnek veled szembe a neked szánt vizuális tartalmak. Kicsit olyan ez, mint az édességfüggő gyerek esete, aki beszabadul egy cukorkaboltba. Akkor, amikor körülbelül két éven keresztül okostelefont használtam,  képletesen szólva cukorbeteg lettem, és ezt egy adott ponton jelezte a szervezetem. Láttam magamat, ahogy leszegett nyakkal folyamatosan bámulom a képernyőt, és egyszerűen kényszeresen előhúztam a zsebemből a telefont, nézegettem – akkor is, amikor más dolgom lett volna. A telefon egyszerűen beköltözött az életembe sokkal intenzívebb formában, mint korábban.

Képtelen voltam a megfelelő helyén kezelni az okostelefont: azt éreztem, hogy ez a készülék behálózott – a funkcióival, a folyamatos online jelenléttel –, és én azt akartam, hogy ez csak egy eszköz legyen az életemben, ne pedig én legyek az eszköze a telefonomnak. Ez az én személyes élményem, nem akarok ebben úttörő lenni, egyszerűen csak egészségtelennek éreztem azt az állapotot.

A táblagépben az a jó, hogy a méreténél fogva azt nem a zsebedben, hanem a hátizsákodban hordod, nincs állandóan a kezed ügyében. Nekem az egy hasznos eszköz: meg tudok rajta írni dolgokat, mégsem akkora, mint egy laptop (a laptopom egyébként is inkább asztali számítógépként funkcionál, mindig az íróasztalomon pihen, csak azon van például Facebook és normális szövegszerkesztő).

A Facebook – a Gmail mellett – egy kommunikációs csatorna: olyan, mint egy jól megszerkesztett chatszoba volt régen. Ha prioritásokról beszélünk, akkor nálam az a legfontosabb, aki telefonon felhív vagy küld egy SMS-t, utána jön az e-mailezés, és csak az után jön a Facebook-üzenet, amit általában nap végén, az „asztali számítógépen” csekkolok.

A saját Instagram-fiókomra például úgy tekintek, mint egyfajta személyes magazinra, ami rólam szól, amibe bárki „beleolvashat”, de ott is csak bizonyos típusú tartalmakat osztok meg az életemből. Nem tartom abszolút fontosnak az Instagram-jelenlétet sem, viszont mivel van több vállalkozásunk is (Telep, Budapest Bagela szerk.), aminek tulajdonképpen az arcai vagyunk, ezért néha-néha érdemes saját tartalmakat megosztani, ami építheti ezeket a vállalkozásokat, vagy szolgálhat jó ügyeket (Levente hatodik éve a Highlights of Hungary nagykövete – a szerk.).

Nem tartom ördögtől valónak ezeket az okos eszközöket, de én nem tudtam mértéket tartani, megfullasztottam magam a kontentben, és ez a szellemi munkám rovására is ment. Azt az időmet is elvette, amikor egyszerűen csak gondolkodnom kellett volna, a szó klasszikus értelmében: csak ülni valahol, nézni az eget. Érdekes, hogy ki mit csinál a világban, ez egy nagyon izgalmas dolog, de közben az is fontos, hogy én mit gondolok a világról anélkül, hogy ezt másoktól látnám. Ha folyamatosan nézegeted a Pinterestet, az Instagramot és az egyéb, algoritmusok alapján neked szánt tartalmakat generáló platformokat, akkor hol jön be az egyén fantáziája?

A tervezés, az építés mindig is jellemző volt rád: jópár bútort te magad készítettél például a Telep számára a hely indulásakor, egy ideje pedig – részben a Covid-terhes idők folyományaként – professzionális szintre fejlesztetted a hegesztést, és különféle egyedi igényekre szabott megoldásokat kínálsz azoknak, akik megtalálnak egy-egy megbízással. Használsz például a tervezés során digitális eszközöket, inspirálódsz-e az online felületekről vagy maradsz a papírnál és a ceruzánál?

Az az igazság, hogy eljutottam arra a szintre, hogy valóban kellene használnom digitális eszközöket és programokat. Most léptékvonalzóval rajzolok. Mivel nem kellő kapacitású a gépem és nem értek a tervezőprogramokhoz sajnos, ezért teljesen analóg módon logarléccel és papíron tervezek. Gondolkoztam, hogy beiratkozom egy tanfolyamra és megtanulom használni, mert valójában azt szeretném csak igazán, ha a számítógépemen ezek a programok futnának, amik a munkámat segíthetik. De egy kicsit lusta is vagyok ebbe belevágni: folyamatosan érkeznek a feladatok, és ez a fajta fejlesztés (önmagam és az infrastruktúra szempontjából) valahogy mindig elmarad.

Azt, amit mi a tervezés-kivitelezés során csinálunk, valójában több száz éve kitalálták, és meg tudták valósítani számítógép használata nélkül is, ergo a metodika maga megvan már. A számítógép leegyszerűsíti az életedet, persze – rögtön fel tudod arányosan rajzolni, és látod, hogy az adott térben az hogyan nézne ki. Nekem most ezt léptékvonalzóval kell megcsinálnom, ami persze nem baj, mert komfortosan érzem benne magam, de azt gondolom, előbb-utóbb meg kell tanulnom ezeknek a programoknak a használatát.

A tervezés során a társammal úgy működünk általában, hogy van a fejünkben egy gondolat, azt megbeszéljük az asztalnál, felskicceljük egy papírra, arányosítjuk, illetve megnézzük, hogy az technikailag milyen formában valósítható meg. Amikor nagyjából már megvan, hogy mit szeretnénk elkészíteni, akkor szoktam online inspirálódni vagy analógiákat keresni. Amikor egy-két finomabb részletre vagyunk kíváncsiak, például egy speciális zárszerkezet kapcsán, akkor keresek rá az interneten, hogy azt mások hogyan oldották meg.

Nagy kedvelője vagyok egyébként a különféle építészeti, belsőépítészeti vagy kerttervezéssel foglalkozó albumoknak – ezeket nem azért gyűjtöm, hogy a dohányzóasztalomat díszítsék. Egy könyvet a kezembe fogni, azt átlapozni, egy-egy képen elmélázni, elmerülni a részletekben – nekem ez nyújt inspirációt. Ezt azt hiszem, a szüleimtől örököltem.

David Sax nagysikerű könyve, „Az analóg bosszúja” olyan analóg médiumok történetéről és azok reneszánszáról szól, mint például a papír, a bakelit, a film vagy a társasjáték. A könyv alcíme: „Valódi dolgok és jelentőségük.” Te mivel egészítenéd ki ezt a felsorolást, mik azok a tárgyak, ami számodra fontosak vagy nélkülözhetetlenek?

A kocsimban tartok egy kombinált fogót (ez nagyon sokszor megmentette már az életem), van egy svájci bicskám, és ami még fontos: egy jó minőségű elemlámpa. (nevet) Viccet félretéve: azt nem szeretném, hogy egy mesterséges intelligencia találja ki, hogy milyen zenét szeretnék hallgatni, hanem én legyek az, aki ezt eldönti. Mostanában például a Mixcloudon hallgatok zenéket, de azt is nagyon szeretem, amikor a barátaim osztanak meg velem valamilyen zeneszámot – ebben úgy érzem, sokkal nagyobb arányban van meg a személyes töltet, mint ha egy gépre bíznám rá magam.

Amikor felrakunk például itt, Révfülöpön egy lemezt, akkor általában az A és a B oldalt elejétől a végéig meghallgatod – ez egy dedikált idő, sokkal jobban odafigyelsz magára a zenére is. Eleve kiválasztod a lemezt, megnézed a borítót – kicsit ez analóg a könyvvel. Nekem ott is nagyon fontos az, hogy milyen a borító, milyen a kötés, milyen papírra nyomtatták, mekkora a formátuma, és még a fordítás is fontos. A lemez tárgyszerűsége önmagában többet ad, mintha csak rákattintanál az online felületen a „lejátszás” gombra.

A mai digitális világban mi jelenti számodra, egy reneszánsz ember számára az igazi szabadságot?

Az igazi szabadságot az jelenti – és azt hiszem, nemcsak nekem, hanem mások számára is – amikor ezektől a digitális eszközöktől függetleníteni tudod magad: nem lesz gyomorgörcsöd, ha mondjuk aznap nem mentél fel a Facebook-ra, vagy nem láttál az Instagramon több száz képet, vagy nem olvastad el online a híreket. Ezt egy kicsit én magam is átéltem, amikor visszakerültem az analóg telefonos életemhez. Azt szeretném, hogy olyan életem legyen, ahol ezek a dolgok egészséges mértékben vannak jelen. A nagypapám szintén építészmérnök volt, de senki nem várta el tőle azt, hogy például hétvégén válaszoljon bármire is. Az emberek tiszteletben tartották mások idejét.  

Az utazás is annak a része, hogy képes vagy függetleníteni magad ezektől az eszközöktől. Nem a kocsiban ülés jelenti az élményt, hanem amikor suhansz át a tájon – nem akarok ott lenni gyorsan, majd egyszer megérkezek úgyis. Én az utat akarom átélni.  Amikor például kinn voltunk a baráti társasággal Szlovákiában, az az utazás sem arról szólt, hogy érjünk föl mihamarabb a Magas-Tátrába, hanem, hogy kanyarodjunk el ott, ahol épp kedvünk tartja. Lehet, hogy egy plusz két-három órás kitérőt tettünk, de annak minden perce az élményszerzésről szólt (a motoros túráról Levente tollából itt olvashatsza szerk.). Ez az analóg létezésnek az egyik attribútuma szerintem, hogy magadba tudod szívni az életet, ami körbe vesz.

És néhány eldöntendő kérdés:

Google Calendar vagy klasszikus határidőnapló?
Klasszikus határidőnapló.

Netflix vagy mozi?
Leginkább egyik sem. Moziba is csak ritkán járok. Kicsit frusztrál, hogy a moziban leginkább csak aktuális filmeket vetítenek, régen sokat jártam például videotékába.

Spotify vagy bakelit?
Bakelit, de nem sznobizmusból.

Kindle vagy klasszikus könyv?
Semmiképpen nem Kindle.

Interneten vagy boltban vásárolsz inkább?
Boltban. Ha valamit a neten vásárolok, az általában csalódást okoz, illetve csak akkor vásárolok interneten, ha az a bizonyos tárgy valóban csak online kapható. Egy könyvért például képes vagyok inkább kiutazni Bécsbe, a kedvenc könyvesboltomba, és ott beszerezni a kiszemelt darabot.

Fotó: Mohai Balázs

Trellay Levente | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük