fbpx
Nyomj Entert

A fal láthatatlan ereje

A prágai Husův park revitalizációja során egy SUPERPOWER WALL (szupererő fal) névre keresztelt  szobrászati-építészeti emlékművet hoztak létre, ami az átalakulás témáját járja körül.

Azon a helyen, ahol ma a huszita forradalom parkja található Čakovicében, történelmileg egy tóval körülvett falusi zöldterület feküdt. Az Első Csehszlovák Köztársaság idején a tavat lecsapolták, a körülötte álló házakat lebontották, a területet pedig parkká alakították át. A park mostani rekonstrukcióját a Land05 tájépítészeti stúdió vezette, az emlékfal tervezésére pedig a S K U L L stúdiót kérték fel. 


„A fal mementója annak, ami már nincs itt, mégis nyomot hagy a helyen és az időben” – nyilatkozta Matěj Hájek szobrászművész, a S K U L L stúdiótól. A lebontott házak nyeregtetőinek kontúrjait ugyanis átírták a fal szerkezetébe: ezek az átlós vonalak adják meg a fal karakteres kiszögelléseit. A hagyományos építőanyaggal ellentétben a falat nanotechnológiai átlátszó bevonattal látták el, ami a fotokatalitikus tulajdonságainak köszönhetően (vegyszerek és hulladékanyagok nélkül) tisztítja a környező levegőt. A fal felületét ezenkívül titán-dioxiddal impregnálták, ami évente akár több kilogramm káros anyagot is képes felszámolni négyzetméterenként. Ezt az egyedülálló technológiát a J. Heyrovský Fizikai Kémiai Intézet cseh tudósai fejlesztették ki.

„A láthatatlan itt kettős szerepet játszik. Egyrészt ott van a nanotechnológiai bevonat, ami a napfény segítségével lép működésbe, másrészt az emlékezet és az emlékek töredékei, amik csak a képzeletünkben léteznek. Nem az a lényeges, amit látunk, hanem éppen az, ami elkerüli a tekintetünket” – teszi hozzá Hájek.

SKULL | Web | Facebook | Instagram

Fotók: Bet Orten

Forrás: Linka

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük