Amikor a fenntarthatóság és az ökológiai krízis berobbant a köztudatba, többek között az olyan érzékenyítő képek, mint a teknős fejébe ékelődött szívószál demisztifikálta az embertömegek addigi elgondolását, miszerint a szemét megszűnik létezni, ahogyan kidobjuk. Az anyagi kultúránk környezetre gyakorolt hatása, ha még ugyan közel sincs orvosolva, legalább általánosan elterjedtté vált. Na de mi a helyzet a globális információs hálózattal, az online interakcióinkkal, tárhelyeinkkel, vagyis a virtualitás fenntarthatóságával? Meddig hisszük még, hogy nincs környezeti következménye a digitális dömpingnek?
A Beyond the Cloud kiállítás november 17-ig látogatható a 111 Galériában.
Viski Noémi, a kiállítás kurátora a Deák Erika Támogatás keretei között valósította meg a Beyond the Cloud-ot, ahol kortárs művészek és tervezők alkotásain keresztül vizsgálja az információs technológia ökológiai eredetét. Célja rávilágítani, hogy a virtualitás is a Föld nyersanyagaiból táplálkozik, az óceánok mélyén futó kábelek, kiaknázott lítiumlelőhelyek és olyan digitális eszközök formájában, amik a tervezett elavulás következtében pár röpke évre szolgálnak csak ki bennünket. „Az első tervek egy egyetemi kurzusomon születtek, ahol a designkultúra jövőt érintő kérdéseivel, a technológia hétköznapokba való beágyazottságával foglalkoztunk. Különböző hívószavak mentén kellett elkészítenünk a vizsgamunkáinkat, amihez én a környezet és klíma fogalmakat kaptam. Ekkor kezdett el komolyabban foglalkoztatni az információs technológia infrastruktúrájának és a bolygónk kapcsolatának kutatása. Ezzel párhuzamosan az Egy automatizált jelen allegóriái című kiállítás szervezésében vettem részt, ahol Vladan Joler munkáit mutattuk be. Joler infografikái többek között azt vizsgálják, hogy milyen munkakörülmények és ökológiai folyamatok kísérik az okoseszközök előállítását, üzemeltetését és eldobását. Érdekelt, hogy milyen más módokon lehet még ábrázolni a digitális technológia anyagiságát, és kik azok a fiatal hazai és külföldi művészek és tervezők, akik ezzel foglalkoznak” – mondta el nekünk Noémi.
Batke Bendegúz textilzászlói például az okostelefon előállításához szükséges, termérdek kémiai alkotóelem természetes lelőhelyeire és a termelési láncok konfliktusaira reagálnak. Anna Diljá Sigurðardóttir, a globális kommunikáció fizikai valóját, a tengerek alatti kábelhálózatokat vizualizálja. Dublecz Dániel infografikai elemekkel hívja fel a figyelmet a digitális adathalmozás problémájára, és egy mesterséges adatlebontó organizmus ötletével rukkol elő. M. Kállai Kata és Zsuzsa installációját a Londoni Fémtőzsde folyamatosan érkező adatai működtetik, és építik le minden egyes tranzakció során. Lucas de Ruiter pedig a kiállítás címéhez kapcsolódva a felhő fizikai megnyilvánulásait veszi górcső alá. Azt a valóságban hatalmas, számítógépekkel teli raktárat, ami iszonyatos mennyiségű energiát éget. „A kiállítás azokat a folyamatokat és jelenségeket szeretné megmutatni, amelyek a felhasználó elől rejtve maradnak. Úgy gondolom, ezeknek a munkáknak – és a művészetnek általában – feladata, hogy a valódi szükségállapotokra, kritikai vizsgálat alá korábban még nem vont jelenségekre irányítsák a figyelmünket, és megváltoztassák a gondolkodásunkat” – összegezte Noémi.
A kiállítást Schneider Ákos esztéta, design szakíró nyitotta meg, aki a fentebb említett kurzust vezeti a MOME-n. Beszédében a Beyond The Cloud problémakörét nyelvészeti szempontból, az internet korának fogalmai felől közelítette meg és tette plasztikussá. „Az adatklasztereknek tudtommal semmi közük a galaxisklaszterekhez, az adatfolyamnak a folyóhoz, a fagynak a lefagyáshoz, a Bitcoin bányászatnak ahhoz, hogy túrjuk a földet. És a kukac? Milyen kukac? Egy túltekert „a”-betű, amit papírra vetni minden egyes alkalommal zavarba ejtő. Nem tanultuk írásórán. És a felhő? Milyen felhő? Lehulló tartalom bárhol, bármikor. (…) A Beyond the Cloud kiállítói olyan alkotói stratégiát követnek, amely a felhasználói élmény súlytalanítása és a metaforagyártás helyett inkább a „szoftver nem létezik” tételt bizonyítja. Minden egyes kibányászott kriptovaluta, elküldött email, létrehozott közösségi médiaprofil beágyazott. Anyagból, „természetből” van. Az adatklaszterek talán mégiscsak kapcsolódnak valahogy a galaxisklaszterekhez, az adatfolyamok a folyókhoz, a háló a pókhoz, a Bitcoin bányászat ahhoz, hogy túrjuk a földet. A digitális kultúra anyagszerűségét feltárni, ledönteni a természetes/mesterséges közötti képzeletbeli falat, demisztifikálni a hálózati technológia fenséges, lebegő felhőszerűségét; ezek mind az ökológiai válság posztinternet-generációjának megkerülhetetlen feladatai.”
A kiállítás pedig éppen ezt a feladatot vállalja magára, a felhő valódi súlyát érzékeltetve. Teszi mindezt úgy, hogy nem mutogat ujjal, nem perszonalizál és nem él hatásvadász elemekkel. A láttottak mégis képesek az ember bőre alá kúszni, és optimális esetben a téma kritikai vizsgálatának és a digitális fenntarthatóság témájának hazai katalizátorává válni.
Fotók a megnyitóról: Bálint Júlia, Tóth Boglárka, Fényes Paula (MOME Elméleti Intézet hallgatói)
Minden érzékszervre ható alkotóteret hoztak létre a MaxCity-ben
Átadták a 15. Moholy-Nagy-díjat
