A számok azt mutatják, hogy a szankciók, mind az orosz, mind az európai lakosságot sújtják – mondta Litkei Máté, a Klímapolitikai Intézet vezetője a Hype&Hypernek. Páros interjú az energetikai vészhelyzetről, a szankciókról és a bizonytalan jövőről.
A gáz tekintetében Oroszország sokkal jobban függ Európától, mint Európa Oroszországtól. Az orosz gázexport 83 százaléka megy Európába, ez gyakorlatban azt jelenti, hogy a teljes gázfegyver aktiválása Moszkva részéről nagyobb veszteségeket okozna orosz oldalon, mint európai oldalon. Természetesen vannak függő országok, amelyek nem tudják egyhamar kiváltani teljes egészében az orosz gázt (Magyarország, Szlovákia, Németország), azonban a gáz egy olyan üzlet, amely jelenleg mindkét félnek megéri és érdekében áll. Moszkva szempontjából kifejezetten baljós, hogy az Európai Unió gázimportjának 46 százaléka érkezik Oroszországból, az utóbbi időben pedig az amerikai LNG (cseppfolyósított gáz) átvette a vezetést az orosz vezetékes gáz elől, havi 5,5 milliárd köbméterrel. Ha és amennyiben a háború miatt ezek a tendenciák megmaradnak, milyen időn belül kerülhet lépéskényszerbe Moszkva, amely költségvetésének 60 százalékát adja az energetikai export?
Sebestyén Géza: Kicsit árnyalnám a kérdésben lévő állítást. A kétfajta függés jellege teljesen eltérő. Oroszország függése anyagi jellegű, míg Európáé gazdasági és életminőségi kérdés. Ha holnap leállnának az orosz gázszállítások bármely fél kezdeményezésére, az azt jelentené, hogy az oroszoknak kevesebb pénzbevétele lenne, míg Európa lakásainak jelentős része hidegen maradna, miközben gazdasága drámai csapást szenvedne el, melynek tömeges munkanélküliség és szegénység lenne a következménye. Míg az orosz fél a pénzbevételek kiesését hitelfelvétellel bármikor orvosolni tudja, addig mi képtelenek lennénk a jelenlegi helyzetben pótolni az orosz gáz hiányát. Tehát míg valóban van függés mindkét oldalon, az egyik ezek közül könnyen kezelhető, a másik viszont megoldhatatlan problémát jelent. Arról nem is beszélve, hogy a sokat hangoztatott európai szolidaritással is szembe menne ez, hiszen míg egyes országok energiamixének nagyjából harmadát teszi ki a gáz, mint például Olaszország, Hollandia vagy Magyarország, addig más államok egyáltalán nem, vagy csak minimális mértékben használják a földgázt, ilyen Málta, Ciprus, Svédország vagy Finnország. Azaz a gázszállítások leállása egyes tagállamokban drámai következményekkel járna, míg más országok nem éreznék meg ezt direkt módon. Fontos még emellett, hogy a gázfegyver okos használata egyértelműen az orosz félnek kedvez. Ahogy most láthatjuk is, a jelenlegi holland tőzsdei gázár több mint négyszerese az egy évvel korábbi, és nagyjából húszszorosa a két évvel ezelőtti árnak. Azaz úgy jön most jóval kevesebb gáz Oroszországból az EU-ba, hogy ezért a kevesebb gázért az unió összesen több pénzt fizet, mint korábban a több gázért. Tehát jelen pillanatban Oroszország lassabban éli fel gáztartalékait, mégis több bevétele van összességében, ez szépen látszik a folyó fizetési mérlegének rekord magas értékén is, miközben Európa összességében többet fizet és kevesebb gázt kap. Azaz a jelenlegi helyzetben egyetlen szereplő van, akinek a folyamatok fájnak, ez az EU, ezzel szemben Oroszország profitál belőle.
Litkei Máté: A földgáz és a kőolaj kérdését mindenképp szükséges külön kezelni. A földgáz nagy távolságra szállítása sokkal nagyobb kihívás jelent, mint a kőolaj vagy szén szállítása. Legegyszerűbb módja a csővezeték építése, amely kezdetben nagy beruházást kíván, de ezt követően költséghatékony szállítást tesz lehetővé. Az 1973-as nagy olajválság után a Szovjetunió a frissen megépült Testvériség vezetékkel látta el a KGST országokat a jamali Nyenyecföldön kitermelt földgázzal. Oroszország és Európa, különösen Kelet-Közép-Európa kölcsönös egymástól függése földgáz tekintetében innen datálható. Az LNG formában hajón történő szállítás a már kiépült vezetékes szállítással nem tudott, és nem is akart versenyezni. Oroszország a Szovjetuniótól megörökölt gázvezetékeknek köszönheti, hogy évek óta a legnagyobb földgázexportőr, hiszen az LNG részesedése az exportban alig több, mint 16 százalék, amivel „csak” a világ negyedik legnagyobb LNG exportőre. Ebből is látszik, hogy fölgáz esetén ez a szoros kapcsolat nem szüntethető meg egyhamar, és az elszálló földgázárak jelenleg ellensúlyozzák a csökkenő exportvolument. A kőolaj szállítása esetén azonban teljesen más a helyzet. Bár a szállítás a Barátság kőolajvezetéken minden érintett félnek egyszerűbb, a kőolaj tankerek segítségével, vagy vasúton is könnyedén bárhova elszállítható. Emiatt a különböző típusú olajok (az Északi-tengeri Brent, a West Texas Intermediate és az urali) egymás versenytársai, a tőzsdei árazás pedig pár dollár eltéréssel együtt mozgott. Ezen a felálláson változtatott az orosz-ukrán háború, ugyanis február óta az orosz olaj ára kb. 30 százalékkal leszakadt az előbbi kettőtől, miután az orosztól eltérő eredetű olaj iránt hirtelen megnőtt az európai kereslet. Ennek ellenére a jelenlegi 67 dolláros hordónkénti árral az olajexport jelentős bevételt generál Oroszországnak, amire továbbra is nagy igény mutatkozik az ázsiai, de még európai és amerikai vevők részéről is.
A Kreml saját adatai alapján májusban az összes olaj- és gáz árbevétel a felére csökkent áprilishoz képest. A májusi zuhanás óta ilyen statisztikát nyilvánosságra sem hoztak. A kínai és indiai árérzékeny vásárlók pedig eddig is kihasználták a szankcionált országok kényszerhelyzetét, amennyiben pedig megérzik az vérszagot Moszkva felől, még rosszabb feltételekkel vásárolhatják fel a természeti erőforrásokat. Milyen távon okozhatnak komoly problémát a nyugati szankciók és tényleg sikeres lehet-e egy keleti nyitás Oroszország számára?
LM: A Bloomberg nemrégiben közzétett kutatása azt elemezte, hogy a tankerek hova szállítják az orosz olajat. A hajóforgalom alapján egyáltalán nem csökkent Oroszország tengeri olajexportja, az továbbra is napi 3-3,5 millió hordó között alakul. Az Európának nem kellő olajat maradéktalanul átveszi Ázsia. A Kpler árupiaci elemzői szerint India orosz olajvásárlásai már májusban több mint kétszeresére nőttek az előző hónaphoz képest, és napi 840,000 hordó feletti rekordot értek el. Az Európába irányuló vezetékes kőolajszállítás pedig átmenetileg továbbra is mentességet élvez a szankciók alól. A Nemzetközi Energiaügynökség májusi közlése szerint Oroszország olajbevétele az év eleje óta 50 százalékkal, havi 20 milliárd dollárra emelkedett, és az export legnagyobb része az EU-ba irányult. A szankciók hatására csökkenő orosz import, és növekvő energiaárak eredője pedig rekordméretű folyófizetési többlet lett. A számok azt mutatják, hogy a szankciók, mind az orosz, mind az európai lakosságot sújtják, ellenben magát az orosz gazdaságot ez nem fogja megtörni. A májusi bevételek csökkenése nagy valószínűséggel csak átmeneti lehet, ami az időszakos elszámolásból adódhat, vagyis kevés vevőnek kellett májusban rendeznie a számlát Oroszország felé. Amit viszont a szankciók elérnek, hogy a korábban nem felhőtlen kapcsolatot ápoló Oroszországot és Kínát közelebb hozza egymáshoz politikai és gazdasági téren egyaránt. Ennek globális gazdasági és biztonságpolitikai veszélye az, hogy a nyugati cégek által nyújtott szolgáltatást idővel a kínai cégek is tudják biztosítani, Oroszország pedig Kínát és más ázsiai országokat látja el olcsó energiával, nyersanyaggal és modern haditechnikával. Ez a folyamat könnyen elvezethet az európai gazdaság hanyatlásához és a kínai-nyugati együttműködések felbomlása következtében a globális klímacélok is veszélybe kerülnek. A kínai, indiai és más fejlődő gazdaság számára az orosz exportnak köszönhetően olcsóbb lesz a fosszilis forrásból való energiatermelés, ami hátráltatja a megújuló és nukleáris energiatermelés térnyerését, ezzel szemben az EU klíma-semlegessé válása nem eredményez jelentős globális kibocsátás-csökkenést, hiszen a kibocsátásunk jelenleg is alig haladja meg globálisan a 9 százalékot.
SG: Egyrészt a gázfogyasztás jellemzően csökken májusban, másrészt Európában a gázárak is csökkentek májusban áprilishoz képest. Mindezek fényében a bevételek csökkenése nem meglepő. A mennyiség és az árak emelkedésére azonban mostantól egyértelműen számítani lehet. E két faktor pedig duplán emeli Oroszország bevételeit. Lényegében minden általam ismert elemzés azt a következtetést vonja le, hogy Oroszország olaj- és gázbevételei növekedtek a korábbi azonos hónapokkal összevetve a háború és a szankciók ellenére. Ezt sugallja a folyó fizetési mérleg rekord magas, korábban soha nem látott szintje is. És ahogy ezt fent is jeleztem, a bevételeket hitellel bármikor ki lehet váltani. Nem gondolom tehát, hogy bárki vérszagot érezne, legalábbis nem Oroszország felől. Kína és India nyilván próbálja a maga hasznára kiaknázni a jelenlegi helyzetet, ám az oroszok kényszerhelyzetéről semmiképp nem beszélhetünk.
A jelenlegi helyzetben az infrastrukturális szempontból korlátozott képességekkel rendelkező Közép-Európának új lehetőségek után kell néznie hosszútávon. Milyen fejlesztések szükségesek az olaj- és gázfüggőség részleges csökkentésére?
LM: Mindkét energiahordozó esetén a nehézséget az jelenti, hogy Magyarország nem rendelkezik közvetlen tengeri kijárattal. Emiatt az ide irányuló energiaimport más országok jóindulatán múlik. A tengeri olajszállítás esetén például a horvát fél döntése, hogy kibővíti-e az Adria vezeték kellő határkeresztező kapacitását. Ugyanis az Adria vezeték nem arra lett tervezve, hogy a Mol összes finomítóját elássa, hanem az orosz szállítási útvonalat kiegészítve folyamatosan szűkülő kapacitással lássa el az egymás után lévő finomítókat. Ahová már nem ér el a Barátság kőolajvezeték ott rendelkezésre áll a szükséges nagyobb kapacitás (sisaki finomító, majd a boszniai, illetve a szerb finomító), de a Magyarországra nyúló ág alapvetően csökkentett kapacitással bír. Amennyiben kibővítésre kerül az Adria vezeték akkor is meg kell oldani azt, hogy a százhalombattai és pozsonyi finomító a savanyú orosz olaj finomítására lett tervezve, méghozzá ennek is egy olyan keverékéhez, amit állandó minőségben az oroszoktól készen kapunk. A MOL a Krím-félsziget annektálását követően nagyszabású beruházás keretében alkalmassá tette a dunai finomítóját harmadrészben tengeri olajjal kevert olajmix finomítására is. Az urali típusú olajkeverék teljes kiváltásához azonban a finomítók átalakítása mellett a kőolajmix kikeveréséhez is ki kell építeni a megfelelő infrastruktúrát, ami önmagában euró százmilliókat emésztene fel, miközben azt látjuk, hogy az EU már középtávon megszabadulna a kőolaj alapú üzemanyagoktól, ami kérdésessé teszi a beruházás megtérülését. A földgázellátás helyzete sokban hasonló, de vannak nagyon fontos különbségek, ami a jövőt illeti. Hasonló annyiban, hogy a horvátországi krk-i terminálon jelenleg 1 milliárd köbméter lekötött kapacitással rendelkezünk, ami a hazai földgázfogyasztás csupán egytizedét teszi ki, így a tengeri szállítási útvonal nem jelent alternatívát a vezetékes földgázzal szemben. Másrészről fontos különbség, hogy a felhasznált földgáz túlnyomó része az ingatlanok fűtésére és villamosenergia-termelésre megy el. Ezeken a területeken pedig van az orosz energiahordozónak számos alternatívája, például energiatermelésben a paksi bővítés mellett az eddigi blokkok üzemidő hosszabbítása, a megújuló energiatermelés fokozása, a Mátrai Erőmű lignittüzelésű blokkjainak tovább üzemeltetése és hosszú távon a zöld hidrogén elterjedése. Az ingatlanok fűtése pedig földgáz helyett villamos-energiával is egyszerűen megoldható, valamint az ingatlanok szigetelésével akár tizedére is csökkenthetjük az energiaigényt, legyen szó földgázról vagy villamos-energiáról.
A Barátság-vezetéken nemrég pár napra leállt az orosz olaj exportja Magyarországra, Szlovákiába és Csehországba. Az üggyel kapcsolatban sok volt a ködösítés, a MOL azonban kifizette az oroszok helyett a tranzit költségeit. Mi történt pontosan? Mi áll érdekében az orosz és az ukrán félnek?
SG: Hogy pontosan mi történt, ezt a résztvevők tudják csak. Az viszont tény, hogy alapvetően minden félnek (Oroszország, Ukrajna, Európai államok) az az érdeke, hogy a Barátság vezetéken rendben jöjjön az olaj. Ez bevételt jelent Oroszországnak és Ukrajnának is, egyben létfontosságú nyersanyagot Európa országainak. Az orosz fél fizetési lehetőségeit valószínűleg egyaránt nehezítette a két ország közötti háború és ennek hatása a felek hozzáállására, valamint az orosz bankok elleni szankciók is. Véleményem szerint jó megoldás született. A szállítások folytatódhatnak, az orosz és az ukrán felek megkapják a nekik járó ellenértéket. Sejtésem az, hogy a MOL által kifizetett tranzit költség valamilyen kedvezmény vagy diszkont formájában lesz majd elszámolva az orosz és a magyar fél között.
Milyen roppanást okozna a gazdaságunkban egy teljes leállás olajimport esetében?
LM: A kérdés megválaszoláshoz elengedhetetlen annak tisztázása, hogy milyen okból szakad meg a kőolajszállítás. Ha az oroszok állítanák le irányunkba az olajszállítást, az rövidtávon kezelhetetlen nehézséget okozna. Évekbe telne, míg a MOL teljes egészében át tudna állni eltérő típusú olaj finomítására. Amennyiben az oroszok szeretnének szállítani, csak az akadályba ütközik, ez nevezhetjük kevésbé rossz helyzetnek. Az EU 6. szankciós csomagja ugyanis lehetővé teszi számunkra, hogy a csővezetéken történő nyersolajellátás megszakadása esetén más útvonalon, más tagállamok közbeiktatásával is beszerezhetünk akár uráli olajat is. A kihívás az lenne, amennyiben az Ukrajnán keresztüli szállítás megszakadna, hogy kiépítsünk mihamarabb egy új szállítási útvonalat. Az átmeneti időben nyújtana segítséget a hazai kőolaj és üzemanyag biztonsági készlet, ami a Magyar Szénhidrogén-készletező Szövetség adatai szerint jelenleg 618,5 kilo-tonna kőolaj, valamint 431,1 kilo-tonna gázolaj és 231,1 kilo-tonna benzin. Ez a mennyiség átszámítva több, mint 800 millió liternyi üzemanyagnak felelnek meg, ami önmagában fedezi az ország három havi fogyasztását, de emellett rendelkezésre álló nyers olaj tartalék nagyjából még ennyi üzemanyag előállítását teszi lehetővé. Az sem szabad elfelejteni, hogy a MOL csoport tulajdonában van a rijekai finomító, amelynek működése nem függ az orosz ellátástól, valamint normál üzemmenet mellet az OMV is szállít a schwechati finomítóból üzemanyagot a saját kútjai ellátására, illetve magasabb áron más importőrök is akadnának.
SG: Itt gondolom az orosz olajimport leállására kell gondolni, ez a magyar import kétharmadát jelenti, ami a teljes hazai felhasználás 90 százalékát adja. Az orosz olaj kiesése tehát a teljes felhasználás 60 százalékának fedezetét tüntetné el egyik pillanatról a másikra. Olajat természetesen nem csak Oroszország exportál, ráadásul ez a nyersanyag – szemben a gázzal – viszonylag könnyen szállítható vasúton, teherautón, vagy akár hajón is, nem annyira lényeges a csővezetékek megléte. Így az orosz olaj elvileg kiváltható más országokból származó olajjal. Van azonban két fontos probléma. A kisebbik az ár. A háború kitörése óta az orosz olaj hordónként 30 dollárral olcsóbb, mint az alternatív brent típusú. Ez az árkülönbség azt jelentené, hogy az orosz olaj kiváltása esetén a hazánk által felhasznált olaj 60 százalékának költségei közel 40 százalékkal növekednének, ami több mint 20 százalékos azonnali áremelkedést jelentene az átlagos hazai olajárak tekintetében. Lenne tehát egy inflációs nyomás. A nagyobb gond azonban nem ez, hanem az, hogy a MOL finomítóit alapvetően oroszországi keverék kőolaj (REB) feldolgozására tervezték. Ennek kiesése esetén a finomítókat le kellene állítani. Az alternatív forrásokra való átállás pedig 2-4 évet és dollár eurómilliós beruházást jelentene a magyar olajipari óriás részéről. Ennek hatása a magyar üzemanyag-biztonságra és árakra beláthatatlan lenne.
Sok helyen vezettek be energiacsökkentő intézkedéseket Európa-szerte. Németországban 19 fok fölé nem lehet középületet fűteni télen, uszodák zárnak be. Milyen mennyiségű energiát lehet megspórolni az ilyen intézkedésekkel, avagy szignifikáns változást hozhatnak-e ezek az intézkedések vészhelyzet esetén?
LM: A Bizottság eredeti elképzelés az lett volna, hogy ha minden tagállam megspórolja a földgázfogyasztásának 15 százalékát, akkor a megtakarított földgáz mennyisége képes kompenzálni az Északi Áramlaton kieső mennyiséget. Magyarán, ha mindenki spórol, akkor a német gazdaságnak is marad elegendő földgáz, és még a megmaradt három atomerőművet is be tudják zárni. Ez az elképzelés a számok szintjén nagyjából addig volt tartható, amíg az Északi Áramlaton szállított földgáz mennyisége nem süllyedt 40 százalékról 20 százalékra. Mostanra már Németországban is új szelek fújnak, a lakosság 80 százaléka már támogatja az atomerőművek működését, ha ezzel elkerülhetik a magasabb villamosenergia árakat. A német kormány hivatalosan még az Olaf Scholz által bejelentett energiapiaci stressz teszt eredményeire vár a döntés meghozatalához, azonban meglepetés lenne, ha az eredmények nem az atomerőművek tovább működtetését támasztanák alá. Magukra az intézkedésekre visszatérve, vannak köztük kifejezetten támogathatók, például a csukott ajtók az üzletekben, de elő lehetne írni a csukható hűtőpultok használatát a boltokban, míg más intézkedések a jelen formájukban túlzóak és betarthatatlanok és már előre borítékolható, hogy nem fogják elérni a céljukat. Hogy hozzak egy példát: több országban 19 fokban kerül maximalizálva a téli fűtési hőmérséklet a közintézményekben, üzletekben, mozikban. A cél, miszerint kerüljük el a túlfűtést támogatható, hiszen minden egyes Celsius fok nagyjából hat százalékkal több energiafelhasználást jelent. A gyakorlati megvalósítás, azonban rossz. Egyrészt ellenőrizhetetlen, másrészt figyelmen kívül hagyja az eltérő munkakörülményeket és emberi igényeket. Van, aki számára ez a hőmérséklet kellemes, míg másnak egy irodában ülve csak kabátban elviselhető és többet fog betegeskedni. Számos lehetőség létezik az energia-megtakarításra: okos termosztát, ventilátorok, árnyékolók, szigetelése. Én inkább a támogatásokban és tájékoztató kampányokban látom a megoldást, mint a hatósági kényszer alkalmazásában a fűtésre és melegvíz ellátásra.
Az Európai Uniós alapszerződések magukban foglalják a tagállami szolidaritást – milyen korrelációban áll ezzel az alapelvvel az energia szolidaritás? Működőképes modell lehet, vagy csak a felelőtlen német energiapolitika nyomásgyakorlása?
LM: Az energiaszolidaritás várhatóan bevezetésre kerülő új intézményrendszere a tagállami szolidaritáson alapul, de azt konkretizálva túl is terjeszkedik a terjedelmén. A Bizottság egy új tanácsi rendeletre tett javaslatot, amivel a szolidaritás jegyében a Bizottság egy újabb tagállami hatáskört vonna közösségi hatáskörbe. Az új rendelet azt a célt tűzi ki valamennyi tagállam számára, hogy 2022. augusztus 1. és 2023. március 31. között 15 százalékkal csökkentse a gázfogyasztását az elmúlt 5 év átlagához képest. Az új rendelet eredetileg a Bizottságnak adott volna lehetőséget arra, hogy „uniós riasztást” hirdessen, amikortól kötelezővé válik a 15 százalékos csökkentési cél végrehajtása. Ugyan csak a Bizottság lett volna jogosult dönteni a megspórolt földgáz átcsoportosításáról a szolidaritás jegyében. A végül az augusztus 5-én hatályba lépő rendeletben már nem került kimondásra földgáz átadásának kötelezettsége, arra csak utalás van a szövegben, valamint a Bizottságnak csak kezdeményezési jogot ad az uniós riasztás kezdeményezésére, annak elfogadásához a Tanács minősített többsége szükséges. A rendelettel jelen formájában az a legnagyobb probléma, hogy nem veszi figyelembe a tagállamok eltérő adottságait. Számos tagállam előre betárolja magának a szükséges földgázmennyiséget, míg mások a rendelkezésre álló készletet nyomban felhasználják. Vannak tagállamok, ahol a lakosság nagy része földgázzal fűt, míg más tagállamokban elhanyagolható ez az arány. Van, ahol az energiamixben jelentős a földgáz aránya, míg másutt minimális. Magyarország mindegyikben érintett, alacsony saját kitermelés mellett hatalmas, az éves fogyasztás kb. kétharmadát kitevő tárolókapacitással rendelkezik, a lakóingatlanok nagyjából 85 százaléka be van kapcsolva a földgázszolgáltatásba, valamint a megtermelt villamosenergia negyede földgáz alapú. A 15 százalékos földgázmegtakarítás számunkra sokkal nagyobb áldozatot kíván, mint azon tagállamoktól, melyek kevésbé függenek a földgáztól, mert például a lakosság nem fűt földgázzal.
SG: A gázfogyasztás egységes, 15 százalékos csökkentése teljes mértékben szembe megy a szolidaritás elvével. Mint ezt fent is jeleztem, vannak olyan tagállamok, melyek nem használnak gázt, míg mások komoly mértékben támaszkodnak erre az energiaforrásra. Az egységes csökkentés Magyarországon, Hollandiában és Olaszországban körülbelül 6 százalékkal csökkentené a rendelkezésre álló energiát. Ennek alapesetben hasonló mértékű GDP- és foglalkoztatás-csökkenés lehet a következménye. Ezzel szemben Ciprus, Málta vagy Svédország alig érezné meg a korlátozásokat. Ugyanígy ellentétes lenne a szolidaritás elvével az, ha egyes államok gázkészleteit máshová csoportosítanák. Hiszen ez egyértelműen hátrányosan érinti a felkészült, komoly tározói kapacitással rendelkező országokat, mint Magyarország, Ausztria vagy Lettország, ugyanis tőlük lehet majd gázt elvonni. Ezzel párhuzamosan kifejezetten kedvez azon országoknak, melyek egy fillért nem költöttek eddig tározó kapacitásokra, mint például Írország, Luxemburg, Szlovénia, Görögország, Ciprus, Litvánia, Észtország vagy Finnország.
Litkei Máté környezetgazdálkodási agrármérnökként végzett Gödöllőn, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen (korábban Szent István Egyetem). Tanulmányait térségfejlesztés irányba specializálta. Tanulmányait az államtudományok irányába folytatta a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Karrierjét szakpolitikai elemzőként folytatta, különös figyelmet fordítva az európai és hazai klímapolitikára. A Klímapolitikai Intézethez kutatóként érkezett, később kutatásvezető, majd igazgató lett.
Sebestyén Géza korábban a Kodolányi János Főiskola, a Szegedi Tudományegyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója volt. Emellett olyan tisztségeket is betöltött, mint például az OECONOMUS Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója, az MKB Kockázati Tőkealapkezelő igazgatósági tagja, vagy a Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány tanácsadótestületi tagja. Okleveles matematikus és közgazdász, aki vendégoktatóként tanított a német Munich Business School, az azerbajdzsáni tőzsde, a franciaországi ESSCA, a Nemzetközi Bankárképző, a bécsi WU Wien, a Világbank, a révkomáromi Selye János Egyetem (2003-2005) és az ELTE matematikus képzéseinek kurzusain. Doktori fokozatát a Budapesti Corvinus Egyetemen szerezte, kutatási témája a dinamikus sztochasztikus banki eszköz-forrás menedzsment volt. Jelenleg a Mathias Corvinus Collegium Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője.
Graphics by Roland Molnár / Hypeandhyper
Victoria Yakusha új limitált tárgyegyüttesével tiszteleg Ukrajna előtt
Niklas Paschburg – A hangok alkimistája
