A Konkrét Stúdió és Szántó Hunor Albert terve nyerte az idei Média Építészeti Díját

A Konkrét Stúdió és Szántó Hunor Albert terve nyerte az idei Média Építészeti Díját

Idén már tizenhatodik alkalommal ismerték el a megelőző év legkiemelkedőbb alkotásait az Építészfórum rendezésében megtartott Média Építészeti Díja gálán. A járványügyi helyzetre való tekintettel a február huszadikai rendezvényt online közvetítették a szervezők a Trafó Kortárs Művészetek Házából.

Az Építészfórum által alapított Média Építészeti Díja tizenhat éves hagyománnyal rendelkező szakmai esemény, melynek különlegessége, hogy zsűrizése a nagyközönség előtt zajlik. A legjobb épület díját idén a zsűri a Konkrét Stúdió csapatának ítélte egy üllői családi házért. A zsűri kiemelkedőnek tartotta, hogy az épületet az építész-tervező és a megbízó közösen mutatták be, ezzel is bemutatva, hogy megfelel funkciójának. A tervek közül a zsűri Szántó Hunor Albert a Táj-Restaurációs Központnak tervezett épületének ítélte oda az elismerést (konzulens: Vannay Miklós DLA). A terv, mely korábban sok más rangos díjat is elnyert már, vállaltan ideiglenes életidejével hívta fel magára a zsűri figyelmét.

Családi ház Üllőn – építész: Konkrét Stúdió / Sónicz Péter, Balogh Csaba, Deigner Ágnes, Sirokai Levente, Tatár-Gönczi Orsolya – fotó: Sirokai Levente, Ancza Krisztina
Táj-Restaurációs Központ – építész: Szántó Hunor Albert

A közönség tetszését ebben az évben az épületek közül a kolozsvári PJ-ház nyerte el, melyet Péterffy Miklós és csapata tervezett. A közönségtől legtöbb szavazatot kapó terv díját Györgyi Csenge és Iszak Bálint vehette át Vulkánmúzeum Izlandon címet viselő munkájárt Pásztor Jánostól, az Építészfórum tulajdonosától. Tavaly óta egy új közönségdíjat is kiosztanak a MÉD szervezői épített környezet kategóriában, melyben idén Bunyik Emese Pele királysága című munkája bizonyult a legjobbnak.

PJ-ház – építész Péterffy + Dőry / Péterffy Miklós – fotó: Danyi Balázs
Vulkánmúzeum Izlandon – építész: Iszak Bálint, Györgyi Csenge
Pele Királysága – építész: Bunyik Emese – fotó: Bunyik Emese

A Média Építészeti Díja keretében harmadik alkalommal adták át a Perika-díjat, amely az Építészfórum társalapítójának és három éve elhunyt főszerkesztőjének, Pásztor Erika Katalinának emlékét őrző szakmai elismerést. Ezt a díjat ebben az évben Perczel Anna építész, örökségvédő, az Óvás! Egyesület elnöke érdemelte ki.

További különdíjasok:

Austrotherm különdíja: Arctonic (Töős György és Szőkedencsi Géza) – Richter Gedeon debreceni közösségi és iroda épülete
Kovács Zoltán-emlékdíj: Bálint István
Europa Design Belsőépítészeti Különdíj:  Fló Architects (Csővári Linda és Demeter Ágota) – AKG Általános Iskola és Gimnázium
Építészfórum Fejlesztői Szakmai Nagydíja: Kiss Gábor
Nagyberuházások Különdíja: Marosi Miklós és csapata – Operaház Eiffel Műhelyház és Próbacentrum

A zsűri tagjai 2020-ban: Zubreczki Dávid szakíró, építészeti mesemondó, zsűrielnök; Bagi László szerkesztő, újságíró (Forbes); Földes András újságíró, videós (Telex); Zsuppán András újságíró (Válasz Online); Dr. Géczy Nóra építész, tervezőművész (Széchenyi István Egyetem).

Fő támogató: Austrotherm

Támogatók: Europa Design, KÖZTI Zrt., Gránit Pólus, Optimum Solar, Terrán, PREFA Magyarország, Hansgrohe, Autodesk, Lisys-Project Kft., Market, Nemzeti Kulturális Alap, VPI Beton

Médiapartnerek: Octogon, Kortárs Építészeti Központ, Magyar Építéstechnika, Régi- Új Magyar Építőművészet, Az Év irodája, Proidea, Országépítő, A Mi Otthonunk, Építész Klub, Szónok Születik Retorikaiskola, Magyar Építész Kamara


MÉD fotók: Gulyás Attila

továbbiak
Jó emberek, jó helyek | Nagykép a gasztronómiáról
community

Jó emberek, jó helyek | Nagykép a gasztronómiáról

Október vége óta futó sorozatunk befejező részében bemutatjuk a közgazdászt, akinek cukrászkarrierje egy jól sikerült, munkahelyi ajándéknak szánt trüffellel kezdődött, valamint a macaronok hazai királykisasszonyát, aki a reklámszakmát hátrahagyva vágott bele a nagy kalandba anélkül, hogy lett volna B terve. És mesélünk azokról a srácokról is, akik új színt hoztak
Vizuális történetmesélés Daniela Olejniková szemével
art

Vizuális történetmesélés Daniela Olejniková szemével

Szöveg és kép, könyv és illusztráció szorosan összefonódnak: egyik sem rendelődik a másik alá, együtt, egymással való kapcsolatukban nyerik el teljes jelentésüket. Daniela Olejniková szlovák illusztrátorral beszélgettünk gyerekkönyvekről, alkotásról és vizuális történetmesélésről. Interjú! Illusztrációkkal foglalkozol és többféle tematikában, műfajban is alkotsz, de mégis a gyerekköny- illusztráció az, amiben megtaláltad önmagad.
Hulladékból alapanyag | Marcelina Komar
design

Hulladékból alapanyag | Marcelina Komar

Marcelina Komar lengyel formatervező a zöldségek és gyümölcsök ehetetlen részeiből készít új, funkcionális designtárgyakat. Itt van a The_peel Project, egy biohulladékból készült tárgykollekció! „Csak rutinunktól és mindennapi szokásainktól függ, hogy mikor tekintünk egy terméket hulladéknak. Szerencsére szokásaink átalakíthatók és bevett gyakorlataink újrafogalmazhatók” – vallja Marcelina. Ebből a gondolatból kiindulva a