A márka, ami stílusosan harcol az óceánszennyezés ellen | Undersea Wear

A márka, ami stílusosan harcol az óceánszennyezés ellen | Undersea Wear

Nemcsak csinos, hanem jó ügyet is szolgál: Tóth Móni és Szomolányi Szandra közös projektjének, az Undersea Wearnek a missziója a környezetvédelem, ami az óceáni hulladékból előállított fürdőruhái mellett számos más eszközzel igyekszik felhívni a figyelmet a súlyos problémákra. Ezúttal a márka fő irányelveiről, a divatipar “zöldüléséről” és társadalmi szerepvállalásról mesélnek nekünk.


Két magyar nő bikini márkát alapít egy spanyol szigeten, ami ráadásul fenntartható anyagokból készül és így próbálják felhívni a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. Első hallásra akár egy motivációs könyv rövid összefoglalója is lehetne, de mi a ti valós történetetek? Hogyan született az Undersea Wear?

Mindketten a természet szerelemesei vagyunk, amivel az is együtt jár, hogy imádunk utazni. Általában nem a nagy városokat célozzuk meg, sokkal inkább a perifériákra eső helyeket, melyek még a maguk érintetlen állapotában fedezhetőek fel. Azonban, az elmúlt években egyre többször kerültünk olyan szituációba, mikor azzal szembesültünk, hogy ezek a rejtett paradicsomok is szeméttel vannak elárasztva, az óceán napról napra egyre több hulladékot mos a partra. Mivel búvárkodni is nagyon szeretünk, egyre több elszomorító dolgot tapasztalunk a víz alatt is. Saját szemmel látni ezeket a dolgokat mindig nagyon szívbemarkoló élmény számunkra, viszont ezeknek hála, egyre többet és többet jártunk utána a témának. Az óceánok elsavasodása, elfehéredő korallzátonyok, óceáni zajszennyezés, túlhorgászás és még sorolhatnám. Az elsődleges célunk tehát a környezetvédelem népszerűsítése, az emberek figyelmének felkeltése és a különböző problémákra való irányítása, tájékoztatása volt, amikor megalkottuk a márkát. Az Undersea Wear pedig egy tökéletes platformot ad nekünk erre, hiszen próbáljuk ezeket az üzeneteket emészthető, könnyed módon közvetíteni.

Manapság a fenntarthatóság kifejezetten fontos és szerencsére egyre jobban felülprezentált a divatiparban. Mi a ti tapasztalatotok, megéri egy márkának a “zöldebb utat” választani? Mik a negatív és pozitív hozadékai a tudatos koncepció kialakításának?

Érdekes kérdés, hogy megéri-e zöldíteni a divatipart, hiszen ha egyszerű pénzbeli profitot értünk rajta, akkor a válasz nem olyan egyértelmű, mert az újrahasznosított anyagok, a fair trade gyártási módok, a karbonsemleges szállítás, stb., mind költségesebb, mint a nagyobb ökológiai lábnyomot hagyó konvencionális megoldások. Azonban amint belevesszük az ökológiai szempontokat és a lábnyomunk csökkentése által okozott hasznokat, amik például a tengeri élővilág vagy a munkavállalók emberi jogainak védelmében jelenik meg, akkor egyértelműen megéri. Természetesen pénzbeli költségeken túl ez rengeteg energiát is elvesz, hiszen folyamatosan igyekszünk a termékeinket fejleszteni a legújabb, legideálisabb, legkevésbé szennyező anyagokkal és technológiákkal, hogy a lehető legjobb minőséghez a lehető legkisebb ökológiai lábnyom párosulhasson. Végeredmény szempontjából pedig fontos kiemelni, hogy ezekből adódóan a termékeink jó minőségűek, hosszabb élettartamúak. Tehát szerintem egy környezettudatos márkának kötelessége a fenntarthatósági szempontokat időnként a legnagyobb gazdasági profit kárára is érvényre juttatni, hiszen ilyen döntéseken keresztül tud csak kialakulni egy fenntarthatóbb divatipar. Ezt az Undersea esetében a kezdetektől így csináljuk.

Az anyagok tudatos felhasználása mellett változatos és markáns vizuális elemeket használtok a kollekcióitokban. Mi inspirál titeket a tervezések során?

Mi magunk álmodjuk meg a fürdőruháinkat és tervezésnél számunkra fontos, hogy kényelmes, egyszerű, de mégis különleges, egyedi darabokat hozzunk létre, ami kiemeli viselőjét a tömegből. Végülis az Undersea üzenete is ez, így a formákkal, színekkel is próbáljuk ezt érzékeltetni. Elsősorban a természet sokfélesége inspirál minket, ezt ötvözzük az aktuális trendekkel. Minden évben kiválasztunk egy adott témát és aköré építjük fel a kollekciót. Ezenkívül, minden kollekciónkban van egy különleges fürdőruha szettünk, amit mindig egy adott védett tengeri élőlény színe vagy éppen bőrének mintázata ihlet, hogy ezzel is felhívjuk a figyelmet a problémára.

Nemcsak egyoldalú viszonyt alakítotok ki a vásárlóitokkal, hanem közösséget építetek – ez a social media felületeiteken, a kampányaitokon, az edukatív jellegű blogotokon egyaránt érzékelhető. Legutóbb egy pop-up store keretében találkozhattak veletek a vásárlók. Miért fontos ez számotokra?

Azért is fektetünk ekkora hangsúlyt a saját kis közösségünk kiépítésére és edukálására, mert úgy gondoljuk, hogy a divatipar átformálásához vezető első lépés a vásárlók gondolkodásmódjának a megváltoztatása. Ha nagy mértékben megnő az igény és a kereslet az ilyen jellegű termékek iránt, mint a miénk is és ezzel együtt fontossá válik az emberek számára az átláthatóság vagy például a különböző testalkatok prezentálása, akkor egyszerűen nem marad más választásuk a nagyobb fast fashion márkáknak sem. Ennek a folyamatnak az elejét láthatjuk már most is. Ezenkívül szeretnénk elérni, hogy ne egy márkaként tekintsenek ránk, hanem inkább egy mozgalomként, ami mögött hús-vér emberek állnak, akikkel találkozhatnak, beszélgethetnek, feltehetik a kérdéseiket vagy akár tanácsot is kérhetnek.

Ha már említettem a body positivity kampányotokat, szerintetek egy fürdőruhamárka képes befolyásolni a társadalmilag elvárt testképeket?

Ma egy önmagát fenntarthatónak gondoló márkának komplexen kell gondolkodnia a fenntarthatóságról, amibe beletartozik a társadalmi szerepvállalás. Fürdőruha márkaként nap mint nap kerülünk kontaktba olyan nőkkel, akiknek állandó küzdelmet jelent saját testük elfogadása, és ez kihat az életük számos területére. A mai világban fokozottan ki vannak téve a hölgyek ennek, hiszen tudjuk, hogy a közösségi média milyen irreális képeket tesz az orrunk elé. Mi ezeket a visszajelzéseket, hogy miben éreznék még komfortosabban magukat, folyamatosan figyeljük és hagyjuk, hogy ezek formálják a márkát.

Mik a terveitek az elkövetkezendő időszakra nézve? Hogyan látjátok a márkát öt év múlva? 

Jelenleg az első boltunk megnyitásán dolgozunk gőzerővel és az a cél, hogy még idén meg is nyithassuk. Ez egy nagyon fontos mérföldkő lenne a márka életében, és mivel a boltot a Kanári-szigeteken, Fuerteventurán szeretnénk megnyitni, jelentősen megszilárdítaná az Undersea nemzetközi piacon való jelenlétét.

Undersea Wear | Web | Facebook | Instagram

továbbiak
Októberben jön 19. Budapest Design Week
design

Októberben jön 19. Budapest Design Week

Idén immár 19. alkalommal rendezi meg a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) és a Magyar Formatervezési Tanács (MFT) a Budapest Design Weeket, amelynek kurátori pozícióját 2022-től Sebestény Ferenc DLA építész veszi át Osvárt Judittól. A 2022. október 7. és 16. között megrendezésre kerülő eseménysorozat a „Találkozások terei – építészet és design”
"Városi szalagként" vizionált filharmónia központ Prágában
architecture

"Városi szalagként" vizionált filharmónia központ Prágában

Kihirdették a prágai Vltava Philharmonic Hall pályázat nyertes tervét. A Bjarke Ingels Group győztes projektje mellett érdemes figyelmet szentelnünk a CHYBIK + KRISTOF és Mecanoo közös víziójának. Az épületet úgy álmodták meg, hogy az megfeleljen a 21. századi szimfonikus koncertek szabványainak, a modern konstrukció fejlesztésével és a termek kivételes akusztikai kialakításával
Amikor a külcsín és a belbecs egyenlő – Behind the scenes: Szeleczky-Takács Viktória csokoládékészítő
gasztronómia

Amikor a külcsín és a belbecs egyenlő – Behind the scenes: Szeleczky-Takács Viktória csokoládékészítő

Aki egyszer megkóstol egy igazi kakaóbabot vagy találkozik a bean-to-bar csokoládék világával, az nagy valószínűséggel azonnal szerelembe esik. Többről van itt szó ugyanis, mint a kakaópor vélt keserűségéről vagy a cukor édességéről – a csokoládéból legalább olyan jegyek bomlanak ki ideális esetben, mint egy parfümből. Ha jó érzékkel és kellő tudással