fbpx
Nyomj Entert

Új alkotói korszak kezdődik Tombor Zoltánnál

Tombor Zoltán fotográfus első önálló intézményi kiállítása elmúlt éveinek szakmai összefoglalója, valamint búcsú is egyben: élethelyzetek és korszakok ünnepélyes elengedése kiragadott pillanatokon keresztül. Interjú!

A Fényterápia című kiállításon Zoltán leghíresebb editorial munkái mellette feltűnik egy új, autonóm alkotói vonal is, amely az elmúlt időszak bezártságát dolgozza fel. A két irány nem válik el élesen egymástól, dialógusba lépnek és egymás fényében egészülnek ki az alkotások. Többek között hazatérésől, pandémiáról, a jelen tárlatról és új alkotói irányokról beszélgettünk a művésszel.

A kiállítás 2021 október 3-ig tekinthető meg a Mai Manó Házban. 


Két éve hosszú külföldön töltött idő után költöztél haza. Milyen új impulzusokat adott a környezet(vissza)váltás azóta?

Tizenhét év után költöztünk haza a tengerentúlról: ma már máshogyan látom a hazánkat, mint 2003-ban, amikor szedtem a sátorfámat. Külföldön elért sikereim nyilván csillogóbbak azoknak a szemében, akik nem próbáltak még szerencsét idegenben, nem tudják, mennyi lemondás és befektetés a külhoni karrierépítés. Aki itthon él, nem is tudja, mekkora kincs az anyanyelveden beszélni, ráadásul olyan mentalitású emberekkel, akikkel közösek a gyökereid, akikkel együtt nőttél fel. Budapest csodálatos város, tele van a saját történeteimmel, emlékeimmel, amelyek meghatározzák, hogy milyen ember lettem. Azt is szeretem, hogy idehaza minden emberi léptékű, érzékelhető és érthető arányú, nem az amerikai modell. Az egyik fő ok, amiért hazaköltöztünk, az volt, hogy lassítsunk a tempón, legyen több időnk egymásra és a családunkra, és hogy kevesebbet üljek hullafáradtan repülőkön, megint valami kihagyhatatlan felkérés teljesítésének ürügyén.

Számos nemzetközi elismerést és megjelenést tudhatsz magad mögött. Milyen érzés volt most az első magyarországi intézményes kiállításodat egyben látni a Mai Manó Házban?

Nagyon megtisztelő, hogy a Magyar Fotográfusok Háza lehetőséget adott, hogy új autonóm sorozatom, a Fényterápia bemutatása mellett editorial munkáimból is kiállíthassak egy szélesebb válogatást. Tanulságos együtt látni ennyi képemet egy térben, főként azért, mert mindegyikhez valamilyen személyes és értékes élmény fűződik a múltból. Ünnepélyesnek is érzem közben, mert valami lezárulni, elmúlni látszik, miközben valami mélyebb és igazibb van születőben.

A kiállítás első emeletét a 2020-as év ihlette. Hogyan élted meg alkotóként az elmúlt időszakot?

Az elmúlt évben az elszigeteltség, a melankólia és az időhöz köthető megváltozott viszony voltak a legmeghatározóbb érzelmeim, amelyekből idővel az összefogás, egy nálunk sokkal nagyobb és erősebb tényező elfogadása, valamint az újratervezés gondolata vált hangsúlyossá. Ezen változó érzések mentén született meg a Fényterápia, ahol megint a kamerámat hívtam segítségül egy eddig ismeretlen állapot vizsgálata és értelmezése érdekében. Én úgy érzékelem a pandémia által húzott merőleges vonalat az idő számegyenesén, mintha háború lett volna: van előtte és utána. A két évvel ezelőtti, gyakran káosznak tűnő életem most mégis boldog békeidőnek tűnik. Ez elmúlt, megváltozott és már nem lesz olyan, mint azelőtt.

A kiállítás második emeletén számos ikonikus portéfotód látható. Mi a titkos recepted az intim, a szereplők személyiségét megragadó fotózásokhoz?

A portréfotózás különleges érzelmi erőtér, Roland Barthes filozófus szerint négy fő tartományra osztható. A lencse előtt álló szereplő hozza magával azt, aminek saját magát hiszi, valamint azt is, amilyennek mutatni szeretné magát. Ott van továbbá az is, hogy én, a fotó készítője milyennek látom őt, és talán a legfontosabb, hogy mi a célom a képpel, milyennek szeretném mutatni a portré alanyát. Ennek a négy érzelemnek és szándéknak az arányaiból, elegyéből alakul valami, amit minden néző kicsit máshogyan lát és ítél meg. Szerintem egy jó portré sokkal inkább a készítőjéről szól, mint arról, akit a fotó ábrázol.

Bojár Iván András művészettörténész a kiálltásmegnyitón két művészi éned dialógusaként írta le a tárlatot: egy ereje teljében lévő, sokszor bizonyított és a professzionalitáson túlmutatóan pontos, valamint egy átalakulóban lévő, szubjektív hangon és független képi nyelven beszélő Tombor Zoltán beszélgetéseként. Hogyan látod a két alkotói éned kapcsolatát, számodra mennyire elhatárolható egymástól a kettő?

Számomra az az elsődleges, hogy ki készíti a fotót és milyen céllal. Nem érdemes elválasztani az alkotói és az alkalmazott munkákat egy fotográfus életmű esetén, hiszen azok a szerző személye révén szervesen összefüggnek. A jó fénykép általában felismerhető műfajától függetlenül. Átütő erejű portrékat csinált Robert Capa, akit háborús tudósítónak ismer a világ, de ott van Juergen Teller kortárs fotográfus életműve is, melyet gyakran divat- és kommersz celebfotónak titulálnak, képei mégis megtalálhatóak a világ vezető múzeumi- és magángyűjteményeiben is. Nyilvánvaló, hogy a divat és a képzőművészet más-más közönségnek szól, és az alkotói folyamat is eltérő lehet, ha az ember megrendelésre vagy művészeti céllal alkot. A nemzetközi trend egyértelműen igazolja, hogy a kettő folyamatos szimbiózisban él és szükségük van egymásra. A festészet és a kortárs fotográfia is kölcsönöz divatkliséket, ahogyan több nagy divatház alkalmaz képzőművészeket kampányaihoz, illetve kollekciójuk megvalósításához. Az én esetemben a sikert a divat- és a portréfényképezés hozta, de ezt megtévesztő előjelként feltüntetni. Figyelmem fókusza most egy csendesebb és talán megfontoltabb alkotásra irányul, mely nívóját tekintve változatlan, és reményeim szerint megszólít egy új közönséget is.

Mi az, ami most, a bezártság időszaka után a legjobban foglalkoztat a fotózásban?

A kislányunk éppen négy hete született, még tavaly ősszel kezdtem el fényképezni azt a szerelmes készülődést, hogy egyszer végre babánk lesz Nellivel. Aztán november végén Tombor Lujza úgy döntött, mi leszünk a szülei, és elkezdett nőni az anyja pocakjában. Kilenc hónapon át fényképeztem a két csajt, akiket a legjobban szeretek a világon, majd a végén azt is, ahogy Nelli megszülte a lányomat. Még sok kép van a fejemben, amit szeretnék megcsinálni róluk, de egyszer biztosan megmutatom a széria egy részét a nagyközönségnek is.

Tombor Zoltán | Web | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük