Megnyitásának 30. évfordulójára Moszkva első McDonald’s étterme gyökeres átalakuláson ment keresztül. A mindig nyüzsgő Puskin téren található egység egyike a világ legforgalmasabb mekijeinek, felújítása során azonban arra törekedtek, hogy aki az étterembe betér, lelassuljon kicsit.
A sor, ami a Régiposta utcai meki előtt kígyózott 1988-ban, sokak számára emlékezetes hosszúságú – de ez semmi ahhoz képest, ami Moszkva első McDonald’s-ának megnyitóján volt tapasztalható. Igaz, a Puskin téren üzemelő étterem majdnem két évvel a miénk után nyitott, így a moszkvaiak még jobban ki lehettek éhezve a hamburgerre: 1990. január 31-én a becslések szerint 38 ezer ember órákig várakozott, hogy hozzájusson élete első BigMac-jéhez. Az élmény valóban katartikusnak bizonyult: „úgy éreztem, magába Amerikába harapok bele” – fogalmazott az egyik várakozó, a most 53 éves Andrej a Voice of America évfordulós cikkében.
Így már érthető, hogy amikor a Puskin téri egység felújítása szóba került, csakis nagyszabású tervek jöhettek számításba (hiszen az étterem is az, a maga 1087 négyzetméterével és három szintjével). Meglepő módon, mégis egy elég szerény terv nyert: a projekttel az ausztrál Landini Associates csoportot bízták meg, akik a non-design elvét követve az enteriőrrel igyekeztek a háttérben maradni, és onnan támogatni az ételeket, a kiszolgálást és a vendégeket.
Egy modern és egyszerű, mégis felismerhető enteriőr jött így létre, ahol – sok más mekivel ellentétben, ahol a hangos grafikai elemek és a harsány színek a meghatározók – természetes, visszafogott színekkel és időtálló anyagokkal találkozunk. Beton, rozsdamentes acél, tölgy, illetve üveg váltja egymást a térben, és a világítás is inkább adja egy bár, mintsem egy gyorsétterem hangulatát.
Moszkvai flagship éttermével a McDonald’s valami merőben mást akar képviselni, mint eddig – azt akarja, hogy az eldobhatóság, a rohanás, a silány minőség fel se merüljenek a nevével kapcsolatban. Nagyon érdekesek a Landini vezető designerének, Wayne Chengnek a szavai; ha nem tudnánk, hogy egy meki vonatkozásában olvasunk, valószínűleg eszünkbe se jutna összekapcsolni vele.
Egy folyamatosan változó világban élünk. Ma kevesebb az állandó, mint valaha. De az étel egyike ezeknek. Az étkezés alapvető emberi interakció, közösségi gesztus, amely nem változott az évezredek során sem. Ehhez olyan helyre van szükségünk, ami vizuálisan is csendes, ahol halljuk egymás szavát, nevetését, sírását.
Egyszerű és emlékezetes tereket sokkal nehezebb létrehozni, mint extravagánsakat. Ebben a projektben sikerült megfelelni a kihívásnak, és egy csendes, természetes, klasszikus teret alkotni.
Fotók: Landini Associates
Sneaker szobrok Legóból | Tom Yoo
CZECHDESIGN | Interjú Veronika Pařízkovával
