Kelet-Európa legszebb kilátói | TOP 5

Kelet-Európa legszebb kilátói | TOP 5

Mai válogatásunk főszereplői kilátók lesznek: izgalmas terep ez, mely a természet és az ember alkotta építmények közvetlen kapcsolatáról szól. A környezettel való párbeszéd kialakításán túl egy kilátó megtervezése számos kihívást állít a tervezők elé, hisz a szerkezeti stabilitás, a megfelelő anyaghasználat és az időtálló konstrukció egyaránt fontosak.

Jelentésteli panoráma | Devínska Kobyla, Szlovákia

A Kis-Kárpátok hegyvonulat legmagasabb pontjánál, a Devínska Kobylánál található kilátó több puszta turisztikai látványosságnál. A 2020-ban átadott kilátó három ország határán helyezkedik el. A három ország területére nyíló panoráma szimbolikus jelentése visszaköszön az építményen három különböző magasságban elhelyezkedő kilátóteraszok szintjeiben.

Fotók: Tomáš Manina

Régi és új találkozása a Mátrában | Galyatető, Magyarország

Válogatásunkban joggal vívott ki helyet magának a 2016-ban átadott Galya-kilátó. Az Országos Kéktúra útvonalán álló, 1934-ben épült kilátó felújítása 2015-ben vált időszerűvé. Az eredeti kő burkolatú épületrészt látszóbeton hozzáépítéssel magasították meg. Az új épületben helyet kapott három bivakszállás is.

Fotók: Bujnovszky Tamás, Tassy Márk


Ritmikus párbeszéd | Poznań, Lengyelország

A projektben az egyik fő szempont a kilátó formájának és környezetének összehangolása volt. A szabályos háromszögalapra felhúzott épület fémszerkezete a rétegelt falemezborításnak köszönhetően szinte láthatatlan marad. A rozsdabarna színű falemezek ritmusának köszönhetően az épület szinte feloldódik a természetben.

Fotók: Wojciech Andrzejewski

Karcsú elegancia | Kraličák, Csehország

A negyedik helyezett már elhelyezkedésének szempontjából is nagyon izgalmas. A tervezőket próbára tette az a zord időjárás és extrém szél, amit a karcsú építménynek ki kell állnia a cseh síparadicsomban. Strapabíró vörösfenyőelemek használata teszi ezt többek között lehetővé. A szerkezeti stabilitás is nagy hangsúlyt kapott, a kilátót acélsodrony-kötelek rögzítik több ponton is a talajhoz.

Fotók: Jakub Skokan és Martin Tům


Folyóparti játékosság | Merkiné, Litvánia

A folyóparton fekvő kilátó kiemelkedik a területre oly jellemző fenyőerdőből, de egyúttal bele is simul abba. Formai szabálytalanság uralja az épületet, akárcsak egy fenyő lomkoronáját. Egy erdőhöz hasonlóan itt sem beszélhetünk kiemelkedően hangsúlyos elemekről. A kilátó teljes egészét játékos, szinte posztmodern formák hatják át.

Fotók: Arvydas Gudelis

Forrás: ArchDaily, Bigsee, Designboom

továbbiak
Műanyaghulladékból a nappalik éke | Afterlife
design

Műanyaghulladékból a nappalik éke | Afterlife

A körkörös tervezésre specializálódott Supernovas ezúttal a holland Odd Matter designstúdióval kollaborált, hogy megalkossa az Afterlife-ot, egy könnyen összeállítható, moduláris bútorkollekciót, amely teljes egészében újrahasznosított műanyaghulladékból készül. Tárold bennük kedvenc könyveid, lemezeid, növényeid, vagy készíts belőlük polcot, ülőkét vagy szemetesládát! A termékcsalád többfunkciós ládákat és padokat tartalmaz, amelyek otthon vagy
Volkswagen bogár strandszerelésben
design

Volkswagen bogár strandszerelésben

Nemrégiben 29 ezer dollárért árvereztek el ezt a csodabogár Volkswagent. Az eredeti autót 1969 környékén építhették össze egy homokfutó karosszériájának és egy 1958-as Volkswagen Bogárnak házasításával. 2014-ben az új tulajdonos úgy döntött, még játékosabbá és extravagánsabbá alakítja a strandjárót. Az inspirációt a régi kaliforniai nyarak adták számára ehhez. A bojtos,
„Közterekkel játszunk” | Traffic Design
design

„Közterekkel játszunk” | Traffic Design

A lengyel Traffic Design bebizonyította, hogy egy piactér is lehet vizuálisan egységes: a Gdynia városában, a Górnośląski téren található Orłowo piac új, letisztult külsőt kapott. A Traffic Design 2011-ben jött létre, tevékenységükben találkozik a város, a művészet, az esztétika és a társadalom iránti elköteleződés. A csapatot különböző területeken alkotó kreatívok,