Egy nagymúltú, de kevesek által ismert hobbitevékenység a repülőmodellezés, igazi kuriózum, ha valaki ma úgy vág bele, hogy nincs a családjában modellező felmenő. A szabadidős hobbiként és versenysportágként is művelhető gyakorlat jelenléte ugyan halványulni látszik, vannak még modellező közösségek, akik ambiciózusan és profi szinten viszik tovább annak hagyományát. Az ő történeteiket és különleges világukat mutatja meg legújabb készülő sorozatában Földi Ádám fotográfus.
A modellezésben már egyetlen felesleges gramm is sokat számíthat egy alkatrészen – tűpontos, precíz megoldásokból, hónapok vagy évek munkáiból születnek meg a modellek, amelyek létező repülőgépek méretarányos kicsinyített másai. Földi Ádám képei azonban nem csupán tárgyfotók, amelyek megörökítik a gondosan elkészült gépeket – alkotó és alkotás kölcsönösen egymásra ható viszonyát is dokumentálják. Ádám portré- és divatfotós szakmai hátteréből könnyen adódhatott volna, hogy sorozatában pusztán a közösség karaktereinek ábrázolásával mesél történetet, ehelyett valamennyi képen ember és tárgy jelenlétének finom egyensúlyára törekedett. Megjelennek mindazok a helyek és helyzetek, amelyek a méltatlanul kevés figyelmet kapó közösség életét meghatározzák.
A modellezőknek – akik szövetségekbe, klubokba verbuválódnak – a szabadidős modellezés támogatásán túl a szakágakhoz tartozó versenyek és rendezvények szervezése, és az utánpótlás nevelése is fontos feladata. A hazai szervezett modellezésnek évszázados történelme van, de a tudásátadás és a hagyományápolás ma már egyre több nehézségbe ütközik. Földi a hobbi időtlenségének megragadására, a kortalanság eszméjének vizuális átültetésére törekedett az idén áprilisban elkezdett sorozatával, amelyet az év folyamán még bővíteni szeretne, és idővel akár könyv formátumban is publikálna. A projekt kezdetéről és a kutatási folyamatról őt kérdeztük.
Miért kezdtél el a modellezők gyakorlatával foglalkozni?
Mindig is érdekeltek a felnőtt lét kikapcsolódási formái, és különösen az, amikor valamilyen alkotói folyamattal, kétkezi munkával és belefeledkezéssel jár egy hobbi. A repülőgép-modellezés pontosan ilyen. Magához a hobbihoz személyes kötődésem nincs, de lenyűgöz, hogy vannak, akik szabadidejükben professzionális szinten űzik ezt a tevékenységet. Bámulatos, ahogyan egyfajta mikrovilágot kreálnak, kis makettekbe tömörítik a valóságot.
Ha nem volt a tevékenységhez korábbi kapcsolódásod, hogyan kezdtél hozzá ennek a világnak a megismeréséhez?
Először a Fóti Homokbányában láttam egy autómodellezőt, az ő hatására kezdtem el gondolkodni a témán, az autó azonban nem az én világom, de a repülők mindig is érdekeltek. Lassan indult a folyamat, először elkezdtem Facebook-csoportokat keresni, de a személyes találkozásokat a vírushelyzet sem könnyítette meg, és sokan nem is Budapest környékén laknak. Mindeközben párhuzamosan gyűjtöttem és rendszereztem a festményekből, régi fotókból álló vizuális inspirációkat. Végül eljutottam a Magyar Modellező Szövetség elnökéhez, Török Lászlóhoz, aki meghívott egy modellező berepülésre. Őt fotóztam először. Ezt követően összekötöttek egy repülőmodell-készítő mesterrel, Augusztin Károllyal, akinek a műhelyében kicsit jobban megismertem a hónapokig, akár évekig tartó aprólékos munka részleteit. Az élethű modellezés során a gépek pontos tervrajzai alapján kisebb léptékben, de méretarányosan építik meg a repülőket. Még a kutatás kezdeti fázisában járok, szeretnék eljutni az országban más városok modellezőihez is, és több próbaversenyre.
Mi lett a benyomásod a közösségről és a hobbiról? Mi az, amit korábban nem tudtál róluk, és érdekesnek tartasz?
Számomra már az is érdekes volt, hogy a nagyobb megyéknek önálló hivatalos modellező társaságai vannak. Magyarországon Rubik Ernő (a Rubik-kocka feltalálójának édesapja – szerk.) miatt nagy múltja van enne a tevékenységnek, melynek hagyományát igyekeznek fenntartani. Régen az oktatásban, a technika órákon is nagyobb figyelem hárult az ilyen típusú modellezési gyakorlatokra, ma már nem. Érzek egy kis szomorúságot azokon, akik modelleznek, de már nem tudják átadni unokáiknak a tudást. A helyzetüket az sem könnyíti, hogy a modellek reptetését a dróntörvény alá vették, ez pedig ellehetetleníti a szabad használatot. Mintha az eltűnés fenyegetné ezt a hobbitevékenységet, ezért is szerettem volna megörökíteni és felhívni a figyelmet erre a közösségre.
Hogyan fogadtak téged a modellező közösség tagjai?
Rendkívül nyitottan, hálásak voltak, hogy valakit érdekel a gyakorlatuk, és dokumentálni szeretné azt. Nagyon speciális, zárt világ az övék, de a legkedvesebb értelemben. Van például modellező repterük, de távol a várostól, és aki nem tagja a közösségnek, nem látja a folyamatot, én viszont szeretném, ha többen megismernék a történeteiket a képeimen keresztül.
Ha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel!
Az IENKI IENKI Lightweight kollekcióval köszönti az őszt
