A tervek szerint így fogunk utazni 2030-ban | Virgin Hyperloop

A tervek szerint így fogunk utazni 2030-ban | Virgin Hyperloop

Futurisztikus videóban kapunk ízelítőt arról, hogyan közlekedhetünk tíz év múlva.

2020 novemberében szállított először utasokat a Virgin Hyperloop. Habár a tervezett 800-1200 kilométer/órás sebesség helyett az ötszáz méter hosszú tesztpályán mindössze 172 kilométer/órára tudott felgyorsulni a légritkított csőben közlekedő kabin, az eredmények így is ígéretesek. Most egy meglehetősen futurisztikusra sikerült konceptvideóban mutatják be, hogyan képzeljük el a jármű belső terét, a Hyperloop helyét a városokban, illetve magát az utazási élményt. A terek megtervezésében és a videó elkészítésében a Bjarke Ingels Group (BIG), a Teague, a SeeThree és a Man Made Music is részt vett.

A hyperloop ötletét 2013-ban Elon Musk vetette fel és tette közkinccsé, a koncepciót kidolgozó cégek egyike pedig a Virgin Hyperloop, amely az utóbbi időben jelentős lépésekett tett a repülőgépek alternatívájaként emlegetett közlekedési eszközök előállítása felé.


Virgin Hyperloop | Web | Facebook

Forrás: Designboom

továbbiak
Jó emberek, jó helyek | Nagykép a gasztronómiáról
community

Jó emberek, jó helyek | Nagykép a gasztronómiáról

Sokan sokféleképp reagáltak a koronavírus miatt megváltozott piaci körülményekre: volt, aki a minőségi időtöltés jegyében hazai grafikusokkal kollaborált, majd piacra dobta a kirakósok újhullámos változatát, és volt, aki minden nehezítő körülmény ellenére tésztakantint nyitott. Nehéz helyzetekben jó döntést hozni persze nem mindig egyszerű. Meg kell látni a megpróbáltatások közepette a
Kör alakú ház | Mobius Architekci
east

Kör alakú ház | Mobius Architekci

Varsó közelében, az erdő mélyén helyezkedik el ez a kör alaprajzú ház, amely egyszerre emelkedik ki környezetéből és illeszkedik is ahhoz. Az épületet a lengyel Mobius Architekci építész iroda tervezte. A ház műkedvelő és műgyűjtő tulajdonosa egy olyan épület kialakításával bízta meg az építészeket, amelyben összefonódik az otthon intimitása a
HIGHLIGHTS | Támogató tárgyak
design

HIGHLIGHTS | Támogató tárgyak

Lassan életünk minden szegmensét az egészségünk védelmére tervezett tárgyak uralják: ma egy designer fejében nemcsak fontos szempont, hanem már a termékkoncepció alappillére is az emberközpontú tervezés. Ennek lényegi része, hogy ha nem is támogató, de az egészségre mindenképpen ártalmatlan legyen a tervezett tárgy. Napjainkban, különösen az utóbbi időkben nagy figyelem