A város árnyéka | URBANUM

A város árnyéka | URBANUM

A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) tizenöt évvel ezelőtti alapítása óta a szakmai beszélgetések és projektek mellett időről időre teret ad a képzőművészetnek is, hiszen egy művészeti tárlat olyan közeg, amelyben az épített környezet és a város eszmei és gyakorlati összetettsége egyszerre több síkon adható vissza. Az Urbanum csapata műveken keresztül megvalósuló párbeszédet kezdeményezve más, a városról gondolkodó művészekkel is itt nyitotta meg első saját szervezésű kiállítását A város árnyéka címmel, ahol a metaurbanista szemléletmód sokrétűsége ezúttal nem elméletekben, nem is projektekben, hanem műtárgyakban tükröződik vissza.


Urbanum cikksorozatunk legújabb részében a kezdeményezés alapítói vezetnek végig minket A város árnyéka című tárlat elemein, azok jelentéstartalmán és szimbolikus városi összefüggésein.


Az élmény valójában már az oda vezető úton elkezdődik, ahogyan átnavigálunk a városon, megfigyeljük vagy éppen észre sem vesszük az épületek sokféleségét, az utca forgatagát. Hiszen a város akkor is nyomot hagy rajtunk, árnyékot vet ránk, amikor nem figyelünk oda rá.

A tudatos szembesülés, azaz a voltaképpeni kiállítás a KÉK kirakatában kezdődik, ahol egy szinte végtelenül összetett, a városi labirintust nyelvileg leképezni vágyó manifesztum mellett Csizik Balázs munkái láthatók. Egészen pontosan olyan művek, amelyeken a város anyaga játssza a főszerepet – hiszen a várossal elsőként és legközvetlenebbül annak anyagán keresztül szembesülünk, és egyedül az anyag képes árnyékot vetni.

Korunk és az ambivalens emlékű közelmúlt emblematikus építőanyaga a beton. A kirakatban a beton hol a maga valójában, széttört, majd újraépített objektumként jelenik meg, hol pedig képeken, utalva a primer anyag egyszerűségének megannyi lehetséges állapotára. De a beton más materiális minőségekkel is párbeszédbe lép: egyszer textilre nyomtatva lágyul el, másszor pedig faelemek beékelődésével nyer újfajta líraiságot, végül a digitális térben képtelen formát öltve szellemi felületté lényegül. Így vet az építőanyag bennünk különféle árnyékokat.

A KÉK irodaterébe belépve a munkavégzés ismerős tárgyain kívül, melyek tulajdonképpen szintén a városi szövet részei, kis méretű panelházmakettekbe botlunk, melyeket Csizik Balázs Budapest ikonikus lakótelepeiről mintázott. Megkezdődik a város belsővé válásának folyamata, egyfajta mentális városi árnyjáték: a városi tér épített elemei még a maguk felismerhetőségében, de emberléptékűvé válva jelennek meg a kiállítás ezen bizonytalan, köztes terében. A panelek közötti óriás séta végül bevezet a kiállítás magjába, ahol a művek összesűrűsödnek és egymás esztétikai és tematikus árnyékait mutatják be. Ebben a térben történik meg a belső város felépítése, a szembesülés a város pszichés, művészi és időbe vetett árnyékaival.

Asztalos Zsolt képei egészen direkten, mégis szinte költőien tükrözik a belső városélményt: a makettek itt fényképekre költöznek, azaz rejtve maradnak az alkotó élményeinek birodalmában, csak képük, árnyékuk tárul elénk. A makettek maguk tulajdonképpen emlékművek, a városban töltött napok emlékművei, egy titkos nyelven megfogalmazott képi napló részei.

A szemközti falon Csizik Balázs régi és új képei egyrészt visszautalnak a kirakat átszellemített anyagközpontúságára, miközben a megjelenő színátmenetek vizuálisan, és, ami még fontosabb, a megélés számára is felfelé nyitják meg az ábrázolt épületeket – lakótelepeket, toronyházakat, olyan épületeket, amelyek hétköznapi találkozásaink során inkább nyomasztóan, sikerületlenül vetnek sötétebb tónusú árnyakat. De a művészet megmentheti őket.

A szemközti, térszervezésben és tematikus tekintetben is kiemelt fal ennek a művészeti városmentési programnak a végpontja (legalábbis a kiállítás terében), ugyanakkor a művek elrendezése maga is építészeti referencia: az ikonosztáz eredeti funkciója az volt, hogy a csoda szakrális terét elválassza a társadalom megszokott működésétől – azaz a várostól. Az ikonosztáz a város végpontja, az a vászon, ahová a város teljes árnyéka vetül, átfogva és egyesítve a városi-kollektív élet minden arcát, az anyagitól a szakrális-immateriálisig, a térbelitől az időbeliig.

Az alsó sor széthullott ikonjai, Kulcsár Géza munkái a hagyományos képi szervezőelvek absztrakt megőrzése mellett éppen ezt a multivalens, széttartó, de a város múltjában, jelenében és jövőjében mégis összefonódó élményhalmazt tematizálják – a várossal önmagával való szembesülést. Erre erősítenek rá a kompozíciót kiteljesítő tükrök is.

Az ikonosztáz felső sorában Szabó Kristóf (KristofLab) festett városi ikonjai teszik teljessé a művészet terében zajló felemelkedést, fizikailag is felülemelkedve a többi kiállított mű által elfoglalt síkon. Az épített környezet mindennapi, közömbös, vagy akár nyomasztó objektumai (lakótelepek és toronyházak) kilépnek saját árnyékukból és a háttérből rájuk sugárzó transzcendens fényben önmaguk legjobb lehetőségévé válnak.

A tér közepén vetített képsorozat jelenik meg az összes alkotó közreműködésével. A töredezetten, egy egyszerre kellemes és zavaró esztétika jegyében megjelenő, fel-felvillanó képek és szavak káoszát rendezettebb filmes képsorok szakítják meg és rendezik egységbe – Hámos Gusztáv és Katja Pratschke legendás, képzelt városokat konstruáló fotófilmjei, Szabó Kristóf hibavideói és Asztalos Zsolt  „talált” felvétele a múlt kreatív használatáról. De itt elfogynak a szavak, ahogy az anyag is végleg eltűnik a vetített fény médiumában.

A városnak igenis van árnyéka – de fénye is. A kettőt együtt látva, ítélettől mentesen elfogadva, nyitva maradva a város megértésére és akár jobbá tételére tükröződhet a város bennünk, és mi a városban.

További információkról az esemény Facebook-oldalán tudtok tájékozódni.

A kiállítás megtekinthető: 2021. június 1. – június 21.
Kiállítók: Asztalos Zsolt, Csizik Balázs, Hámos Gusztáv, Kulcsár Géza, Katja Pratschke, Szabó Kristóf KristofLab
Kurátor: Böjthe Emőke
Koncepció: Kulcsár Géza

Fotók: Csizik Balázs, Szigeti G. Csongor

Urbanum | Web | Facebook | Instagram

továbbiak
Z generációs olasz elegancia | Orazio’s
divat

Z generációs olasz elegancia | Orazio’s

Az olasz-magyar gyökerekkel rendelkező Orazio Scelsa saját korosztályának is bebizonyítja, hogyan lehet egy öltözék egyszerre elegáns és kényelmes, eközben nagyon mai is. A szemtelenül fiatal, mindössze huszonegy éves Orazio  – aki olasz nagypapája után kapta a nevét – 2020-ban indította el saját divatmárkáját. Orazio jelenleg Milánóban nemzetközi kapcsolatok szakirányon folytatja tanulmányait, de
A hét kedvenc enteriőrjei_64
architecture

A hét kedvenc enteriőrjei_64

Hétről hétre megosztjuk a legszebb, leginspirálóbb, legkúlabb enteriőröket, melyekre az elmúlt napokban bukkantunk. A szombati kávé mellé tökéletes szemcukorkák következnek, amelyekből a saját lakásunkhoz is ihletet meríthetünk. Fél lábbal már nyaralunk – legalábbis ebben a válogatásban, melyben egy mallorcai parasztházba, egy horvátországi luxushotelbe és egy mexikói haciendába is bepillantottunk. Egy százéves
Tervezők és gyártók – 1. rész | NON+ és Gaál Emese varrodája
business

Tervezők és gyártók – 1. rész | NON+ és Gaál Emese varrodája

Hogyan készülnek a NON+ márka kényelmes ruhadarabjai? Milyen munkafolyamatokon kell átesnie egy anyagnak, mire kész ruha, pulcsi vagy nadrág lesz belőle? És mi minden szükségeltetik ahhoz, hogy egy tervező és egy gyártó gördülékenyen tudjon együttműködni egymással? Íme, új sorozatunk bemutatkozó epizódja! Kiss Saroltát, a NON+ alapítóját és Gaál Emesét három