Az olyan techóriások, mint a Google vagy az Apple, mindennapi életünk szerves részévé váltak, azonban mi van, ha mi válhatunk a kaliforniai hétköznapok részévé? Látogatásunk a kertvárosrengeteg mélyére, a világ innováció és a startup központjának kulisszái mögé, ahol kicsit más értelmet nyer a három T: tőke, technológia és tehetség. Útirajzunk a Szilícium-völgyből.
Hajnali napfelkeltében landoltunk San Francisco repülőterén, ahonnan San Matteoba kocsikáztunk a helyi taxikkal. Külön érdekesség, hogy az Uber hazájában az Uber-autók nem állhatnak meg a repülőtéren. Bulgáriában és Magyarországon a taxis lobbinak sikerült elérnie, hogy egyáltalán ne legyen elérhető ilyen szolgáltatás, de szerencsére egy olyan technológiai vívmányokban gazdag területen, mint a Szilícium-völgy, még működhetnek az olyan szolgáltatások, mint az Uber vagy a Lyft. Nagy meglepetésünkre viszont ott is csak korlátozásokkal. A taxis lobbi állandó tényező, helytől és időtől függetlenül.
Már az első nap nyilvánvalóvá vált, hogy hiába keressük a Szilícium-völgyet, azt nem lehet csak úgy egyszerűen megtalálni. De akkor hol is van? A helyiek szerint „valahol itt”, de kicsit mindenki mást mondott ezzel kapcsolatban. Van, aki szerint valahol 101-es vagy a 280-as autópálya, és San Francisco között, mások szerint San Franciscotól délre, de biztosan nem egy helyen. A Szilícium-völgy sokkal inkább egy hálózat, nincsen konkrét központja. Igazából ez nem egy, vagy nem csak néhány nagy tech cég, hanem egy nagyon összetett ökoszisztéma.
A San Franciscoi-öböl menti városokat legjobban a Balaton-parti településekhez tudnám hasonlítani: a településhatárok egymást érik, nehezen válnak el, akár Johnny Depp és Amber Heard. Szinte egybefolyik az egész, egy hatalmas kertváros, amelynek egyik végét San Mateo képzi, ahol megszálltunk, a másik végét pedig San José, amit a Szilícium-völgy fővárosának is hívnak. Bár San Francisco híres utcái a jó idő ellenére sem teltek meg turistákkal, nagy GTA: San Andreas rajongóként örömömet leltem a különböző utcák felismerésében. San Fierrot pontosan erről a városról mintázták.
San Franciscoval ellentétben San José egy sokkal pörgősebb, élettel teli város, ami persze azt is jelentette, hogy legalább minden járdaszegélyhez tartozott egy üvöltöző úriember vagy hölgy, aki éppen a kapcsolati problémáját ecsetelte fennhangon, különböző kábítószerek hatása alatt. Amerika néha tényleg olyan, mint a filmekben.
A két nagyváros között ameddig a szem ellát, kertes házak lapultak, és semmi, de semmi tömegközlekedés. Néha véletlenül előfordult, hogy volt járda. Ha húsz perc sétát mertünk megejteni a környéken, máris furcsán néztek az emberek, hiszen kifejezetten gyanús volt, ha valaki arra merészelt sétálni. Mindenhol kint volt a „neighbourhood watch” tábla, ami igazából annyit jelent, hogy a helyiek a sötétített ablak mögül kémlelik, ahogy mi sétálunk, és ha gyanút észlelnek, ránk hívják a rendőrséget. Mivel szinte mindenki home officeban dolgozik, így az egész környék 0-24 tudja monitorozni a járókelőket. Kifejezetten tudtunkra adták a táblák, hogy idegeneket és furcsán viselkedő embereket nem szívesen fogadnak arrafelé. Emberek alig. Nem voltak hatalmas kastélyok, de lepusztult épületek sem, ezek inkább koncentráltabban fordultak elő. Nagyjából hasonló kinézetű, persze teljesen egyéni ízlésre szabott kertes házak voltak, nem egyszer három járgánnyal a feljárónál. Hol van a fenntarthatóság?
A Szilícium-völgy egyik ékes köve a Stanford Egyetem, ahova a környék, ha nem a világ legtehetségesebb diákjai járnak. Számomra, aki Budapesten nem igazán tapasztalhatta meg az egyetemi kampuszok rezgéseit, eszméletlen furán hatott az, hogy egy egyetemi kampuszon belül busszal lehet közlekedni, ami természetesen ingyen van. A helyiek elmondása szerint nagyon erős a verseny, a techóriások pedig megküzdenek a tehetséges és szorgalmas hallgatók kegyeiért. A kampuszon sétálva kicsit át tudtuk érezni az egyetemi pezsgés hétköznapjait.
Ami szintén feltűnő volt, hogy nem csak mi voltunk ott, mint látogatók, hanem középiskolás csoportok is, akik kifejezetten azért jöttek, hogy megnézzék milyen ez az egyetem és így motiválódjanak. Ha végeznek a középiskolával, akkor akár ide is bejuthatnak. További érdekesség, hogy nem is kell Stanfordra jelentkezni ahhoz, hogy azt higgyék rólunk, oda járunk: a kampusz területén több ajándékbolt is segíti a stanfordi identitás beszerzését-megszerzését, ahol azért természetesen helyi hallgatók is megfordulnak a kötelező egyetemi pulcsiért.
Nyilván az amerikai filmekből és a 2000-es évek elején megjelent rengeteg parodisztikus, college comedy kategóriájú sorozatból megismert alfa, béta, gamma, kappa házak itt is megjelennek, azzal a különbséggel, hogy a Stanfordról azt mondják, arrafelé sokkal kevésbé bulizósak a fiatalok.
Ezzel szemben az egyetemi életnek ezen része sokkal láthatóbb volt Berkeleyben, ami szintén egy híres egyeteme az öbölnek. Azon a kampuszon sétálva szembetalálkoztunk egy arra bicikliző öregúrral is, akinek több biciklije volt, mint foga, és aki bevezetett minket a kampusz rejtelmeibe, hiszen ott teljesen természetes, hogy leszólítanak és beszélgetésbe elegyednek veled az emberek.
Ha már Szilícium-völgy, akkor meglátogattuk az Apple Visitor Centert. Körülnéztünk a bemutatóteremben is, ami olyan volt, mint egy egyszerű bolt, csak sokkal üresebb. Körülbelül úgy nézett ki, mint egy bármelyik elektronikai szaküzlet. Volt egy kávézója, ami az épület egyharmadát teszi ki. A második harmad az a terem, ahol egymástól nagyon messze lévő asztalokon a legújabb 13-as Iphone-ok és egyéb kütyük voltak. Mivel nem volt egy hatalmas attrakció, nem is voltak túl sokan. Unikális dolgoknak maximum a különböző Apple márkajelzésű ruhák és tote bagek számítottak. Annyi elégtétel mégis volt, hogy valamennyivel olcsóbban lehetett megvásárolni a készülékeket.
Az épület maradék egyharmadában lehetett volna megnézni kiterjesztett valóság segítségével, hogyan is néz ki az Apple Park, ami a cég főhadiszállása. A járvány azonban keresztül húzta a számításaink, a közelébe se merészkedhettünk. Ha valakinek élete során legalább egyszer sikerül feljutni az Apple Visitor Center tetejére, akkor tökéletes kilátást kaphat az Apple Park melletti fákra, amik tavasszal eltakarják tavasszal a híres „UFO”-t.
Meglátogattuk az Apple egyik atyjának, Steve Jobsnak a garázsát Los Altosban. Egy 2014-es interjúban Steve Wozniak, az Apple társalapítója így nyilatkozott: „a garázs nem sok célt szolgált, kivéve, hogy volt valami, amit az otthonunknak érezhettünk; nem volt pénzünk; ha nincs pénzed, otthonról kell dolgoznod”. Sajnos nem sokat tudtunk a garázs előtt időzni, ugyanis megjelent az egyik szomszéd, hiszen mint kiderült, illegális képeket készíteni a garázs előtt, mert sikerült elérniük a helyi hatóságoknál, hogy ne lehessen könnyen megközelíteni.
Ha pedig már híres garázsokról van szó, megnéztük a HP garázst is, ami magának a Szilícium-völgynek a bölcsője. Az 1930-as években a Stanford Egyetem mérnöki dékánja, Frederick Terman diákjai, a későbbi HP alapítói, Bill Hewlett és David Packard a professzor ösztönzésére a térségben maradtak, ahelyett, hogy elhagyták volna Kaliforniát és ebben a garázsban rakták le a Szilícium-völgy alapkövét.
A következő állomás a Googleplex, a Google kampusza volt, ami sokkal nyitottabb volt, mint az Apple Park. Természetesen nem mehettünk be, csak átsétálhattunk az épületek között. Egy virágos, kirakodó vásár volt az épületkomplexum közepén, valamint egy Google dinoszaurusz köszöntötte az arra járókat. Illusztris. Az épület nagyrésze felújítás alatt volt. A Google rengeteg ingatlanfejlesztésbe kezdett az utóbbi időben, és lelkesen visszavárja a munkatársait, akik elmenekültek a home office biztonságos birodalmába. Az Apple Visitor Centerrel ellentétben itt nem volt bolt. Vagyis volt, csak örökre bezárt.
A nő hétszer: bemutatkozott a PLIÉ márka új tavaszi kollekciója
Építészet, tárgyalkotás és művészet metszéspontjában
