Az emberiség történetének legelképesztőbb sziklamászása kötél nélkül, a thaiföldi ifjúsági focicsapat kimentése egy barlangból, úszás Kubától Floridáig – ezek azok a történetek, amelyeket Elizabeth Chai Vásárhelyi filmjein keresztül ismert meg a világ. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem diplomaosztó ünnepségén beszélgettünk az Oscar-díjas rendezővel a művészetről, a valóság lefordításáról és az emberi lét szélsőségeiről.
Ez a cikk eredetileg a Hype&Hyper magazin 8. számában jelent meg, 2023-ban.

Minden névnek van története, és a tiéd, Elizabeth Chai Vásárhelyi, különösen izgalmasnak hangzik. Mesélsz nekünk a gyökereidről?
Büszkén mondhatom, hogy félig magyar, félig kínai vagyok. Édesapám Budapesten, édesanyám pedig Hongkongban született; két amerikai bevándorló gyermeke vagyok. Mivel a szüleim dolgoztak, minden nyarat Rio de Janeiróban töltöttem a magyar származású nagymamámmal, aki után a nevemet kaptam. Őt mindig is lenyűgöző bevándorló nők vették körül, akik folyékonyan váltogatták az európai nyelveket, miközben egymással beszélgettek, én pedig ez az angolul beszélő, félig kínai, félig magyar gyerek voltam New Yorkból, aki bepillantást nyert az ő figyelemre méltó életükbe. Már akkor, ilyen fiatalon rájöttem, milyen izgalmas lehet kívülállónak lenni, aki betekint ebbe a világba. Ez a művész definíciója, nem?
Teljesen más területen kezdted a tanulmányaidat, ami nem ilyen karriert sejtet. Hogyan kerültél közelebb a filmezéshez?
Egész életemben matematikai és természettudományi pályán voltam, jó magyar és kínai gyerekként neveltek, így a tudománnyal kellett továbbmennem, hogy orvos lehessek. Közvetlenül az egyetem előtt nyertem egy ösztöndíjat, egy nyarat a Weizmann Tudományos Intézetben tölthettem, ahol rájöttem, hogy a társaim sokkal jobban szeretik, amit csinálnak, mint én. Egyszerűen nem volt meg bennem ez a szenvedély. Depressziós lettem, amikor elkezdtem a Princetonon tanulni, el akartam menni, hogy írással és irodalommal foglalkozzak. Ismétlem, otthon sok különböző nyelven nőttem fel, így az összehasonlító irodalom könnyű választás volt. A különböző műfajokat és a fordítás gondolatát vizsgálja, ami mindig is az én személyiségemet jellemezte. Úgy vélem, a filmjeim mind fordítások. A valóságot lefordítani másoknak egy nagyon sajátos téma, de én különösen jó vagyok a kaméleon-létben.
Egy korábbi interjúban azt mondtad, hogy rettegsz a filmkészítéstől.
Ez egy igazi egzisztenciális félelem. Hol is kezdjem? Feszíti a mellkasomat, a testemet, felemészti az éjszakáimat. Megszállott, szenvedélyes és maximalista vagyok – tudom, milyen munkával jár. Mindenre nemet mondok, amíg valami olyanná nem válik, amit csak el kell készíteni. Ez volt a helyzet a Meru esetében, az első filmnél, amelyet Jimmyvel, a férjemmel közösen készítettünk. Tudtam, hogy a tartalom erős, de ők egyszerűen nem tudták, hogy mit csinálnak. Szerettem ezt az embert, a filmnek jobbnak kellett lennie, és tudtam, hogy jobb lehet. Meg kellett csinálnom. De ha el akarod végezni a munkát, és a lehető legjobban akarod csinálni, akkor hihetetlenül elkötelezettnek kell lenned. Annyira elkötelezettnek, hogy tudd, nem fogsz leállni, és meg fogod vívni az összes harcot a stúdiókkal, a szereplőkkel, mindenkivel. Meg kell találnod azt az energiát és szenvedélyt, hogy csináld, és én ezért nem szeretek filmeket készíteni, de mégis ezt teszem.

A filmjeid szereplői gyakran veszélyes, sőt életveszélyes helyzetben vannak. Maguktól jönnek szembe ezek a történetek, vagy aktívan keresed őket?
Engem az emberi lét határai érdekelnek. Van ez az alapvetően emberi dolog, hogy van egy elképesztő álmunk, és elvégezzük a munkát. Ezt a Free Solo – Mászókötél nélkül testesíti meg. Aztán ezt a Rescue című filmben újra felfedezzük, nem hegyi környezetben. A Meruban a barátság motiválja ezt a rendkívüli teljesítményt. Mindig a karaktereken múlik, és történetesen ezeken a szélsőséges helyeken elég őrült jellemeket találunk. De ez eléggé univerzális is. Én is olyan különc voltam, mint Alex, és mint azok a búvárok. Megértettem, mit jelent kívülállónak lenni. Megértettem, milyen érzés megtalálni a hangodat és a komfortérzetedet, és olyan hiánypótló dolgokat, mint a dokumentumfilmezés, a barlangászás vagy a hegymászás. Azt hiszem, ez mind összefügg. A karakterről szól.
Számos filmet együtt készítettél Jimmy Chinnel, a férjeddel, aki profi hegymászó, fotós és síelő. Milyen érzés együtt dolgozni? Milyen lépésekből áll az alkotói folyamat?
A jó filmek a hozzáférhetőség és a hiteles tudás révén készülnek. Megvan a saját szerepünk. Engem sokkal jobban érdekel a szöveg: a szavak, a karakterek, az érzelmek és az ív. Jimmy a National Geographic fotósa, és a legjobb abban, amit csinál – gyönyörű, merész vizuális történetmesélést visz a projektjeinkbe. Együtt szinergiában vagyunk. Mint a Free Solo – ez egy hegymászós film, de egyedül sosem tudtuk volna elkészíteni. Egy szerelmi történetet mutat be, és a mentális fegyelemről szól. De vizuálisan is nagyon kifejező. A legnagyobb kreatív vállalkozásunk azonban a két gyermekünk.

Milyennek látod a kreativitás jövőjét? Művészként mit gondolsz, a mesterséges intelligencia át fogja alakítani az alkotók, művészek és tervezők munkáját?
Apám, aki magyar, a mesterséges intelligencia és a számviteli rendszerek professzora volt, a 70-es években az MIT-n dolgozott, így a technológia nyújtotta lehetőségek között nőttem fel. Ennek ellenére nem hiszem, hogy a művészet mesterséges. Úgy gondolom, hogy a művészeknek mindig is nagyon fontos szerepük lesz a társadalomban. A kérdés az, hogy kik vagyunk mi, emberek, és mit teszünk, hogy ezt kifejezzük? A mesterséges intelligencia csodálatos eszközöket kínál, de vajon a Chat GPT-nek kellene megírnia az esszét? Ha jó író akarsz lenni, akkor rendelkezned kell azzal a fegyelemmel, hogy megírod te saját magad. Nem számít, milyen újítást használsz, tudnod kell, mit akarsz mondani. És ezt teszi a művészet. Kifejez valami egyedien emberi dolgot.
Tapasztalataid alapján mit tanácsolnál a fiatal művészgenerációnak?
Nagyon, nagyon fontos, hogy képes legyél kiállni a saját munkád mellett. Nem elég csak elkészíteni, meg kell tanulni beszélni róla, és ez ugyanolyan fontos, mint maga az elkészítési folyamat. Félelmetes, nehéz és nagyon fájdalmas a saját munkádról beszélni. De senki más nem fogja ünnepelni, ha te nem teszed meg.
Fotók: Renan Ozturk, BOX FILMS és Lakatos Máté, MOME
Az Elizabeth Chai Vásárhelyivel készült podcast-interjút a Brain Bar Spotify-csatornáján hallgathatod meg.
Continue reading H&H issue no.8!
ORDER HERE
„Jobbnak kell itthagynunk a Földet, mint ahogy mi kaptuk” | Interjú Paola Antonellivel

Meghosszabbított határidővel várja a jelentkező a designereket a TDW
