Egy újabb ikonikus épülettel folytatódott a Kortárs Építészeti Központ szervezésében megvalósuló „Othernity” sétasorozat. A Thököly úton található OKISZ-székház több érdekességet is tartogat az itt megfordulók számára, az egyik ezek közül a ma is működő páternoszter, amit – természetesen – mi is kipróbáltunk. És hogy mi mindent rejt még a brutalista épület? Mutatjuk!
Az OKISZ, vagyis az akkori Országos Kisipari Szövetkezetek (később: Magyar Iparszövetség – a szerk.) székháza kétségkívül a zuglói villanegyed egyik fekete báránya. A nagypolgári villaépületek és a szomszédos, neogótikus stílusban épült Rózsafüzér Királynéja Templom mellett valóban furcsa látványt nyújt a brutalista jegyeket mutató irodaház. „Az OKISZ zuglói székháza a Thököly úton kényes társaságba került. A közvetlen szomszédságában domonkos templom, villasor. Rivalizálni bármelyikkel otromba udvariatlanság lett volna az építészeti etikett szerint. Viszont meg kellett adni a módját, mert itt a környezet csupa számon tartott építmény. Meg aztán ez végül is az ország ipari szövetkezeteinek központja, afféle referenciaépület, hogy lám csak, ilyen nívósan csináljuk mi a dolgunkat, amilyen ez a székház is” – olvasható a Népszabadság hasábjain, 1984-ben.[1]
Az épületet Mónus János tervezte az ÁÉTI, vagyis az Általános Épülettervező Vállalat megbízásából. Pontosabban: Mónus feladata csak annyi lett volna, hogy a Thököly út 58-60. szám alatt található telekre tervezett épület kiviteli terveit elkészítse, eredetileg ugyanis Mónus osztályvezetőjét, Dúl Dezsőt kérték fel az OKISZ székház megtervezésére. A fiatal Mónus azonban nem elégedett meg a kiviteli tervekkel, s a Dúl által vizionált toronyház helyett egy lépcsőzetes, teraszos kialakítású, vasbeton szerkezetű épület tervével állt elő. Az építésznek nemcsak az 1915-ben felszentelt templomépületet, hanem a hozzá tartozó, a telek hátsó részében húzódó rendházat is szem előtt kellett tartania a tervezéskor (utóbbit a híres tervezőpáros, Lauber László és Nyíri István tervezte 1936-ban). Mónus a hely szűkösségére való tekintettel nem tehetett mást, mint hogy egybeépítette a rendházat az újdonsült székházzal. Az OKISZ-székház 1971 és 1973 között épült meg, a tervezésért Mónust 1974-ben Ybl-díjjal jutalmazták.
A sétát vezető Branczik Márta művészettörténész, a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Építészeti Gyűjteményének vezetője alapos ismerője a székháznak. Az ő kezdeményezésére indult Virtuális leletmentés projekt keretén belül tavaly februárban már elkészítették az épületbelső lehető legrészletesebb fotódokumentációját.[2] Branczik nemcsak magáról az épületről, Mónus János személyéről és a tervezés körülményeiről mesélt a hallgatóságnak, hanem egyúttal a brutalizmus és a modernizmus kapcsolatára is kitért, hiszen ezen fogalmak tisztázása nélkül aligha lehetne kontextusba helyezni akár az itt látható Mónus-épületet is.
Az 1950-es évek Angliájából indult brutalista építészeti irányzat szorosan összefügg a modernizmussal, de az átgondolt struktúra mellett nagyobb szerephez jut az anyagszerűség. A transzparens üvegfelületek mellett a fa, a tégla és természetesen a beton is előtérbe kerül a maga nyers formájában (innen, vagyis a francia „beton brut”, azaz nyers beton szóból ered a stílusirányzat neve is). A brutalista épületeknél hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy unalmas monstrumokkal állunk szemben, azonban ha alaposabban szemrevételezzük ezeket az épületeket, rá kell jönnünk, hogy sok apró, szerethető és dekoratív részletet rejtenek magukban, amelyek az épület egészével összhangban kerülnek kialakításra, s teszik izgalmassá az építményt.
Az OKISZ-székház esetében sincs ez másképp. „Kétféle anyagból készült. Fehér műkőből és üvegből, egyazon hangulatot tartva a külső és belső terekben. A négyemeletes, lépcsőzetes, nagy tömegű házat úgy mozgatta a tervező, Mónus János, hogy a tömeg a legkevésbé érződjön, s mozgalmassága se legyen túl lendületes ebben a nyugodt léptékű környezetben. Egyedül a függőleges kőlamellák engednek némi szabadosságot, a nap járása szerint vibráló fény-árnyék játszik a homlokzaton” – olvasható a Népszabadságban.[3] A fehér műköveknek a dunaparti Intercontinental hotelen is dolgozó Kőfaragó Vállalat adott végleges formát.
Az OKISZ egy elegáns és nagyvonalú, tágas előtérrel fogadja a látogatót. A falakat kőrisfával burkolták, a padlót elegáns fehér márvány borítja – szerencsére nemcsak ezek, hanem jó néhány kiegészítő, belsőépítészeti elem, bútor is megmaradt eredeti állapotában. Az előcsarnok falán találjuk a korábbi évtizedekből származó plakettek és érdemérmek gyűjteményét ( „Szövetkezeti szabászverseny”, „Fodrászverseny”, „Cipőmodell pályázat”, stb.). „Az Országos Kisipari Szövetkezet feladata a kisiparosságnak nyersanyaggal való ellátása és a szövetkezeti mozgalmon keresztül a tervgazdálkodásba való beillesztése” – definiálta az OKISZ feladatkörét Gerő Ernő közlekedésügyi és pénzügyminiszter 1948-ban.[4]
Branczik Márta elmondása szerint valószínűleg ezekben a földszinti termekben kapott volna helyet a kisiparosok tevékenységét bemutató kiállítás is – legalábbis erről árulkodik néhány helyütt a falak kialakítása. A finom lekerekítések az épület más pontján is visszaköszönnek: ilyenek például a lépcsőházi korlátok fém elemei – ezt, és még sok minden mást maga Mónus János tervezte, és bár hivatalosan Gampel József felelt a belsőépítészeti tervezésért, Mónus nevéhez fűződik például az első emeleti ruhatár lámpáinak, vagy a fűtőtesteket eltakaró fémborítású burkolat megtervezése is.
A székház irodáiban és különféle tárgyalóiban található székeket Hornicsek László tervezte, de ugyancsak az ő nevéhez köthetők a textil- és bőrborítású, kényelmes előadótermi székek is – ezeket mi is kipróbálhattuk (nekünk a jegyzetelést megkönnyítő, a székek háttámlájára erősített felhajtható asztallapok tetszettek leginkább).
Érdekesség: a Művészet folyóiratban közölt kép tanúsága szerint középfolyosó beiktatása nélkül tervezték meg a széksorokat, míg a mostani, aktuális állapot két különálló ülőblokkot mutat (a széksor csak a kilencedik sorban válik ismét egybefüggővé). A teremben a sétálók többek között az angol brutalizmus egyik gyöngyszemét, a londoni Barbican Centert bemutató videókat nézhettek meg, de láthattunk jó néhány brutalista példát az Amerikai Egyesült Államokból és a világ más országából is.
Az emeleti tárgyalókba is bekukkantottunk: itt is nemes fával burkolt falakkal találkozunk, Hornicsek székeit már nem, de az általa tervezett korabeli asztalokat még megtalálhatjuk itt. Ezeknek a helyiségeknek a struktúrája egyszerű és átgondolt: az ajtó közelében falra szerelt akasztók szolgálták a megbeszélésre érkezők kényelmét, és jutott elegendő hely annak is, hogy kényelmesen előkészíthessék a kávészünethez szükséges eszközöket anélkül, hogy a tárgyaláson résztvevőket zavarnák. Az egyik teremben egy csodás, a szomszédos templomot mintázó faliszőnyegen is megakadt a szemünk, de sajnos nem sikerült többet megtudnunk a szőnyeg eredetéről, egyelőre.
A legnagyobb sikert minden kétséget kizáróan a páternoszter aratta a sétálók körében. Az OKISZ-ban jelenleg van hagyományos lift is, ezt általában az itt irodát bérlők használják, de a mi kedvünkért beindították a körforgó személyfelvonót. Érdekesség: a felvonót sem tíz éven aluli gyermek, sem mozgáskorlátozott személy (vagy ahogy a tájékoztató táblán szerepel: „testi fogyatkozású”) nem használhatja.
A séta végén a harmadik emeleti tetőteraszra érkeztünk, ahol közelebbről szemügyre vehettük a székházzal összeépült, téglás homlokzatú rendházat, illetve itt közvetlen közelről is megfigyelhettük a kőlamellákat, melyek szép rendben, egymás mellett sorakozva, a fényviszonyok változásának függvényében teszik dinamikussá az OKISZ épületét.
Az épület tavaly április óta keresi új gazdáját. Ahogy arról egykor az Urbanista blog is beszámolt, 2019 tavaszán 1.8 milliárdra becsülték az ingatlan vételárát (az irodaház aktuális árát illetően nincsenek információink – a szerk.). Mindenesetre egyet tudunk érteni Zubreczki Dáviddal, az Urbanista blog szerzőjével, aki ”Budapest legizgalmasabb brutalista gyöngyszemének” nevezi az egykori OKISZ székházat. A nagy érdeklődésre való tekintettel a KÉK a jövőben tervezi, hogy megismétli a sétát, így akik most lemaradtak, azoknak mindenképp érdemes figyelniük a KÉK Facebook-oldalát.
Fotók: Mohai Balázs
Sorozatunkban a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) által szervezett sétákról tudósítunk, melyek az „Othernity” projekthez kapcsolódnak. Az „Othernity” a modern építészeti örökség 12 meghatározó budapesti épületét mutatja be 12 kortárs kelet-közép-európai építésziroda szemüvegén keresztül. Az, hogy a kortárs csapatok hogyan és milyen módon értelmezték újra Budapest emblematikus épületeit, kiderül a Nemzetközi Építészeti Biennálé Magyar Pavilonjában, 2021-ben.
[1] Antal Anikó: „Szép házak dicsérete 2.” (Modern Építészet). Népszabadság, 1984. július 21., 6.o.
[2] A Virtuális leletmentés egy építészeti leletmentő projekt: elsősorban irodaházak, középületek belső tereit dokumentálják fotók formájában, megőrizve ezáltal (ha csak vizuálisan is) épített örökségünk kiemelkedő, fontos, érdekes példányait.
[3] Antal Anikó: „Szép házak dicsérete 2.” (Modern Építészet). Népszabadság, 1984. július 21., 6.o.
[4] Magyar Ipar, 1948. Szeptember 15., II. évfolyam, 17. Szám, 22. o.
Fotóesszé Bosznia-Hercegovina csodáiról
A szobánk az új képernyő | PSR játékkonzol
