BP Shop x Kovács Lehel

BP Shop x Kovács Lehel

A BP Shop megint nagyot gurított: ezúttal Kovács Lehel illusztrátor tervezett számukra három vadiúj pólógrafikát a „PEACE, LOVE, UNITY” szlogen szellemében.

A napokban lettünk figyelmesek a BP Shop új kapszulakollekciójára – nem véletlenül. A füves cigarettát csőrében tartó békegalamb, a győzelem kézjelét zászlajára tűző embertömeg és a hatalmas jointot magasba emelő Szabadság-szobor láttán rögtön tudtuk: Kovács Lehel keze van a dologban. Persze, az eddig is nyilvánvaló volt, hogy a hazai ruhamárka szívesen kollaborál tehetséges alkotókkal (Akkezdetphiai, Akela, ef Zámbó István), így nem lepődtünk meg, hogy ezúttal a New York Timesnak, a Guardiannek és sok más nemzetközi magazinnak is rajzoló illusztrátorral dolgoztak együtt a 2020-as tavaszi-nyári kollekciójukon (Lehellel korábban mi is készítettünk interjúta szerk.).

A BP Shop által választott „PEACE, LOVE, UNITY” szlogen egész évben végigkíséri a márkát: a hippikultúra, a környezetvédelem s így a hatvanas, hetvenes évek vizuális világa köszön vissza a termékeken. A mostani kapszulakollekcióban három pólót láthatunk, amelyek a Lehelre jellemző ironikus, humoros formában reflektálnak a béke-szeretet-egység vezényszavakra.

A kollekció szuperliimitált darabjai már kaphatók a BP Shop üzleteiben, és persze webshopon keresztül is rendelhetünk tőlünk.

Fotók: Kósa Péter

továbbiak
Közösségi iroda extrákkal | Nomád Coworking & Design Shop
design

Közösségi iroda extrákkal | Nomád Coworking & Design Shop

Saját irodát szerettek volna, de végül másoknak hoztak létre egyet. Varró Anna és Gyana Dániel Balatonfüred történelmi városrészének egyik épületében alakítottak át egy helyiséget inspiráló közösségi térré, irodává és designbolttá Nomád Coworking név alatt. Budapesten egyre több és jobbnál jobb közösségi irodát tudunk kipróbálni, de a balatoni régióban eddig hiányzott
Szabadon és korlátok nélkül alkotni | Classmate Studio
branding

Szabadon és korlátok nélkül alkotni | Classmate Studio

Bátor, experimentális vagy olykor kissé visszafogottabb vizuális világ, erős színkontrasztokkal és karakteres logotípiával társítva. A Classmate Studio [http://www.classmatestudio.com/] története nem is olyan régre nyúlik vissza, de portfóliójukban már olyan kiemelkedő projekteket is megtalálhatunk, mint többek között az Off Biennálé [https://offbiennale.hu/] vagy különböző design- és építészeti
Best of diploma 2020 | 4. rész
design

Best of diploma 2020 | 4. rész

A pandémia olyan fordulópontot jelentett, amelyre a közoktatás nem volt felkészülve, a tananyag átültetése az online térbe pedig nem csak a tanároknak és diákoknak jelentett kihívást. A designerek is elkezdtek foglalkozni az oktatást segítő platformok és gyakorlatok tervezésével, és azzal, hogyan lehet izgalmas tervezőgrafikai megoldásokkal megkönnyíteni a nehéz elméleti anyagok