Damien Hirst eddig ki nem állított műveivel debütált a Gagosian új helyszíne

Damien Hirst eddig ki nem állított műveivel debütált a Gagosian új helyszíne

A Gagosian galéria Svájc délnyugati részén, Gstaad alpesi városban nyitotta meg új helyszínét, ami a Damien Hirst festményeit és rajzait bemutató Myths, Legends and Monsters (Mítoszok, legendák és szörnyek) című kiállítással debütált. Az elmúlt tizenöt év során készült műveket korábban még nem állították ki.

A 2019-ben átadott bázeli galéria után, a Gagosian ezúttal Gstaad alpesi helyszínén erősíti svájci jelenlétét. A város központi területén található galériát Rémi Tessier tervezte, aki nemrégiben a Gagosian új párizsi helyszínéért is felelt. Az új kulturális tér megnyitójának alkalmával Damien Hirst az elmúlt tizenöt év során festett munkáival várja vendégeit.

A Myths, Legends and Monsters című monokróm olajfestmény-sorozat olyan legendás művészeti, politikai és popkulturális személyiségeket mutat be, mint Jean-Michel Basquiat, David Bowie, Sharon Tate és Andy Warhol. A tárlat azt vizsgálja, hogy mi teszi a sorozat szereplőit igazán ikonikussá: Hirst újragondolja a hírnév, az identitás és befolyás fogalmait. „Az emberséget – vagy gyakran hiányát – annak minden aspektusában megpróbáltam ábrázolni” – emelte ki Hirst.

A tárlat február 14. és március 26. között látogatható.

Damien Hirst: Myths, Legends and Monsters, Gagosian, Gstaad, 2022
Damien Hirst: Myths, Legends and Monsters, Gagosian, Gstaad, 2022
Damien Hirst: Myths, Legends and Monsters, Gagosian, Gstaad, 2022
Damien Hirst: Myths, Legends and Monsters, Gagosian, Gstaad, 2022
Warhol and Basquiat, 2021 Fotó: Prudence Cuming Associates Ltd | © Damien Hirst and Science Ltd.

Enteriőrfotók: Julien Gremaud

Gagosian | Web | Facebook | Instagram

Forrás: Sajtóközlemény

továbbiak
Hogyan építsünk éttermet 7 nap alatt, nulla költséggel és zéró ökológiai lábnyommal?
design

Hogyan építsünk éttermet 7 nap alatt, nulla költséggel és zéró ökológiai lábnyommal?

A cím kérdésfelvetése első hallásra teljesen irreális célkitűzésnek tűnhet, az észt Kuidas.works azonban rácáfolt a kétkedőkre: 2021 nyarán, egyetlen hét leforgása alatt lényegében a puszta földből alakítottak ki egy naturalisztikus esztétikájú, használható pop-up éttermet. Az Észt Belsőépítészek Szövetsége 2022 februárjában a tavalyi év legjobb belsőépítészeti alkotásának választotta a rendhagyó
Figyelemre méltó köztéri installációk a régióból | TOP 5
architecture

Figyelemre méltó köztéri installációk a régióból | TOP 5

A köztéri installációk sokszor egészen váratlanul bukkannak fel előttünk, és különös mivoltukból adódóan képesek teljesen elbűvölni bennünket. Ugyanakkor az is elfőrdulhat, hogy egy nagyobb koncepció részeként jelennek meg, de akár a történelem emlékét is őrizhetik. Kulturlandschaft Paasdorf | Mistelbach, Ausztria A Paasdorf nevű kis “utcafalu” főtere adott otthont a Kulturlandschaft Paasdorf
Új showroommal ünnepeli 7. évfordulóját a The COAT
design

Új showroommal ünnepeli 7. évfordulóját a The COAT

A The COAT by Katya Silchenko ukrán ruhamárkát 2014-ben alapította a névadó tervező. A márka az időtlen, nőies stílusáról ismert, így jellemzően elegáns, trendi és formális darabokat találhatunk kollekcióiban. A sugárzó nőiesség és erőteljesség érzete visszatérő elem, ami nem véletlen, hiszen Katya maga profi versenytáncos volt tervezői pályafutása előtt, így