Digitális turizmus: elindult a Magyar Turisztikai Ügynökség adatbankja

Digitális turizmus: elindult a Magyar Turisztikai Ügynökség adatbankja

Egy minél inkább digitális, valamint adat alapú világ felé tartunk, ebből nem maradhatnak ki az olyan állami szervek sem, mint a Magyar Turisztikai Ügynökség. Legújabb honlapjukon, az igyutazunk.hu-n ezt a két aspektust ötvözték, létrehozva egy olyan oldalt, mely a szakértőkön túl a nagyközönség számára szolgáltat hasznos információkat és látványos vizualizációkat a magyarországi turizmussal kapcsolatban.


A mai kor egyik legértékesebb erőforrása az adat, hosszú távon nem kifizetődő intuíciók alapján formálni stratégiákat. Erre rájött az MTÜ is, ezért dolgozik olyan adatokból, mint a Nemzeti Turisztikai Adaszolgáltató Központ (NTAK) által gyűjtött információk, keresőmotorok trendjei, mobilcellaadatok, bankkártyaadatok, a NAV online kasszái, vagy reptéri adatok. Ez lehetővé teszi, hogy 45,000 szálláshelytől érkezzenek be információk azzal kapcsolatban, hogy honnan érkeznek vendégek, illetve hány napot maradnak, melyek segítségével célzott kampányokat, értékesítési döntéseket alkothatnak, a hibázási lehetőségek pedig drasztikusan lecsökkentek.

Az igyutazunk.hu portál célja a turisztikai szektor tájékoztatása, digitális edukálása, amelyet a kiterjedt adatgyűjtés tesz lehetővé. Hasznos, részletes elemzések találhatóak meg a turisztikai térségekről, nagyvárosokról, továbbá valós időben láthatjuk a szállásokon történő ki-és bejelentkezéseket. Ahhoz, hogy a szektor versenyképes maradjon, ezek a lépések megkerülhetetlenek, a döntéshozók stratégiai gondolkodását merőben változtatja meg az elkövetkező évtizedben. Az Ügynökség nem titkolt célja, hogy Magyarország legyen Kelet-Európa legnépszerűbb turisztikai desztinációja, így kiemelten fontos a big data felhasználása.

Az oldal külön menüpontban mutatja be az egyes városok turisztikai teljesítményét, a külföldi vendégek desztinációit, valamint az aktuális vendégforgalmi adatokat és toplistákat. Azoknak, akik mélyebben szeretnék tanulmányozni a turisztikai trendeket, rendelkezésre állnak havi és heti riportok. Jakab Zsófia marketing és kommunikációs vezérigazgató-helyettes kiemelte: „Az MTÜ a hazai turisztikai szolgáltatókkal és szakmai szervezetekkel közösen azon dolgozik, hogy az ágazat minden területén megteremtse a digitális átálláshoz szükséges feltételeket, és a szereplők felkészüljenek az online világ jelentette kihívásokra. Kezdettől fogva fontosnak tartjuk, hogy az NTAK-ba beérkező adatokból mi is visszaadjunk hasznos információkat és ezeket minél szélesebb körben megosszuk a sajtó, illetve a nyilvánosság teljes körű tájékoztatása mellett. Ez a cél vezérelt minket az igyutazunk.hu turisztikai információs portál létrehozásakor is”.

A Magyar Turisztikai Ügynökség adatvezérelt stratégiája, és a tény, hogy a Központi Statisztikai Hivatallal együtt dolgoznak lehetővé teszi, hogy Európa-szerte egyedülálló teljeskörűséget nyújtsanak, kimagasló fokon készülhessenek előrejelzések, hatásvizsgálatok. Bár az Ügynökség eddig is közölt adatokat, nem volt egy egységes platform, ahol a sajtó, a szakma valamint a nyilvánosság egyaránt megtalálja, amit keres.

Az emberek személyes adatainak biztonsága érdekében anonimizált, aggregált adatokkal dolgoznak, amely bár néhány esetben megnehezíti a munkát, azonban így is képesek logikus becsléseket meghozni, mely alapján képesek hosszútávú trendeket levonni. Az adatok feldolgozása továbbá rengeteg ellenőrzésen, tisztítási folyamaton megy keresztül, amely lassítja az adatok feldolgozását, de egy sokkal tisztább képet ad a turizmus helyzetéről.

Pisla Réka | Hype&Hyper

Ezekre a pontos adatokra azért is lehet szükség, mert például az orosz-ukrán konfliktus kirobbanásakor több ország turisztikai ügynöksége kezdeményezett beszélgetéseket, melyek során az derült ki az MTÜ számára, hogy a legtöbb ország 1-2 nap után is becslésszerű adatokkal rendelkezett a turizmus visszaesésével kapcsolatban, míg a magyar ügynökség kezében pontos adatok voltak, amikor pedig a turizmus újra növekedésnek indult, azt is pontosan le tudta követni.

A folyamatosan fejlődő, frissülő oldal már elérhető az igyutazunk.hu weboldalon, bárki bármilyen ellenszolgáltatás nélkül böngészheti az aktuális vendégforgalmat, megnézheti az „Ide utazunk” fül alatt, hogy a belföldi vendégek honnan érkeztek az előző lezárt hét folyamán, a „Vendégeink külföldről” szekcióban az előző lezárt hét legnagyobb forgalmú küldőpiacokról regisztrált vendégéjszakaszámát és költési adatait vizsgálhatjuk, a „Merre induljak?” fül pedig Magyarország hivatalos turisztikai oldalán, a csodasmagyarorszag.hu-n található ajánlásokat találhatunk.


Illusztráció: Pisla Réka | Hype&Hyper

továbbiak
Rév Marcellt másodjára is Emmy-díjra jelölték
art

Rév Marcellt másodjára is Emmy-díjra jelölték

A Televíziós Művészeti és Tudományos Akadémia kihirdette az idei Emmy-díj jelöltjeit, akik között Rév Marcell is ismét szerepel. A magyar operatőrt az Eufória sorozat egyik epizódjáért jelölték. Július 12-én hirdették ki a legrangosabb televíziós díj, az Emmy-díj 2022-es várományosait. Rév Marcellt tavaly is jelölték az HBO számára készített Eufória sorozat
Megnyílt a 11. Groteszk Triennálé | Nemzetközi Groteszk Képző- és Iparművészeti Kiállítás a Műcsarnokban
art

Megnyílt a 11. Groteszk Triennálé | Nemzetközi Groteszk Képző- és Iparművészeti Kiállítás a Műcsarnokban

11. alkalommal szervezi meg a Nemzetközi Groteszk Képző- és Iparművészeti Pályázat kapcsán létrejövő tárlatot a Kapos ART Képző- és Iparművészeti Egyesület. Budapesten azonban először látható a kiállítás, melynek helyszíne a Műcsarnok, majd azt követően a kaposvári Vaszary Képtár. A kurátor Vörös András festőművész, a Kapos Art elnöke. „…szükségesnek találom leszögezni
A grúz zoológus, aki farkasok között élt
art

A grúz zoológus, aki farkasok között élt

Jason Badridze zoológus a hetvenes évek derekán, harmincéves korában döntött úgy, hogy a grúziai Borjomi-Kharagauli Természetvédelmi Területen tanulmányozza a vadon élő farkasokat. Ezt követően két évig nem egyszerűen figyelte őket, hanem bizalmasukká vált: két felnőtt farkas és kölykeik között aludt az éjszakai égbolt alatt, segítette őket a vadászatban és tanult