Egykori portugál kikötőből lakónegyed

Egykori portugál kikötőből lakónegyed

A QARTA Architektura építész iroda tervei alapján született újjá Prága egykori kikötője. Öt ház sorakozik jellegzetes helyszínen, egy keskeny félszigeten, zöldövezettel határolva, az összhatás pedig Amszterdam hangulatát idézi. Mutatjuk!

A prágai barnamezős övezet az átalakítás során csendes, kortárs lakónegyeddé fejlődött. A komplexum élhetőségét tovább hangsúlyozza összeköttetése a kerékpárutakkal, parkokkal és a folyóparti élettel. Így az ott élők olyan tevékenységekben vehetnek részt, mint az evezés, a horgászat vagy a vitorlázás, valamint télen a folyó felszíne óriási jégpályává változik. A környék teljes közintézményi infrastruktúrát is kínál, többek között színházat, parkokat és műtermeket is. Az egyes utcák hangulatát pedig a Hollandiában jellemző előkertek teremtik meg, bőséges zöldfelülettel kiegészítve.

A lakónegyedben négyszintes lakóházak találhatók, valamint a félsziget eredeti tömege feltűnésmentesen egy föld alatti parkolót is rejt, amely százhat autónak ad helyet. Ez a megoldás vízálló föld alatti szerkezetet igényelt, de az épületek vízfelszínen történő strukturálása általában is összetett műszaki megoldásokat követelt. Az egyes házak kialakításában továbbá nagy hangsúlyt kapott a külső és belső tér közötti kapcsolat megteremtése: az erkélyek és teraszok nagyvonalúak, de mégis intimek, kilátással a folyó áramló hullámaira. Az erkélyek játékos kompozíciója pedig sajátos vizuális megjelenést ad a házaknak. Emellett a felhasznált anyagok, mint a perforált fémlemezek vagy hengeres textúrájú vakolat mind a kikötői hangulatot idézik, amelyek a sárgaréz, ezüst és szürke színárnyalatokkal válnak teljessé.

Fotók: BoysPlayNice

QARTA Architektura | Web | Facebook | Instagram

továbbiak
Miért egyre több az amerikai Európában?
business

Miért egyre több az amerikai Európában?

Húsz év után újra 1 euróba kerül 1 USA dollár. Az amerikai deviza erősödése egyrészt azt jelenti, hogy az Egyesült Államokból érkező import drágul, másrészről viszont egyre vonzóbbá teszi Európát az amerikai lakosoknak, hiszen így, ha távmunkára adják fejüket, akkor ugyanannyi fizetés egyre többet és többet ér az öreg kontinensen.
Százmillió tonna étel kerül az éhezők tányérja helyett a kukába
community

Százmillió tonna étel kerül az éhezők tányérja helyett a kukába

Energiaválság, rezsiárak az egekben, őrületes infláció. Ez a jelenünk. Azt halljuk, hogy fogjuk vissza a fogyasztásunkat, hogy csak annyi energiát, terméket fogyasszunk, amennyire mindenképp szükségünk van. Ehhez képest éves szinten hatalmas mennyiségű élelmiszer megy kárba, nemcsak végső felhasználói szinten, de a termelési lánc korábbi szintjein is. 2015-ben az EU-ban 42,
Ruházati kollekcióval bővül az YKRA
branding

Ruházati kollekcióval bővül az YKRA

Új kollekcióval üdvözli az őszi szezont az YKRA – ezúttal viszont már nemcsak a hátizsákok között válogathatunk, hanem ruhatárunkba is csempészhetünk új darabokat a magyar márkától. Lakatos Balázs, a márka alapítója elmondása szerint a tavaly tíz éves brand régóta dédelgetett álma egy ruhakollekció megvalósítása. A frissen debütált YKRA APPAREL kollekcióról Balázzsal