Mobilunkon manapság ezernyi felvételt tárolunk szeretteinkről, ami megnyugvással tölt el bennünket. „Igen, megvan, rögzítettük”: a gyerek első lépései, nagymama szülinapja, az első közös lakás és még sorolhatnánk. Ugyanakkor felmerül a kérdés, vajon hányszor nézzük vissza ezeket, mennyire vesznek el a többi tartalom között, biztos helyen tároljuk-e őket egyáltalán készülékeinken, nem is beszélve a minőségről. Vetlényi Lili, Ascher Károly és Füredi Marcell, azaz a The Memory csapatának filmjei megoldást nyújthatnak ezekre a problémákra, ráadásul nem is akárhogyan – kivételes keretbe foglalva, művészi eszközökkel mentik át emlékeinket a jövőnek. Interjú Vetlényi Lilivel!
Milyen indíttatásból és miért pont most fogtatok bele ebbe projektbe? Hogyan állt össze a csapat?
Egy éve tavasszal, a vírus kirobbanásakor gyakran találkoztam barátnőmmel, Krasznahorkai Ágnessel. A karantén kapcsán sokat beszélgettünk szeretteinkről, hogy most kevesebbet látjuk őket, így lemaradunk életük fontos mozzanatairól. Sőt, az is szóba jött, mennyi minden történhetett családtagjainkkal a múltban, amiről még nem tudunk. Ezekből a barátnős beszélgetésekből született meg aztán a Memory ötlete. Úgy éreztem, kár lenne várni vele, járvány ide vagy oda, bele kell fogni. Ascher Károllyal jó párszor dolgoztunk már együtt különböző projekteken, fel is hívtam, tud-e esetleg olyan operatőrt, akit ez érdekelhet. Végül annyira megtetszett neki a projekt, hogy ő maga vállalta, közösen Füredi Marcival, aki szintén egyből, szívesen csatlakozott a csapathoz.
Nagyon szép, profi, értékes felvételeket készítetek a The Memory égisze alatt, de muszáj feltennem a kérdést: manapság, amikor már szinte mindenki napi szinten készít videókat a családjáról, a szeretteiről, mennyire lehet, illetve van igény egy ilyen kisfilmre?
Ez a kérdés bennem is felmerült már a legelején, ezért sok kutatást végeztem a témában, és hamar kiderült, lenne igény ilyesfajta művészi emlékmentésre. Bár a mai világban könnyű mobillal felvételeket készíteni, azok minősége meglehetősen silánynak mondható. Az én telefonomon is több ezer kép van az elmúlt évekből, de a legtöbbször nincs igazi megfontolás amögött, mit fotózok le. Ezek nem valódi emlékek, gyakran anélkül törlöm őket, hogy visszanézném bármelyiket. A Memory filmek ezzel szemben szépen megkomponált alkotások, amiket díszdobozban is átadunk megrendelőinknek, ezzel is maradandó nyomot hagyva az utókornak.
Eddig milyen megkereséseitek voltak? Unokák, gyerekek adnak nektek megbízást, vagy inkább a szülők, nagyszülők szeretnének mesélni, emléket hagyni?
A legjobban azt élvezzük ebben a munkában, hogy új életutakat ismerhetünk meg. A túlélés, a hétköznapok megélése, az egyéni döntések, a bátorság és a különböző érzelmek megnyilvánulása egy-egy személyes történetben minden egyes alkalommal lenyűgöz bennünket. Színészként, rendezőként és operatőrként is ugyanolyan inspiráló hatásúak mindannyiunk számára.
Javarészt az interjúalanyok gyerekei, unokái keresnek fel minket. A nagyszülők tartózkodóbbak, ami amúgy teljesen érthető. Egy idegennek felfedni a legintimebb, sokszor fájdalmas családi legendákat nem megy egyről a kettőre. Ahhoz, hogy akár tinédzserkorukból elmeséljenek egy napot, nagyon türelmesnek és befogadónak kell lenni, erre pedig mi mindig szánunk kellő időt és energiát. Csak egy kis értő figyelem szükséges, és kinyílnak a történettárak.
Hogyan zajlik egy-egy ilyen forgatás?
A forgatás napján én érkezem először, ilyenkor kicsit beszélgetünk, hogy a kezdeti lámpaláz, az esetleges bizalmatlanság elmúljon, és később felszabadulva ülhessünk a kamera elé. Aztán befut Karcsi és Marci is. Megkeresik a legjobb helyet, beállítják a fényeket és bele is csapunk a filmezésbe. Ha kell, pihenünk, sírunk, nevetünk – mindenre hagyunk időt. Eddig az összes interjúalanyunk félt, hogy fog kinézni a felvételeken, aztán miután visszanézték, mind meglepődtek, mennyire szépek és érdekesek. Mert igen, mindenki az! Mi pedig segítünk ezt meglátni.
A munka során én a látványért felelek, és azért, hogy a megadott irányba haladjon a beszélgetés, de néha még sütit is sütök. Marci és Karcsi fő feladata pedig az, hogy a képről, a technikai háttérről gondoskodjon. Mindegyikünknek megvan a saját feladata, de szívesen segítünk vagy kérünk tanácsot a másiktól.
Ti hogyan őrzitek az emlékeiteket?
Mindhárman sokat fotózunk analóg fényképezőgéppel, nem feltétlenül a fotók retróhangulata, hanem sokkal inkább a metódusa miatt. A Memory indulása óta több hangfelvételt is készítettünk családtagjaink sztorijairól, ugyanis már mi sem nem bízunk az emlékezőképességünkben. És hogy le ne maradjak a saját klassz projektünkről, jövő hónapban az én nagymamámmal is forgatunk egy filmet.
Portfóliótokban szülőfalu-látogatás, családi főzés filmezése is szerepel. Terveztek még másféle irányban is elindulni?
Mindenképpen szeretnénk megmaradni a személyes történeteknél. A nagyi rétesét senki nem tudja hozzá hasonlóan elkészíteni, a filmben ezt a pillanatot jól meg lehet örökíteni – ahogy mozog a keze, látszik a mimikája, hallatszik a nevetése. Ezt tudjuk átmenteni a következő generációknak. A honlapon felsorolt kisfilmtémák egyébként csak támpontok, szabadon lehet azokat értelmezni, így portfóliónk spektruma minden egyes családdal tovább bővül. Tervek mindig vannak, de most elsősorban a Memory jelenlegi koncepcióját szeretnénk tökéletesíteni.
Fotók: Rajnai Rebeka
Javaslat egy fenntartható városért | KOGAA
Kelet-Európa legmenőbb lámpái | TOP 5
