fbpx
Search and Hit Enter







Contemporaries about winter

Christmas, celebration. After the year-long grind, time passes differently in the last days of December. In HYPEANDHYPER’s special Christmas edition, we picked our favorites from the winter-themed photos of Found Photos Addiction, a project we have already presented to our audience during the year, and we asked Hungarian contemporary writers and poets to add their own words, inspired by the selected photos. Under the special pieces of the archive color slide collection, you can read the words of Hungarian authors including Márton Simon, Zsófi Kemény, Dénes Krusovszky and Réka Ágnes Tóth, but Katarina Durica, the author of the immensely successful novel „A rendes lányok csendben sírnak”, also joined the project.   

Tibor Babiczky

A holtakat szólitani, tudja az ég, hogy utálom!
De most szükség van rájuk, fontos, hogy itt legyenek
a tétova léptü hajósok, az elfuserált
férfiak és nők, akik önmagukat szerették
volna egy teljesebb élet pódiumán látni.
A vágy torzképei ők a világban, s mégis,
ha elönt a magány, őket hívom látogatóba.

Facebook


Krisztián Biró: Miért írtam a kép hátára, hogy Ágnes és én

ha csak te vagy rajta, Ágnes? Erre felnevetsz, és azt mondod,
hogy biztos a fákra gondoltam: mekkora verseny volt ez
a jó pár év, mennyit könyököltünk egymáson a napfényért.
Tényleg rumlit tapostunk a hóba, Ágnes, nem tudom már,
melyik lépés kié, de minél tovább nézem, annál biztosabb vagyok,
hogy csak egy fa van mögötted. Egy fa, ami két lábon áll.

Instagram



Réka Borda: A síelésről

Hógolyóvá érik bennünk a törtetés. Először jobbra,
majd balra, aztán megint jobbra és megint balra oldalazunk,
hogy szabályozzuk ereszkedésünk a hegytetőről, azt mondjuk,
ez most felszabadít, ez most melenget, és ahogy magunkat
győzködjük erről, kikerüljük az elhagyott kesztyűket,
az elbotlókat, a tisztességet, nem nézünk hátra; és minél tovább
kitartunk esés nélkül, annál inkább elhisszük, hogy hatalmasabbra
nyújtózhatunk, mint a hegygerinc. Szépen lassan ráfeledkezünk,
hogy egyszer ugyanoda érkezünk, ahonnan elindultunk.
A metsző siklásban odafagynak a nedvek az arcunkra,
kipirulunk és cserepek nőnek a szánkon, de még így is,
ebben a remegő ködben, egy buckához közelítve hisszük,
megéri eldobni a józanságot ezért a szenvtelen, elillanó királyságért.
Most még kézben tartjuk a lankát, aztán egy pillanatra kitágul a pupillánk,
meghűl ereinkben a vér – hazudunk. És megint, aztán megint,
és ismét megint, mert bízunk egy felettes erő segítő akaratában,
majd egyszeriben felszakad torkunkból az elfojtott lelkiismeret,
élesebben hasítja át az erdőt, mint a farkasok vonyítása,
és minden erőnkkel egy nem fájdalmas földetérésen
dolgozunk, combunkat és fenekünket megfeszítjük,
könyökünket behajlítjuk, fogunkat csikorgatjuk,
és meredten tekintünk a szűz hóba.
Aztán elesünk.

Facebook | Instagram


Katarina Durica

Ez volt az első karácsony a válás után, a szenteste még anyuval voltunk kettesben,  másnap jött apám, kocsiban a bundás nővel. Anya sírt, a fogai közt morogta, hát mindent el akar vinni ez a ribanc? Nagy bizsu fülbevalója volt, erre emlékszem, a babára is, amit tőle kaptam. Kibontottam a csomagot, bámultam, a legszebb baba, amit valaha láttam. A következő pillanatban már tudtam, mégsem vihetem haza, mert anyám kalapácssal törné össze a fejét. Ott hagytam apámnál és sosem beszéltünk róla többet.

Web | Facebook | Instagram


Zsófi Kemény

Én nemfázásnak öltöztem, te havas tájnak.
A szomszéd hegycsúcson nem állunk.
Mi a megcáfolhatatlan és ettől magányoson állunk;
messziről elkerülik az érvek.
Mutatom a felhőket, felhők. Mire megcáfolnád,
bebizonyítják magukat a szertefoszlással.
Kitépem egy ősz hajszáladat, mert állítólag három nő a helyére.
Nehogy megkopaszodj! Ha kitépkedem az összeset,
bár ősz lesz, de háromszor annyi.
A világ tetején is erre gondolok.
A korlát horizontnak álcázza magát,
de mégis csak egy korlát. Ugyanúgy leeshetnénk.

Facebook | Instagram


Dénes Krusovszky: Mégsem az a nap

Fölkaptattunk pedig mindannyian,
át a hűvös erdőn, a kopár sziklavölgyön,
egészen a fehéren ragyogó gleccserig,
ott voltunk mind, erősek, élők,
szinte lüktettek végtagjaink a napsütésben,
onnan indultunk, ahonnan akartunk,
és oda jutottunk, ahová vágytunk,
a ropogó jéggel talpunk alatt
épp azok voltunk, akik szerettünk volna lenni,
fölöttünk már csak az ég nehéz világossága,
odalent a völgy, ami mindent elnyelt,
amit elnyelhetett ötezer év alatt,
minden együtt volt, hogy végre sikerüljön,
de ez mégsem az a nap volt.

Facebook


Hajnal Csilla Nagy: Húsleves

Én szeretnék az a húslevesillat
lenni
egy olasz város
szűk
és a főbb látványossàgoktól
némileg távoleső utcájában
amelyről egy
valahogy mégis arra tévedt
izlandi turistának
eszébe jut az anyja
akit
sosem látott.

Web | Facebook | Instagram



Márta Júlia Nagy: Dérgömb

(…)
– Dérgömbbe zárva, kék görbéjén át vihogott rám egy nyári kert,

Pergamenzörgéssel zuhogott rám két tűlevél közt
a túl nem bonyolításból kibomló kiscsalád.
Elhomályosult portrék utódja voltam szégyenében párálló,
burokba zárt strandon át. Anyám szoknyájának csíkmintája
alatt elpuhuló magmájú gömbrács a világ.
Szédelgéseink kötélhídja, mint köldökzsinór,
tekeredne rendíthetetlen kiindulópontba vissza.
Akaratlanul is emberkísérlet – üvegfalakon neonnyálkát,
kifacsart felhők fölét köpülve, miazmavihart kavarva.
Mielőtt felsöpörték maguk után a tévhiteiket,
melynek nyomán népes sereg fakadt,
még szétszabdalta a nyaralót
a tűlevélcikkcakkok között
a vérömlenyes nap –
(…)

Facebook | Instagram


Márton Simon

Nem messze innen, a gyerekkorodban, áll valami, ami ég.
Egy tűlevelű naprendszer sóhajnyi térfogatú bolygóival.

Egy behavazott kert, ahol jövő ilyenkorig még te is zsákmányállatnakszámítasz a toronyban lakó baglyok rezzenetlen, sárga szemében.

Egy leveleit vesztett japán pálma, befagyott homokozó. Garázs.
Tönk favágáshoz. Tuják. A világ előtti világ tömör nyersüveg csöndje.

Ez itt az, amire egész életedben gondolni fogsz, ha azt mondják, fény.
Ez itt a padlódeszkák másnap reggeli hidege a talpadon.

Ami lettél, innentől kezdve dallam.
Mert ami ég, mind énekel.

Web | Facebook | Instagram


Réka Ágnes Tóth: Fent

itt ilyenkor bezárják a hajnalmadarakat
a csúcson meredek fények vágnak keresztbe
szűk résnek képzelted el
a megérkezést szorosnak hitted
ahogy egymás után többször
felkel a nap szétrobban egy rózsafej
neked feszül a hegytető magával ránt
egy szakadék hány visszaverődő kiáltás
ideje volt már a zuhanásnak
hideg gyors nem hagy nyomot
egyenes lábakkal mozdulatlan benne állsz
elhiszed hogy kint felejtett bőröd megvéd
de nincs hová bújnod a kék elől
a tél is lassan felszámolja magát
repedésekbe zár sose találhatsz rá
míg helyetted húzódik össze az égbolt
ernyed el az utolsó szikár faág

Instagram


We would like to thank Emese Góg, the founder and owner of the Found Photos Addiction archive color slide collection for providing us with the images presented and we are very grateful to all writers and poets who said yes to our invitation—this unparalleled piece could not have been made without them. Thank you!

No Comments

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *