Analóg technikák és természetközeli inspiráció az építészet és a grafika szakterületével társítva, ahol a slow design szemlélete nemcsak az alkotói folyamatokkal, de a mindennapokkal is szorosan összefonódik. Virág Anett és Hoffmann Tamás Boldi tervezőpáros műhelyében jártunk.
Anett az építész, míg Boldi a grafikus a csapatban. Mikor és miért döntöttetek úgy, hogy szeretnétek ezt a két, látszólag távoli szakterületet összekötni és tervezőpárosként kommunikálni önmagatokat?
Hoffmann Tamás Boldi: A Dunakanyar Press minden szempontból szerelemprojekt. A magánéletben is egy párt alkotunk már lassan tíz éve. Ez alatt az idő alatt mindig nagy érdeklődéssel fordultunk a másik munkája felé, illetve sokat inspirálódtunk egymás alkotásaiból és alkotói módszeréből. Azért indítottunk közös brandet vagy műhelyt, hogy egymást támogatva és bátorítva merjük megvalósítani álmainkat.
Virág Anett: A két szakterület társítása valójában nem is annyira szokatlan dolog. Ez a kapcsolat megjelenhet egy projekt kezdeti fázisában, például egy építészeti tervpályázati munkában, de egy elkészült épület dokumentálásában, publikálásában is. Az elmúlt években több olyan projektben vettünk részt, ahol ez árnyaltabban is megmutatkozott – megismertük, miként tudja kiegészíteni egymást az építészet és a grafika.
A Dunakanyar Press név amellett, hogy mindkettőtök tervezői szemléletmódját meghatározza, szorosan kapcsolódik Boldi diplomamunkájához is. Meséljetek egy kicsit részletesebben erről a projektről!
H. T. B.: A Dunakanyar Press név valóban a diplomamunkámból született, aminek kiindulópontját a grafikán túli hivatásom, a szabadmuzsikálás jelentette. Ez lényegében egy konvencióktól mentes, intuitív zenei attitűd. A projektben a dunakanyari szabadzene-mozgalom rendezvényeinek készítettem egységes vizuális arculatot: ennek célja olyan tervezőgrafikai apparátus megalkotása volt, amely nélkülözi a digitális platformokat. A műtárgycsoport magját egy kézzel készült betűtípus és az ahhoz kapcsolódó nyomtatóeszköz képezte, ami a Dunakanyar press fantázianevet kapta.
A slow design szemlélete ebben a munkámban mutatkozott meg markánsan először. Nemcsak egyfajta látásmód és a név körvonalazódott meg bennem, hanem itt ismerkedtem meg jobban a betűtervezéssel is, amit azóta is aktívan űzök. A kézzel tervezett karaktereket hidegöntéssel sokszorosítottam, a végleges betűkompozíciók pedig magasnyomtatással készültek. A név és a logóban megjelenő csizma erre a technikára utal, ötvözve egy kis vidéki romantikával. Így elmondható, hogy a diplomám számos ponton megalapozta a Dunakanyar Press műhely gondolatát.
V. A.: Ez a kézműves szemlélet már régóta kísér minket. Boldi édesapja lakatos, az enyém pedig asztalos: az említett nyomtatóeszköz és az installáció részét képező lightboxok elkészítésében mindketten aktívan segítettek. A műhelyükben töltött idő pedig tovább erősítette bennünk azt a vágyat, hogy valamilyen formában mi magunk is kézműves tevékenységeket folytassunk.
A Dunakanyar is szerves része identitásotoknak: mindketten itt születtetek, itt éltek és alkottok, valamint a természetközeliség is hatással van alkotói szemléletetekre. Milyen más területeken és hogyan mutatkozik meg mindennapjaitokban a slow design?
V. A.: A Dunakanyar gyermekkorunk óta nagy hatással van az életünkre: itt egy sajátos atmoszféra és tempó jön létre. Amikor csak tehetjük, útnak indulunk, sokat túrázunk. Ezek az alkalmak nemcsak a kikapcsolódásról szólnak, de az itt szerzett tapasztalatokat munkáinkba is beépítjük: az építészeti tervezés során fontos szempont, hogy mindig csak a szükséges mértékű beavatkozás valósuljon meg és az érzékenyen reagáljon saját természetes környezetére. Sajnos ez a szándék sokszor csak a kisebb léptékű, több kísérletezést megengedő projektekben tud létrejönni, de igyekszünk sorvezetőként használni.
H. T. B.: A „lassú” tervezési módszer egyre aktuálisabbá válik mind az építészet, mind a grafika területén is. Ez az attitűd életterünkre és használati tárgyainkra is kiterjed, ennek példái egyedi gyártású bútoraink és kerámia eszközeink, illetve a fonott lámpabúrák a lakásunkba. Tulajdonképpen mindketten az alkalmazott és az autonóm művészet határán egyensúlyozunk. Ilyenek az általam készített vázlatfüzetek is, melyek borítóin egyedi, kézzel nyomtatott, dunakanyari ihletésű grafikák jelennek meg. A füzetek a Dunakanyar értékeinek megóvására is szeretnék felhívni a figyelmet, ugyanis az utóbbi években nagyon felkapottá vált a térség, ami jelentősen növelte a terület környezeti terhelését.
Ahogy említettétek, munkáitokban valamilyen formában mindig összefonódik, kiegészíti egymást az építészet és a grafika világa. Ez a törekvés talán a zebegényi Szőnyi Tábor projektjében mutatkozik meg a leghangsúlyosabban. Milyen személyes kapcsolat fűz titeket a szabadiskolához és ki mivel foglalkozott a projekt keretében?
V. A.: A zebegényi Szőnyi Tábor mindkettőnk életében fontos szerepet játszik – anno hallgatóként ismertük meg az összművészeti szemléletet közvetítő szabadiskolát, de ma már szervezőként, egyesületi tagként, önkéntesként és barátként veszünk részt annak életében. Boldi a tábor arculatát gondozza, én pedig a főépület és környezetének felújítási tervén dolgozom. A területen jelenleg nyári használatú építmények találhatók. Rehabilitációjuk első lépéseként, az elmúlt két évben különböző művészeti központok működését tanulmányoztam, és ezek segítségével formáltam meg a célokat: összességében egy olyan művészeti központ kialakítására törekszünk, mely egész éves működést és rezidenciaprogramot biztosít használói számára.
H. T. B.: Szeretettel gondolok vissza pár év távlatából is a grafikai koncepció kialakítására, mivel már akkor is meghatározó volt számomra a természeti környezetből fakadó inspiráció. Abból indultam ki, amit ott láttam: a logón és a kampányarculatokon megjelenő motívumok a tábor területén található faházakból és az erdőből formálódtak. A promóciós anyagok tervezésében a Szőnyi Tábor csapata szabad kezet ad, így évről-évre bátran kísérletezhetek és organikusan alakíthatom a vizuális tartalmat.
Anett doktori kutatásában a festészet és az építészet kapcsolatát vizsgálja, ami szintén szorosan a Szőnyi Táborhoz kapcsolódik.
V. A.: Témámhoz a Szőnyi művésztelep kulturális beágyazottságának vizsgálatán keresztül jutottam el. Így ismerkedtem meg annak szellemi hagyatékával, Szőnyi István munkásságával és az általa is alkalmazott plein air festésmóddal. Foglalkoztatni kezdett az a kérdés, hogy a festészet intenzív jelenléte miként befolyásolja majd az építészeti tervezést, és miként értelmezhető ma ennek a két művészeti ágnak a kapcsolata. Mivel itt nem a történelmi korokra jellemző nagy művészeti együttállásról van szó, más formában kerestem a párhuzamot. Az általam válogatott példákban az összefonódás leginkább az alkotói szándékban mutatkozik meg: az atmoszféra megőrzése, egyszerű hétköznapi témák és harmonikus természeti kapcsolat. Tulajdonképpen minden, ami számomra a slow tervezési elveket tükrözi.
Milyen más projekteket emelnétek még ki, amelyekben a két általatok képviselt terület szépen kiegészítette egymást?
V. A.: Doktoranduszként gyakran veszek részt egyetemi programok szervezésében, amelyek grafikai megjelenésének kialakításába bevonom Boldit. Készítettünk már építészeti túrákhoz mini útikönyvet, a doktori iskola előadásainak promóciós anyagokat, illetve egy hallgatói ötletpályázathoz kapcsolódó kiadványt is. Alkotói fúziónk nemcsak közös tervezési feladatokban mutatkozik meg, de gyakran kérjük ki egymás véleményét független projektek esetén is.
Mire fektetitek a hangsúlyt a közeljövőben? Milyen projektbe szeretnétek belevágni mint alkotópáros?
H. T. B.: Anett jelenleg a BME Építészmérnöki kar Lakóépülettervezési tanszékének oktatója. A tanítás számomra is izgalmas terep: régi álmunk, hogy a vizuális neveléssel közösen is foglalkozzunk. A műhelyünk Kismaroson van, ahol a későbbiekben szeretnénk gyerekeknek és felnőtteknek szóló workshopokat tartani.
V. A.: Most egy kiállítás tervezésén is együtt dolgozunk, a következő közös projektünk pedig kapcsolatunk mérföldköve, nyári esküvőnk lesz.
Fotók: Csizik Balázs
Lebegő menedékhely árvíz sújtotta területekre | Andrés & José
Vegán bőrruhák most először gombából | Stella McCartney
