Épül az első szálloda a metauniverzumban

Épül az első szálloda a metauniverzumban

A CitizenM szállodafejlesztő cég bejelentette, hogy virtuális, NFT-ből finanszírozott szállodát épít, amely a The Sandbox nevű játékvilágban fog játszódni, és idővel akár valós helyszínné is válhat. Állításuk szerint ők az első vendéglátóipari vállalat, amelyik a metauniverzumba merészkedik.

Amint a virtuális szálloda megépül, a CitizenM azt tervezi, hogy feltörekvő művészekkel együttműködve digitális NFT-műalkotásokat készítenek a szálloda falaira, amelyeket a vendégek majd megvásárolhatnak.


Forrás: Dezeen

továbbiak
Fiatal kreatívokat vezet be a vállalkozói létbe – interjú Craig V. Johnsonnal, a MOME Inkubációs Programjának vezetőjével
east

Fiatal kreatívokat vezet be a vállalkozói létbe – interjú Craig V. Johnsonnal, a MOME Inkubációs Programjának vezetőjével

A MOME Innovációs Központ elindította első inkubációs kezdeményezését, a Proof of Concept (PoC) programot, melynek célja, hogy támogatássa az egyetem polgárait munkáik fejlesztésében és abban, hogy piacképes fázisba juttassák innovatív ötleteiket. A programra a MOME hallgatói más egyetemek tanulóival együtt is jelentkezhetnek, ezzel támogatva a különböző tudományterületekről érkezők együttműködését. Az
Helyi hagyományokban keresi a jövő megoldásait a hamarosan nyíló BIO27
design

Helyi hagyományokban keresi a jövő megoldásait a hamarosan nyíló BIO27

Május 26-án nyitja meg kapuit 27. alkalommal a Ljubljanai Design Biennále (BIO27). Idén a tét a bolygónk jövője, a mi jövőnk: hogyan lehet a helyi forrásokra és népi hagyományokra építve szembenézni a 21. század kihívásaival? A Super Vernaculars: Design for a Regenerative Future címen futó idei biennálé helyi és nemzetközi
Nem csak egy hely, program vagy lépték iránt elköteleződni: bemutatkozik az a-platz
architecture

Nem csak egy hely, program vagy lépték iránt elköteleződni: bemutatkozik az a-platz

Fa síház a Hargita-hegység egyik üdülő övezetében, Piricskén, vagy egy 1965-ben épült modernista lakás teljes felújítása Párizs egyik kerületében: a csíkszeredai és párizsi székhelyű a-platz építész iroda egyik különlegessége, hogy tagjai különböző kulturális háttérrel és szakmai úttal rendelkeznek, de céljaik mégis közösek. Tövissi Márton, Mihai Bușe és Jérôme Couatarmanac’h