fbpx
Nyomj Entert

Végleg leáldozott a fizikai műalkotásoknak? NFT vs hagyományos műgyűjtés

A tavalyi év elején a többségünk még soha nem hallotta az NFT (nem helyettesíthető token) rövidítést, egy év leforgása alatt viszont a skót Collins szótár szerkesztői már 2021 szavának választották. Az új médium a négy sarkából fordítja ki a művészeti piacot: újradefiniálja a művészet és a pénz kapcsolatát, a gyűjtés pszichológiai vonatkozásait és a műtárgyak konceptualitását. Sokan fejest ugrottak a kriptoművészetbe, de bőven akadnak szkeptikusok is.


A DIALOG hónap legújabb Hypelab epizódjában az NFT sok más aspektusa közül most ezekre fókuszálunk. A kriptoművészet alapjairól pedig egy korábbi cikkünkben olvashattok, Kiss Miklós NFT galériája kapcsán.


1917-ben Marcel Duchamp piszoárja teljesen újraértelmezte, hogy mit tekintünk művészetnek, majd hasonlóan mélyreható változást idézett elő a hatvanas években Andy Warhol, akinek elhíresült mondása szerint az új művészet valóban üzlet. Ennek a gondolatnak a kicsúcsosodása az volt, amikor kétszáz egydollárost írt alá, darabonként 200 dollárra árazva őket. Később aztán 32 millió dollárért kelt el az egyik. Ennek fényében nem meglepő, hogy az emberek óriási összegeket kezdtek idén nem helyettesíthető tokenekre költeni. Teljesen újszerű viszont a formátum és az adás-vétel csatornája, ami a művészeti piac évezredek óta nagyjából változatlanul működő mechanizmusát bontja meg.  A blokklánc alapú műkereskedelemben teljesen új szereplők tudnak kitűnni, ami ugyan átfedésben lehet a művészeti piac elitjével, de korántsem azonos. Itt leginkább a kripto-optimizmus, a technológiai jártasság és a gyorsaság disztingvál. (Na meg az egyre növekvő feltöltési és tranzakciós díjak és egy jókora randomitás faktor is.)

Museum of Crypto Art

Az NFT már 2015 óta létezik, de 2021-ben figyelt fel rá az egész világ, amikor egy digitális művész, Beeple 69 millió dollárért adott el egy NFT-t (Everydays: the First 5,000 Days) a tizennyolcadik században alapított aukciósháznál, a Christie’s-nél. Ezzel Beeple lett a harmadik legértékesebb élő művész (David Hockney és Jeff Koons után). Ez megmutatta a digitális művészeknek, hogy sosem gondolt összegekben realizálható a munkásságuk, és a továbbértékesítések esetén is van lehetőségük jogdíjakat beszedni az új platformon. Azóta egyre több aukciósház, galéria és művész kapcsolódott be. Nemrég indult el például a Sotheby’s Metaverse, amit kifejezetten digitális műgyűjtők számára terveztek. A kriptotérben mindeközben hihetetlen mértékben felgyorsul a másodlagos piac és megváltozik az árképzés. „A fotók, videók (és a többi digitális alkotás) esetén eddig bizalomra épült a kereskedelem a példányszámokat illetően. Ezt forradalmasíthatja most a blockchain technológia, ami garanciát tud adni arra, hogy egy műtárgyhoz kapcsolódó tanúsítvány és a műtárgy digitális verziója nem módosítható, nem hamisítható. Nagyon izgalmas időszak következhet: jelenleg még egy kortárs alkotás árára sokkal nagyobb hatással van a művész, a galerista, a kurátor, a múzeumi világ és a vásárok, mint maguk a vásárlók. Ebben a térben viszont a fogyasztók és a hype mozgatja piacot” – osztotta meg velünk Barta Péter, műgyűjtő.

Beeple: Everydays: the First 5,000 Days

A kézzelfogható művészet válsága

„Mivel vesszük körül magunkat? Ez egy látható üzenet a térben, ahol élünk. Nem annak az üzenete, hogy mások hogyan lássanak minket, hanem annak, hogy mi hogyan látjuk a világot. A műtárgyak megszépítik az életünket, befektetések és jövő generációjának is szólnak, de ennél többek: rólad egy világnézet. Fontos, hogy mivel veszed körbe magadat!” – mesélte a TED beszédében Eleni Korani, klasszikus művészettel foglalkozó műkereskedő, az Ernst galéria egyik tulajdonosa. Az NFT piacon viszont éppen ez a fizikaiság és térbeli jelenlét kérdőjeleződik meg a művészet fogyasztás és élvezés szempontjából. Ha például digitális kódok lapulnak a digitális tárcákban, amikkel fel lehet ugyan vágni egy baráti vacsorán (az NFT-hez is kapcsolódik egyfajta “bragging kultúra”), azonban mivel ezek általában nem lesznek az életterek szerves részei, vajon kialakul a kötődés? Ha pedig sokkal gyorsabban és könnyben továbbadják őket a virtuális térben egy új és jobb befektetésért, akkor mennyire tud hatni a művészet?

TOBE Galéria: NFT SUX kiállítás

A kortárs fotográfiával foglalkozó TOBE galéria egy NFT kritikus kiállítást szervezett 2021 nyarán. „A COVID okozta lezárások, valamint az NFT őrület hatására találtuk ki az NFT SUX csoportos kiállításunkat, aminek elsődleges célja a közösségi élet megmentése volt. Úgy éreztük, tenni kell valamit a fizikai jelenlét érdekében. Szerintünk (még) nem szükséges és főleg nem kell egyből belebonyolódni az “éteri piactérbe”, hogy élvezhető vagy vásárolható legyen a művészet. Azért adtuk hozzá a SUX (a sucks-ra utalva a szerk.) szót a címben, mert úgy éreztük, hogy az NFT körül még nem tiszta a levegő, és ez már be is bizonyosodott azóta, több plágium is történt. Az egészen biztos, hogy ez egy új kapu lesz, de nem tudjuk, hogy milyen, és hogy ki fog “beférni” rajta. Vagyis sejtjük, hogy az, aki szorgalmasan, főállásban ezt csinálja a monitor előtt. A tárlatra több elismert külföldi művészt hívtunk meg, a kiállított művekben pedig sok olyan elem van, ami erre a változó világra utal. Lehetne erről még nagyon sokat írni, beszélni vagy a “képernyőt nézni”, de mi továbbra is szeretnénk a fizikai térben maradni és tevékenykedni” – osztotta meg velünk Puskás Bea és Tomas Opitz, a galéria vezetői. 

Pisla Réka / Hype & Hyper

A fizikai műalkotások halálának egyik előfutáraként értelmezhető Banksy ‘Morons’ című képének megsemmisítése. A 2006-os print,  (amin így szól a felirat: Nem hiszem el, hogy ti idióták tényleg megveszitek ezt a szart) Van Gogh Napraforgók című képének az árverését ábrázolja a Christie’s-ben. Az Injective Protocol nevű kriptovállalat tavaly úgy döntött, hogy a blokkláncon belül gyakori token “égetés” analógiájára (aminek célja, hogy megsemmisítenek NFT-ket, hogy növeljék a kínálat többi részének az értékét), elégetik a Banksy képet. Ezért 95 000 dollár körüli összegért megvásárolták az eredetit, amit aztán egy élőben közvetített videóban szó szerint felgyújtottak. Az értékét így átruházták a kép NFT verziójára, ezzel is népszerűsítve a művészi kifejezés új médiumát. Az NFT-t aztán sokszoros áron, 380 000 dollárért adták el.

Damien Hirst: Currency

Idekapcsolódik Damien Hirst Currency névre hallgató NFT-kísérlete is. A művészet és pénz kapcsolatával már régóta foglalkozó Hirst 10,000 darab hasonló, de egyedi, bankjegy formájú festményt készített, amiket hologramokkal és vízjelekkel látott el. Minden festményhez tartozik egy NFT is. A vásárló döntheti el, hogy melyiket kéri, az alkotó pedig megsemmisíti a másik formátumot. A művész ezt a gyűjtői tesztjének szánja, és egy bizonyos idő után egyben fogja összeszámolni, hogy hány fizikai alkotást kell tönkretennie. Felteszi továbbá a kérdést, hogy ha elvonatoztatnánk az értéküktől, akkor melyiket választanák a vásárlók? Szerinte ez maga a válasz, hogy sosem lehet elvonatkoztatni egy műalkotás értékétől. 

A fizikai térbe megtestesült NFT

Az NFT azonban, akárcsak Damien Hirst kísérleténél, nem korlátozódik feltétlenül a virtuális térre. „Megfogalmazódott bennem az igény, hogy a crypto artot összekössem az offline műalkotásokkal. Nálunk ha megveszel egy NFT-t, lehetőséged van tokeneket gyűjteni, és abból beváltani azt az emogramot szoborként, amit megvásároltál” – mesélte a korábbi interjúnkban Kiss Miklós.

Az első magyar NFT (a Bitcoin bánya az Alföldön) tulajdonosa, Kacsuk Péter is hasonló üzletet kötött: „Én hagyományos gyűjtő vagyok, számomra a műtárgy fizikai megfoghatósága és élvezete nagyon fontos. Amikor Weiler Péter meghirdette az első magyar NFT-t, nagyon okosan a fizikai példányt is felajánlotta mellé. Számomra ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megvegyem. Ugyanakkor meg vagyok győződve, hogy a jövő a digitális műtárgyaké, amik nagy képernyőkön programozva fognak megjelenni az otthonok, közintézmények, munkahelyek és múzeumok falain. Ezek a képernyők ma már kifejezetten olcsók, ráadásul programozhatók, így a lakásban kiállított gyűjteményi darabok könnyen cserélhetőek. A lakás falainak mérete sem akadálya így a gyűjtésnek, korlátlan számban lehet vásárolni” – osztotta meg velünk. Itt persze felmerül a kérdés, hogy például egy képernyőre kivetített alkotás mennyiben vesz el a szoba intimitásából egy hagyományos formátumú alkotáshoz képest, de ez már leginkább ízlés kérdése.

A Crypto Art Múzeumának ambíciói (ugyanis már ilyen is van, méghozzá 2018 óta) is túlmutatnak a virtuális téren. „Néhány hónap alatt körülbelül nyolc fizikai kiállítást terveztünk. Az NFT-k jelenleg hihetetlenül népszerűek, így az emberek a mi nevünkben akarnak házigazdák lenni és fizikai dolgokat csinálni a művészetünkkel. Így az elmúlt két hónapban kiállításaink voltak Denverben, New Yorkban, Bostonban, Berlinben, Prágában és Sanghajban. Nagyon könnyű és olcsó ezeket a műveket a világ minden táján kiállítani” –nyilatkozta az alapító Colborn Bell, aki nemrég egy régi New York-i templomteret is megvásárolt, amit a kripto múzeum fizikai kiterjesztésének tervez.

Museum of Crypto Art

„A mostani műgyűjtő generációk szerintem elkötelezték magukat a hagyományos gyűjtés irányában. Aki már elég sok fizikai műtárgyat vásárolt, az már megszokta és nem akarja lecserélni a meglévő fizikai műalkotásokat virtuális művekre. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezek a gyűjtők mind teljesen kizárnák magukat ebből a gyűjtési formából. Szerintem egy jelentős részük fokozatosan nyitni fog ebbe az irányba is, és a gyűjteményeikben meg fognak jelenni a fizikai műtárgyak mellett a virtuális alkotások is. Azt gondolom, hogy még jó hosszú ideig a kétféle műalkotás egymás mellett fog élni. Ugyanakkor az új gyűjtők, különösen a fiatal nemzedék egy jelentős része már csak NFT-ket fog gyűjteni, mert digitális világban nőttek fel. Ez a világ vonzó számukra, míg a fizikai műtárgyakat elavultnak és korszerűtlennek tartják. A téma persze nagyon szerteágazó és sokrétű. Napokat lehetne róla beszélni és vitatkozni, mert sok érv van az NFT-k mellett, de ellenük is. Én alapvetően abban hiszek, hogy a haladás megállíthatatlan és az NFT képviseli a fejlődést a műkereskedelemben” – vallja Kacsuk Péter, műgyűjtő. A kérdés tehát nem feltétlenül az, hogy a közeljövőben eltiporja-e az NFT a hagyományos műtárgypiacot, sokkal inkább az, hogy az új generáció számára fontosak lesznek-e még a fizikai tárgyak? Aztán, ha majd egy időre csökken is a piacuk, később lehet megint visszatér a kézzelfoghatóság és a lassabb kultúra fogyasztása iránti igény, mint például a manapság újraéledt bakelitláz esetében.

A konceptuális gyűjtés

Barta Péter a fizikai és virtuális síkon túl gondolkodik a műgyűjtésről, és nagy potenciált lát az NFT-kben: „Az én saját gyűjtői attitűdöm nem annyira a tárgyak birtoklására fókuszál, hanem sokkal inkább a művészre és a képzőművészet fogyasztására. Néhány éve a Kis Varsótól vásároltam egy műtárgysorozatot, ami 10 db mozaikból állt. Ezek egy közös session keretén belül jöttek létre. Nem kerültek fixálásra, a művészek néhány nap múlva összesöpörték őket. A műtárgyak materiális értelemben vett élettartama rövid volt, de nekem mint tulajdonosnak az eszmei élettartam számít. Természetesen készült dokumentáció ezekről a művekről, amit szokás műtárgyként kezelni a konceptuális (vagy performansz) alkotásoknál. Nem érzem ezeket a műtárgyakat kevésbé értékesnek, mint gyűjteményem többi darabját. Az ilyen jellegű alkotások értéke szerintem sem a fizikai, sem az NFT piactéren nem kérdéses. Ahogy a konceptuális művészetnek vitathatatlan helye van a művészettörténetben, szerintem a konceptuális műgyűjtés fogalmával is el kell kezdeni megbarátkozni” – osztotta meg velünk.

Az NFT-kel pedig mintha feltalálták volna a spanyolviaszt, és minden, amit korábban megcsináltak az avantgárd művészek, az most újra izgalmassá válik. Sőt, lényegében minden izgalmas lett, amit először csinálnak meg NFT-ben: ízek, illatok, irodalom, film. A határ a csillagos ég, ugyanis maga a technológia rak ezek mögé egy újfajta konceptualitást. Egy örmény művésznő, Narine Arakelian például az Art Basel Miami Beach-en jelentette be, hogy az első NFT-je, a Live egy beágyazott szerződést tartalmaz, amiben a vevőnek ígéri az egyik petesejtjét. „Boldog vagyok, hogy egy gyermeket hozhatok a világra a művészetemmel. A műveim mind a gyermekeim, és az, hogy ez a mű valóban gyermeket fog szülni, csodálatos. A műalkotás így nagyon sokat fog jelenteni a vásárlónak, mert egy gyermeket ad neki” – nyilatkozta. Mi pedig kíváncsian (de valamennyi kritikai hozzáállással) várjuk, hogy milyen további meghökkentő dolgok születnek majd a digitális és analóg világ metszetén. 

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük