Ez a szám visszaadja a nyarat, ami idén nem volt a miénk

Ez a szám visszaadja a nyarat, ami idén nem volt a miénk

A Mongooz and the Magnet egyik frontembereként ismertté vált Ian O’Sullivan zenekara mellett már hosszú ideje kacérkodott a szólóprojekt gondolatával. Magánéletének egy váratlan fordulópontja motiválta végül arra, hogy a világ elé tárja bensőségesebb témákat boncolgató szólódalait – ennek első állomása a Little Bird lett. A szám egy különleges videóval együtt debütált, melyben többek között miki357 és Vadas Géza is közreműködtek. Interjú.

Az ír származású Ian O’Sullivan 11 éve költözött Pécsre, ahol az Orvosi Egyetem elvégzése közben egyre nagyobb sikereket ért el zenekarával. Már akkor egyre több olyan dalfoszlány motoszkált a fejében, melyeket annyira személyesnek élt meg, hogy úgy döntött, egyedül kell őket megmutatnia. Szólóprojektje végül O’SULLIVAN néven kelt életre.

„A zene mindig is menedék volt számomra. Imádtam a pianínót az otthonunk sarkában, gyerekként én is zenélni akartam rajta, mint a bátyám… de egyszerűen sosem tudtam beilleszkedni a komolyzene világába, nem értettem, hogy miért nem tanulhatom azokat a számokat, amiket én akarok. (…) Ezért a zongoratanulást elég hamar abbahagytam, majd tizenöt évesen elkezdtem gitározni, főleg autodidakta módon, ami nekem óriási dolog volt. Végre magamnak zenéltem.”

A Little Bird tizennyolc évvel később, egy nyári estén született meg körülbelül huszonöt perc alatt. Ez azonban egyáltalán nem vesz el abból, mennyi mindent fejez ki egyszerre. Sőt.

„Néha csak úgy jön egy dal, utólag gondolkodom el rajta, mi ihlette. A Little Bird egy fülledt, forró, nyári hangulatú, boldog és szerelmes szám. Arról az emberről szól, akinek személye és szabadsága inspirál a mindennapokban, valamint rólam, a bennem lévő tűzről és arról a ketrecről, amiről sokszor érzem, hogy bezár, de lehet, hogy inkább bennem van.”

A kisfilm összművészeti kollaboráció eredményeként született meg: rendezőként miki357 jegyzi, a végeredményben azonban Ian, valamint a klip egyik szereplője, Kaptay Annamária, a vágó, Vadas Géza és Pécsi-Szabó Dénes is nagy szerepet vállaltak. A Peter Bjorn & John világát idéző dal részben Írországban, részben pedig itthon készült, Asta Kalapa illetve Kama (Mary Popkids) volt benne Ian segítségére. A közreműködők Háló Gergő (Mongooz and the Magnet, Meteo) és Szőke Zoltán (Tape Delay, ex-Deep Glaze) voltak.

„Sokáig tökéletesítgettem a számot, összesen két év telt el az első és az utolsó felvételek között, éppen ezért nagyon fontos volt számomra, hogy a klip hangulata közel álljon a dalhoz. Megjelennek benne azok a képek és hangulatok, amelyek a fejemben élnek erről a számról, mellette pedig benne van a párás, fülledt nyári levegő, az erőteljes, de nem olcsó szexualitás és egy kis szándékos nemtörődömség. Mivel én inkább a zene világában vagyok otthon, szerettem volna, ha miki357 áll rendezőként a klip mellé. Külön hálás vagyok azért, hogy szereti a dalt. A végeredmény csapatmunka volt sok ötlettel és történettel, és azt hiszem, végül sikerült kiragadnunk és beolvasztanunk a klipbe egy szeletet a Káli-medence nyári hangulatából.”

Ian egyébként most is ezerrel dolgozik, a két újabb számával kapcsolatos munka már ég ír producere, Asta Kalapa kezei alatt. Addig is azt üzeni, hogy figyeljük az Instáját, mert hamarosan élőben is hallhatjuk majd az újonnan debütáló dalait.

Little Bird | YouTube | Spotify

továbbiak
Érzelmek gyűjteménye | The Anonymous Project
art

Érzelmek gyűjteménye | The Anonymous Project

Sokszor humoros, de mégis meglepő és megható, intim jelenetek régi diaképeken: a The Anonymous Project az egyik legnagyobb színes diagyűjtemény – egy olyan művészeti törekvés, amely az elfeledett emlékeknek ad új életet. A The Anonymous Project 2017-ben vette kezdetét, amikor Lee Shulman filmrendező megvásárolt egy doboz véletlenszerűen kiválasztott vintage diát: a
Ahol a tárgyaknak lelke van | QUÍ Budapest
east

Ahol a tárgyaknak lelke van | QUÍ Budapest

Ösztönösség, őszinteség, hagyományszeretet, környezettudatosság… az értékektől, amelyek mentén a Quí éttermet megalkották, csak még jobban ízlenek az egyébként is hibátlan thai és vietnámi ételek. Az alapító trióból ketten, Nguyen Thuy Phuong és Anh Tuan meséltek a hely filozófiájáról, a saját értékrendjükről és arról, milyen felelőssége van annak, aki bármilyen formában
Jó emberek, jó helyek | Nagykép a gasztronómiáról
branding

Jó emberek, jó helyek | Nagykép a gasztronómiáról

Hetente jelentkező sorozatunkban a hazai gasztronómia szereplőire fókuszálunk. Az első részben öt olyan embert ismerhettek meg, akik számára a vendéglátás sokkal inkább hivatás, mint kiüresedett fogalom – szenvedéllyel és alázattal fordulnak szakmájuk felé, ki-ki a maga módján. Van, aki számára a tea jelenti az inspirációt, és van, aki házias és egyszerre