Legóval, babákkal, Rubik kockával, vagy valami egészen mással játszottál gyerekkorodban? Milyen hatással voltak rád a kedvenceid? A logikai és fejlesztő játékok elterjedésével a játékok nevelő hatása ma már korántsem ismeretlen terület, a 70-es években azonban még szűkös kínálat jellemezte a magyar piacot. Az akkoriban elérhető termékeket a kereskedelmi és ipari érdekek határozták meg, nem a készség- és kreativitásfejlesztés. A Rubik kocka egyedülálló sikertörténetét mindenki ismeri, az viszont kevésbé köztudott, hogy a korszak neves képzőművészei is foglalkoztak játéktervezéssel. Ezek a használati- és műtárgy határán egyensúlyozó alkotások bár nem kerültek sorozatgyártásba, ma is fontos értéket képviselnek.
A Munkácsy és Kossuth díjas Fajó János (1937-2018) volt az egyik szószólója annak, hogy a képző- és tervezőművészek érzékeny látásmódjára van szükség a játékipar forradalmasításához. „A játék a gyermek emberré épülésének eszköze, nekünk pedig életkérdés, a gondolkodás szabadságának jelképe, ne mondjunk le róla!” – vallotta, és őszintén hitte, hogy a jó játékok segíthetnek abban, hogy boldogabbak legyünk és felismerjük a saját erősségeinket. A Deák Erika Galériában megrendezett, március 4-ig látogatható Fajó János: Vizuális játékok című kiállítás a művész gazdag életművének játékaira és játékos szemléletére fókuszál.
Fajó János munkássága nemcsak az absztrakt geometrikus képeiről ismert: ő volt Kassák Lajos egyetlen tanítványa, ő alapította a Pesti Műhelyt (Magyarország első magántulajdonú grafikai műhelyét), a Józsefvárosi Kiállítóterem (az első magyar nonprofit galéria) vezetője volt, tanított az Iparművészeti Főiskolán és pedagógiai témájú könyveket is írt. Ami azonban egyetemesen áthatotta a különböző tevékenységeit, az a játékok iránti rajongása volt. Gyerekkorától kezdve szenvedélyesen szeretett játszani, és lényegében művészként is ezt folytatta: játszott a színekkel, formákkal, arányokkal, a sík és a térbeliség találkozásával. „A kiállítás fontos célja, hogy bemutassuk Fajó játékait, amiket a 70-es évek óta nem láthatott a nagyközönség. Szerettem volna viszont azt is érzékeltetni, hogy a klasszikus képzőművészeti tevékenységén belül hogyan köszön vissza ez az önfeledt formálási mód és állandó vizuális kísérletezés. A játékai mellett ezért olyan alkotásokat választottam ki a hagyatékból, amik különféle módon és különböző léptékben mutatják meg ezt. Ehhez a hatvanas évektől egészen a kétezres évekig válogattam műveket” – mesélte nekünk Lépold Zsanett, a kiállítás kurátora, aki a Fajó Alapítvány segítségével kutatja Fajó művészetének játékos szemléletét.
A központi térben három játék látható a művésztől. Zsanett szándékosan nem klasszikus posztamensekre helyezte el őket: Teplán Nóra és Varga Ádám kifejezetten erre a célra készített egyedi tervezésű asztalán kaptak helyet. „Az első 1966-os, Szín- és formaépítő játék, 36 kockából áll. A kockák oldalain különféle színek és minták kombinációi találhatók, amikből változatos konstrukciókat lehet építeni. Gyakorlatilag teljes szabadságra adnak lehetőséget, összesen 186 534 variációt lehet kirakni belőlük. Fajó ezeket elsősorban a gyerekek szín-és térlátásának fejlesztésére szánta, de a felnőttek esztétikai érzékének formálására is gondolt. Először a Fényes Adolf Teremben mutatta be őket, ahol az akkoriban kultúrpolitikai szempontból visszaszorított absztrakt művészek szervezhettek maguknak önköltséges kiállításokat. A kiállítás idején Fajó egy levelet is írt a belkereskedelmi miniszternek: kifejtette aggályát a magyarországi játékkínálatot illetően, illetve felvetette a lehetőséget játékainak tömegtermelésére. Erre viszont sosem került sor” – mesélte Zsanett.
„A 1969-es Nyitott mű (Csúszójáték) esetében már a mű címében is utalt arra, hogy ez egyrészt játék, másrészt műalkotás. A nyitott azt jelzi, hogy mozgatható elemekből áll, így sosincs végleges formája. Az alaptáblán különféle színű faléceket lehet vízszintesen elhelyezni, hideg és meleg színskálákat létrehozva. A dinamikus, valamelyest mégis kötött rendszert úgy tervezte meg, hogy mindenképpen harmonikus színkompozíció jöjjön létre. A Csúszójátékot 1977 szeptemberében mutatta be a Józsefvárosi Kiállítóteremben a Vizuális játékok című kiállításon. Erre az eseményre utal egyébként a jelen kiállítás címe is, ahol Rubik Ernő híres kockája is szerepelt.” – folytatta Zsanett. „Az asztal közepén pedig a Fekete-fehér négyzetek találhatók a 2000-es évekből. A késői, inkább már szoborszerű, monokróm objektumoknál kifejezetten a formán van a hangsúly. Ezek már nem mobilisak, inkább szemléltetőeszköz-szerű játékok arról, hogy milyen sokféleképpen lehet felosztani egy kockát” – mondta el nekünk Zsanett.
A galéria falán a képek ezekkel a játékokkal lépnek párbeszédbe, ugyanúgy visszaköszönnek rajtuk a szín- és formajátékok, miközben a kiállított alkotások színkombinációinak összhatása valódi vizuális gyönyörrel ér fel. Ez a fajta vizuális élvezet Fajónál kéz a kézben jár a játékos fejlesztéssel és keretbe foglalja életművének egyik legfontosabb tanulságát: „A művészet empirikus, érzékletes tevékenység. A nézés, a tapintás által fejlődik a formaérzékünk, és ezáltal töltődünk fel életenergiával, életszeretettel. Az emberek általában nincsenek tudatában annak, hogy mennyire fontos pszichikai táplálék a formákban való gyönyörködés és simogatás” – vallotta a művész.
Fotók: Gyuricza Mátyás
Minimalista nyári lak Lengyelországban
Évszázadok fúziója | Lea House
