Finom, női energiák | Orchidea Agency

Finom, női energiák | Orchidea Agency

Nemrégiben jött velünk szembe az ukrán NORBA márka arculata. A kényelmes sportruházat tervezésével és gyártásával foglalkozó vállalkozás megjelenéséért az ugyancsak kijevi székhelyű Orchidea Agency felel. Mutatjuk, mit tudnak még!

Az Orchidea a felelősségteljes brandingben hisz, és általában olyan vizuálisan izgalmas márkákkal működnek együtt, akik maguk is hisznek a fenntarthatóságban. Az arculattervezéssel és márkaépítéssel foglalkozó stúdiót Lera Shaposhnikova alapította, aki egyben a cég kreatív igazgatója is. Arra mindig érdemes emlékeztetnünk magunkat, hogy a branding nem egyenlő az arculattervezéssel, előbbi ugyanis sokkal inkább szemléletmódot és stratégiát takar, összetett folyamatok egymásra hatását, amelyből végeredményképp nem csupán eladásra szánt termék, de egy önálló entitás, márka jön létre.

Shaposhnikova szerint is fontos, hogy a márka maga működőképes legyen, ám ha a vizuális „tálalás” íztelen, akkor csak olyan embereket lesz képes megszólítani, akiknek nincsen ízlésük. Együttműködéseik három fontos alappillére a konzultáció, a tervezés és a támogatás. Projektjeikben érezhetőek a finom női energiák, így nem is csodálkozunk azon, hogy a NORBA-val is megtalálták a közös hangot.

A kényelmes sportruházati márkát 2018-ban két lánytestvér indította el: olyan univerzális ruhadarabok tervezése volt a cél, amelyek akár egész nap kellemes komfortérzetet biztosítanak viselőjüknek. A NORBA nem csak és kizárólag a fitness lady-knek kedvez, sőt. Bármilyen testalkatú nő jól érezheti magát ezekben az elasztikus és esztétikus ruhadarabokban, s ez az üzenet a márka arculati elemeiből is remekül dekódolható. Egyszerű, lényegretörő betűtípust használnak, a logóban megjelenő kalligrafikus gyümölcs képe és a visszafogott brandszínek bizalmat sugároznak a női vásárlók felé.

Fotók: Akim Karpach

Egy másik ügyfelük a BLACK kávépörkölő, akiknek arculatot, logót, csomagolást is terveztek. Lera és csapata friss és stílusos megjelenést szerettek volna kölcsönözni a márkának, amely egyszerűségével hívja fel magára a fiatal kávéfogyasztók figyelmét. A különféle pörkölésű kávéknak más-más csomagolást terveztek: végül a fehér, az égszínkék és a barack árnyalatok váltak meghatározóvá.

Fotók: Akim Karpach

Projektjeik közül minden bizonnyal a legharsányabb a Pro-et-Contra ügyvédi iroda számára tervezett arculat, ahol a babarózsaszín és a sötétkék árnyalatok elegyednek beszédbe egymással. Ez a humoros és esztétikus megjelenés ügyvédi berkekben minden bizonnyal szokatlan, de ki mondta, hogy a jogászok csak unalmas, karót nyelt emberek lehetnek? Az Orchidea által megálmodott arculat barátságos és kellő nyitottságot sugall, mindezeken túl pedig még elegáns is, ahogy azt kell.

Fotók: Orchidea Agency

Orchidea | Facebook | Instagram

továbbiak
CEE_RO | Ilkapilka
east

CEE_RO | Ilkapilka

Időtlen, letisztult vonalvezetésű, kényelmes és minden korosztály számára alkalmas, ráadásul teljes mértékben kézzel készült és környezetkímélő, öko ruhadarabok. Az Ilkapilka egy igazi slow design szemléletű márka, amelyben felfedezhető némi skandináv egyszerűség és a természet iránti szeretet. Interjú! Váncsa Ilka a Temesvári Nyugati Egyetem textiltervező szakán diplomázott. A különböző anyagok, textíliák
Elvesztett terek - a karantén iroda koncepció
architecture

Elvesztett terek - a karantén iroda koncepció

A koronavírus járvány miatt körülbelül 3 milliárd embernek kell jelenleg otthon maradnia, és közülük több millióan folytatják a munkavégzést. 2020-ra a „home office” már nem számít ismeretlen fogalomnak a legtöbb iparági, szakmai és földrajzi területen, azonban teljes operációknak az alkalmazottak nappalijába és az online felületekre költöztetése mindenképpen újdonságot jelent. Sokan
Élet(tér) a járvány után | Egy designer szemével
design

Élet(tér) a járvány után | Egy designer szemével

A karantén ugyan nem tart tovább néhány hétnél, esetleg hónapnál, de az élmény valószínűleg hosszabb távon is rajta hagyja a nyomát az életünkön, az életformánkon, így a tereinken is. A kényszerűen otthon töltött időnek, a home office-nak, a be-, illetve összezártságnak, már most megvannak a tanulságai – kérdés, hogy ezek a