Így érdemes fogadkozni, hogy az tartós is maradjon

Így érdemes fogadkozni, hogy az tartós is maradjon

Újévi fogadalmat tenni épp annyira emberi, mint télen a nyarat, nyáron pedig a telet várni, és bár mostanra egyre többen tekintenek szkepticizmussal, és némi gúnnyal a fogadkozókra, az azért prognosztizálható, hogy ez a hagyomány nem fog egyhamar elkopni. De mégis mi ösztönzi az embereket arra, hogy ekkora jelentőséggel ruházzák fel a naptári év változását? Valóban beteljesíti az újév mindazt, amit tőle remélünk?


Az újévi fogadalmak története a régmúltra nyúlik vissza: bizonyos vélekedések szerint cirka 4000 évvel ezelőtt az ókori babilóniak kötöttek fogadalmakat elsőként, ugyan ők ezt márciusban, a termés elvetésekor tették. Feltehetően ők tartottak elsőként újévi ünnepséget is, ami tizenkét napig tartott – ennek során megkoronázták az új királyt, vagy megerősítették a hűségüket az éppen uralkodó felé, ígéreteket tettek az isteneknek, és visszafizették adósságaikat az új esztendő kezdete előtt.

Az újévi fogadalmak evolúciójához hozzátartozik Julius Caesar reformja is, aki időszámításunk előtt 46-ban január elsejét jelölte ki az újév kezdetének. Az év első hónapja Janus istenségről kapta a nevét, aki a római mitológiában a kezdet és a vég védőszelleme volt, ennek okán két különböző irányba tekintő arccal ábrázolták.

A múltra reflektálás és a jövőbe tekintés tehát nem újkeletű szokás, a modern ember csupán a saját körülményeihez és vágyaihoz igazította a hagyományt, és mostanra nem valamilyen felsőbb erőnek, hanem saját magának hozakodik elő fogadalmakkal. Mindez egészen észszerűnek hangzik, hiszen az idő ciklikussága és egy időszak vége jó apropó lehet a tanulságok levonása mellett az új célok kitűzésére, azonban a fogadalomtételt mostanra feltűnően sokan fogadják lemondó legyintéssel – de mégis miért?

Szimplán azért, mert bár azok igazán jól hangoznak, gyakran súrolják az irrealitás határát. Jellemző, hogy sokan olyan fogadalmakat kötnek, amelyek jócskán túlmutatnak a teljesíthetőn, és sem fokozatosság, sem konkrét, kikristályosodott lépések nem társulnak hozzájuk. Mind hallottunk már olyanokról, akik jelentős fogyást, teljesen megreformált étkezést, maratonfutást, vagy egy új nyelv megtanulását célozzák be a következő évre, de azt már elmulasztják megtervezni, hogy mégis hogyan fogják elérni mindezt. A drasztikus változtatások rendkívül vonzóan hangzanak mindaddig, amíg január elsején (vagy engedékenyebbeknél másodikán) fel kellene venni a sportcipőt, és lebattyogni a konditerembe, vagy a futópályára.

Ha a statisztikákat vizsgáljuk, úgy elmondható, hogy a 18 és 34 év közötti amerikai fiatalok mintegy 59%-a tesz újévi fogadalmat – erre a korosztályra sokkal inkább jellemző a szokás, mint az idősebbekre. A fogadalmak 48%-a a testmozgásra irányul, amiből mindenki többet tervez az új esztendőben. A legnépszerűbb fogadalmak jobbára az egészségesebb életvitelt célozzák be: a szokásos mozgás-egészséges étkezés kombináción kívül sokan kevesebb alkoholfogyasztást, vagy a cigaretta letételét lövik be célként, de nem ritka, aki több pénzt tervez gyűjteni, vagy kevesebb időt töltene képernyők előtt.

Hogy egyáltalán miért vált irónia, gúny és mémek célpontjává az új esztendőt ily módon köszöntő emberek csoportja, azt talán a következő statisztikák jól magyarázzák: a fogadalomkötők 23%-a az első héten feladja a fogadalmat, és csupán 36%-uk tartja be egészen az év első hónapjának végéig. A statisztika alapján az emberek 9%-a tudja sikeresen betartani az újévi fogadalmát.

Ha a fogadkozás mögötti pszichológiát is megvizsgáljuk, akkor gyorsan értelmet nyer annak miértje: az új esztendőre könnyű úgy tekinteni, mint egy üres lapra, amelynek potenciálja végtelen, kihasználása pedig a mi kezünkben van. Míg a jövő formálásában tényleg igen jelentős szerepe van a szokásoknak és az életmódnak, addig a naptári év változása nem változtatja meg sem a körülményeket, sem azokat a beidegződéseket, amelyeket esetenként hosszú ideje magunkkal hordozunk. Az újévi sikersztori aztán többnyire azért is marad el, mert a fogadkozók az újév izgalmának hajtóerejétől várják, hogy beteljesítse az ígéretüket, és nem maguktól (hiszen utóbbi esetében az év bármely napján belefoghattak volna a változtatásba). Ez a kezdeti lendület könnyen elkopik, hiszen egyfelől drasztikus életmódbeli változtatásokat eszközölni nagyon ritkán fenntartható, másfelől nem a cél felé tett lépéseket, hanem csak a célt fogalmaztuk meg az újévre készülve.

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy ne lehetne újévi fogadalmakat tenni, és be is tartani azokat. Erre több módszer is létezik, amelyek sokkal mérsékeltebb hozzáállásra ösztönzik a változtatni vágyókat – ezek egyike alapján például csupán egy fogadalmat érdemes kitűzni az újévre. Reálisan szemlélve a hosszú újévi fogadalom-listákat már a megfogalmazásukkor halálra ítéli a terjedelmük – már-már képtelenség változtatások sokaságát eszközölni egyik napról a másikra. Egy cél kitűzése esetén a figyelem és a várakozás is egy helyen összpontosul, és az újévet övező izgalom sem aprózódik el egy listányi fogadalomra.

Szintén gyakran ismételt pszichológusi vélemény, hogy érdemes kerülni az ismétlődő fogadalmakat, azaz az egykori fogadalmak újrahasznosítását. Ha annak betartása korábban kudarcba fulladt (akár többször is), úgy érdemesebb inkább az e mögött álló okot firtatni, mintsem újra megfogadni, és reménykedni, hogy ezúttal mégis sikerül. Ennél célravezetőbb megkeresni a probléma gyökerét, ami megakadályozza, hogy a fogadalom meg is valósuljon, vagy netalántán felülvizsgálni, hogy egyáltalán érdemes-e görcsösen ragaszkodni hozzá.

A már korábban említett hiba, hogy sokan vaktában, tervek nélkül akarják elérni a céljaikat, ami annak ellenére hajlamos kudarcra ítélni a fogadalmat, hogy az egyébként teljesíthető lenne. Ennek elkerülése érdekében nem magát a célt érdemes megfogalmazni, hanem az ehhez szükséges lépéseket, vagyis a „le szeretnék fogyni 10 kilót” kijelentés helyett érdemes például azt megfogadni, hogy „heti háromszor fogok edzeni”, ami már sokkal inkább kézzelfogható, és alighanem a végső célt is magában hordozza.

Az újévi fogadalmak helyett inkább azok kivitelezésével van a baj: míg jellemzően a naptári év változásának valamilyen misztikus jelentőséget tulajdonítunk, addig valójában magunknak kell elhozni a változást, amire a naptár változása jó apropóként szolgálhat. De ez nem lehetséges a saját akarat nélkül.

továbbiak
Nehéz nemzeti konszenzusra jutni a történelmi narratívákról – interjú a posztszovjet örökségről
strategy

Nehéz nemzeti konszenzusra jutni a történelmi narratívákról – interjú a posztszovjet örökségről

Grúzia egy kicsi, keresztény ország a Kaukázus szívében, melyet ellenséges, többnyire muszlim népek vesznek körbe, akik akadályozzák a grúzok függetlenségét és boldogulását. Nino Kotolashvili grúz történésszel beszélgettünk. A szovjet utódállamokban gyakran nehézségekbe ütközik a történelem értelmezése, a közös narratívák feltérképezése. Nemzeti konszenzusra jutni a történelmi narratívákról pedig még ennél is
Néhány évtized múlva visszahúzódhat az ózonlyuk?
strategy

Néhány évtized múlva visszahúzódhat az ózonlyuk?

Az ENSZ legújabb, január 9-i környezetvédelmi jelentése alapján az Antarktisz feletti ózonlyuk cirka négy évtized múlva meg is szűnhet, és már jelenleg is a gyógyulási folyamatban van. Mindez a nyolcvanas évek végén beiktatott szabályozásoknak köszönhető, amelyeket pont ezzel a célzattal eszközölt a nemzetközi közösség. De mi változik, ha meggyógyul az
Gyerekként nem tudtam, mi az a háború—emlékek a grúziai orosz agresszióról
strategy

Gyerekként nem tudtam, mi az a háború—emlékek a grúziai orosz agresszióról

Grúzia egy független ország a Szovjetunió összeomlása óta, de az orosz befolyás jelentette fenyegetettség máig érződik. Nino Kotolashvilivel beszélgettünk az orosz-grúz háborúról, az orosz birodalmi gondolkozásról és a kaukázusi perspektívákról. Interjú. Grúzia történelmi helyzete a Kaukázusban egyedülálló. Inkább egy nyugati vagy egy keleti civilizációról beszélhetünk? Grúzia elhelyezkedése a Kaukázusban valóban