David Morannal, a COP26 európai és közép-ázsiai nagykövetével beszélgettünk arról, hogy mit lehet kezdeni az éghajlatváltozással a jelenlegi bizonytalan időkben.
Csak közös erővel tudunk fellépni a globális klímaválság ellen. Ha egy nagyhatalom úgy dönt, hogy nem veszi ki a részét a küzdelemből, az egész bolygó veszélybe kerül. Az együttműködés egyik kulcsa a nemzetközi éghajlatváltozási konferenciák szervezése, ahol a tudósok és döntéshozók találkoznak és igyekeznek terveket kialakítani a kedvezőbb jövő érdekében. Az ENSZ éghajlatváltozási konferenciája (COP) meghatározó szerepet játszik a klímaváltozás, az erdőirtás, és a károsanyag-kibocsátás elleni globális küzdelemben. Interjút készítettünk David Morannal, a COP26 európai, közép-ázsiai, törökországi és iráni nagykövetével, hogy megtudjuk milyen jövő vár a bolygónkra.
A Glasgow-i Éghajlatvédelmi Paktum volt az első olyan COP-megállapodás, amely kitért az klímakatasztrófa legnagyobb okozójára: a szénre; továbbá a kőolajra, a földgázra, és általánosan a fosszilis tüzelőanyagokra is. Nagykövetként az a munkája, hogy elősegítse a konferencián megfogalmazott célkitűzések regionális vagy nemzeti szinten történő megvalósítását. Jelenleg Európában háború pusztít, és nyakunkon van az energiaválság is, az energiaárak brutális mértékben emelkednek. Mit tudunk tenni ebben a helyzetben? Illetve Ön személyesen mit tud tenni a konferenciák céljainak sikerességérét, különösen a közép- és kelet európai régióban? Meg van-e még az akarat a zöld átállásra a mostani kihívásokkal teli időben?
A Glasgow-i Éghajlatvédelmi Paktum volt az első olyan COP-záródokumentum, amely hivatalos ENSZ-nyilatkozatot tartalmazott a fosszilis tüzelőanyagokról és az általuk okozott károkról. Ez egy történelmi jelentőségű előrelépést jelentett, majdnem 200 ország írta alá a dokumentumot. Ha nem is minden kormány, de sokan elfogadták, hogy a fosszilis tüzelőanyagokat fokozatosan ki kell vonni az energiamixből, a szén esetén pedig még nagyobb volt az egyetértés. Ennek a fejleménynek óriási hatása lesz, a szénkorszaknak vége van. Egyre válságosabb időket élünk, ahol két felé döntést is meg kell hoznunk: egyrészt reagálnunk kell a közvetlen válságra, másrészt a nettó zéró kibocsátás elérését sem szabad figyelmen kívül hagynunk a hosszú távon. Az a feladatom, hogy segítsem a kormányokat és a lakosságot abban, hogy ezt a két célt egyesíteni tudják. Amit rövid távon teszünk kihat a hosszú távú jövőre.
Sokan mondják, hogy Európa a klímaváltozás elleni harc utolsó bástyája. Az Egyesült Államok vagy Kína már nem érdekeltek abban, hogy elérjék a nettó zéró kibocsátást a következő évtizedekben. Mi a véleménye erről a kijelentésről? Európa tényleg magára maradt?
Bátran és boldogan állítom, hogy nem Európa a klímaváltozás elleni harc egyetlen bástyája. Gondoljuk csak a kicsi, szigetekből vagy szigetcsoportokból álló, fejlődő országokra, melyeknek a klímakatasztrófa már a létét fenyegeti. Ők a megegyezés legnagyobb támogatói, és az ENSZ-ben minden ország szavazata számít. Tehát annak ellenére fontos résztvevők, hogy a saját kibocsátásuk vagy gazdasági tevékenységük elenyésző a bolyhó egészét tekintve. Rendkívül fontos, hogy a többi ország népe is meghallja a hangjukat. Továbbá Washingtonban is megvan az ambíció a klímaváltozás elleni küzdelemre, a közelmúltban számos kulcsfontosságú jogszabályt fogadtak el szövetségi szinten is. Az olyan progresszív tagállamok, mint Kalifornia vagy Oregon még több intézkedést hoztak meg, mintaként szolgálhatnak az Egyesült Államok egésze számára. A hazámban, az Egyesült Királyságban is mára törvény lett a korábbi ambiciózus ígéretekből. Mindent összevetve, azt állítom, hogy a klímakatasztrófa megfékezésére elkötelezett országok tábora igen nagy.
Európára rátérve, az „Irány az 55%!” („Fit for 55”) intézkedéscsomagot rendkívül ambiciózusnak tartom, az európai zöld megállapodás (European Green Deal) pedig remekül kikövezi az utat a benne megfogalmazott célok eléréséhez. Az országoknak még konszenzusra kell jutniuk az „Irány az 55%!” programjának megvalósítása érdekében. Néhány tagállam eltökéltebb az átlagnál, míg mások kevésbé, de a lényeg az, hogy az EU egésze érje el a kitűzött célokat. A legfontosabb, hogy egy ország se tévessze szem elől a Párizsi Éghajlatvédelmi Egyezményben foglaltakat, azaz, hogy az évszázad végéig a globális átlaghőmérséklet emelkedését 1,5 °C alatt kell tartani. A kérdés jogos; mégis hogyan tudjuk ezt elérni a mostani nehéz időszakban? Először is, a fosszilis tüzelőanyagokról a tiszta energiára való átállás már folyamatban van, sok élenjáró ország már kiváló eredményeket ért el ezen a téren. A tiszta energiára való átállás egyre több vállalat számára üzleti okokból is prioritás. A társadalom jelentős része, és elsősorban a fiatalok, szilárdan hisznek abban, hogy a jövő csak zöld lehet. A nettó zéró kibocsátás számos most még felénk tornyosuló nehézségre jelentene megoldást, így a zöld átállást nem akadályként, hanem megoldásként kell látnunk.
A Bayer vezérigazgató-helyettese azt nyilatkozta, hogy csak zöld jövő létezik. A versenyszférában tehát a „zöldülés” hatalmas lehetőségeket is rejt magában. De az államok esetében ez sajnos nem feltétlenül áll fent. A lengyel energiamixnek a legfontosabb energiaforrása a mai napig a szén. Az energiaválság megfékezésének érdekében a magyar kormány is a szénkitermelés fokozásáról döntött idén. A nemzeti kormányokat négyévente választják, így lehet nem az a prioritás számukra mi lesz negyven év múlva. Ennek fényében hogyan lehet az országokat vezető politikusokat fenntarthatóbb gondolkozásra és döntésekre ösztönözni?
A brit COP elnökség alatt sokat egyeztettünk a kormányokkal a szénről, köztük az európai országok vezetőivel is. Az egyeztetések egyik platformja a Powering Past Coal Alliance (PPCA) csoport volt, mely országok, régiók, városok, és különféle szervezetek szövetsége. A benne részt vevő felek közös célja a fosszilis tüzelőanyagok mielőbbi kivezetése az energiamixből. Vannak olyan országok melyek a szenet szeretnék fokozatsan kiiktatni az energiaforrásaik közül, de jelenleg nem állnak rendelkezésükre alternatívák. A PPCA egy hálózat mely ilyen esetben lehetőséget nyújt az országok és más érdekelt felek közötti párbeszédre, azzal a céllal, hogy el tudják érni a nettó zéró kibocsátását. A leglényegesebb azonban az, hogy szinte minden ország aláírta a Glasgow-i Éghajlatvédelmi Paktumot, melyben kötelezettséget vállaltak a szénfelhasználásuk fokozatos leállítására, és a kibocsátáscsökkentési terveik felülvizsgálatára.
Nemcsak európai országokkal egyeztetünk; Közép-Ázsiában, sőt a világ minden táján vannak olyan államok, ahol máig nagy szerepe van a szénnek, de szeretnének ezen változtatni. Természetesen ez nem tud máról holnapra megtörténni, de a kormányok szeretnék jobban megismerni az energetikai átállás előnyeit. A szénről való átállás mind egészségügyi, mind gazdasági szempontból előnyös. A széniparba való befektetések egy évtizeden belül elértéktelenődnek, viszont a megújuló energiaforrások használatának egészségügyi és társadalmi előnyei fokozatosan növekednek.
A koronavírus-járvány és pláne az orosz-ukrán háború mintha feldarabolta volna a világot, a globalizáció jövője egyre sötétebbnek játszik. Mi történne, ha az országok nem lennének hajlandóak a jövőben együttműködni egymással? Nem nehéz elképzelni, hogy a klímakatasztrófa elleni küzdelmet is egyre jobban át fogják politizálni. Vajon csak akkor tudjuk megállítani a klímaváltozást, ha az egész emberi faj együttműködik, vagy egy olyan új világrendben is lenne esélyünk erre, ahol a bolygó különböző régiói között kevés a párbeszéd?
Hiszek abban, hogy a legtöbb nehézségen túl fogunk tudni lépni. Természetesen elismerem, hogy már a tavalyi év sem volt minden szempontból békeévnek tekinthető, az orosz-ukrán háború kitörése óta pedig még veszélyesebb hellyé vált a világ. Minden sikeres éghajlatváltozási konferencia során, mint amilyen a Párizsi vagy a Glasgow-i volt, sikerült legyőznünk az akadályokat, konszenzusra jutnunk, és megtalálnunk a módot arra, hogy együtt tudjunk dolgozni a közös céljainkért. A közvélemény nyomása is nagy szerepet játszik abban, hogy ezek a rendezvények sikeresek legyenek. A glasgow-i tárgyalóteremben minden döntéshozó tisztában volt azzal, hogy mit várnak el tőle az állampolgárok, beleértve az őslakos közösségeket is. Tehát ezeken a platformokon nem a legkisebb közös nevező megtalálása a cél; ha a klímaváltozásról van szó, ki kell lépni a politika hagyományos keretei közül. Higgyék el, a nemzetközi éghajlatvédelmi konferenciák célja, tényleg az, hogy megmentsük a bolygót a saját magunk és a jövő nemzedékek számára.
Glasgowban a delegációk vezetői megegyeztek arról, hogy még több pénzt fognak áldozni az éghajlatváltozás elleni küzdelemre. Nem állítom, hogy ez az összeg elégséges, de el kell ismernünk, hogy jelentős kötelezettségvállalásokról van szó. Különösképpen a magánszektor esetében, ahol az összeg több billió dollárra rúg, és szükségünk is van minden felajánlott forrásra. Pénz kell a természetvédelemre és arra, hogy alkalmazkodni tudjuk a változó éghajlati körülményekhez. Az éghajlat-politikára szánt források megduplázásáról döntöttek az országok vezetői, és ez történelmi jelentőségű lépés. Most először az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás finanszírozására is konkrét összeget különítettek el.
Hiszek abban, hogy még az olyan helyeken is mint Oroszország, vannak emberek, akik a jó cél érdekében dolgoznak, és nem tévesztik szem elől a klímaváltozás elleni küzdelemhez szükséges lépéseket. Ukrajnában a háborús helyzet ellenére is sokaknak fontos a klímavédelem. A világ minden országában vannak és lesznek olyan emberek, akiknek a klímakatasztrófa megfékezése lesz a prioritás, és ennek hangot is fognak adni.
David Morant a Mathias Corvinus Collegium (MCC) látta vendégül Budapesten.
Grafika: Pisla Réka
Beszökni a múltba: az urbex virágkora Kelet-Európában
Prága nem mindennapi múzeumai | TOP5
