Hamarosan három ország űrszondája is eléri a Marsot

Hamarosan három ország űrszondája is eléri a Marsot

Az Egyesült Arab Emírségek, Kína és az Amerikai Egyesült Államok is űrszondát indított tavaly a Marsra: a következő két hétben érhetik el ezek a vörös bolygót.

Az Egyesült Arab Emírségek és Kína először jut el a Marsra, a NASA-nak pedig ez az első próbálkozása arra, hogy egy Mars-helikoptert is landoltasson a bolygón.

Az űrjárók tavaly nyáron indultak útjukra, az időzítés pedig amiatt esett egybe, mert ekkor volt a Föld és a Mars között a legoptimálisabb a távolság. Ez kétévente egyszer történik meg, 2020-ban pedig ez a három ország élt a lehetőséggel.

Az arab űrszonda február 9-én érkezhet meg, közel két évig fogja vizsgálni a bolygó atmoszféráját és időjárását. A Tianwen-1 kínai űrszonda Mars körüli pályán fog keringeni, majd a tervek szerint májusban egy kutatószondát enged le az Utópia-síkságra.
A NASA Perseverance nevet viselő marsjárója a Jezero-kráterbe érkezik február 18-a körül és korábbi élet nyomait fogja kutatni.


Forrás: The Verge

továbbiak
Jó emberek, jó helyek | Nagykép a gasztronómiáról
community

Jó emberek, jó helyek | Nagykép a gasztronómiáról

Most, hogy már néha-néha bekukucskál ablakunkon a régóta várt tavasz, s egy-egy melegebb nap után reménykedve várjuk a pulcsis, kiskabátos jó időt, kedvünk támadhat elindulni valahová, ahogy tettük azt annakelőtte. Tervezni egy tartalmas, klassz hétvégét, amikor nem kell szendvicset csomagolnunk, hiszen úgyis útba ejtjük majd azt a kis kávézót vagy
Egy modern nomád otthona a cseh erdőkben | Ateliér Lina Bellovičová
architecture

Egy modern nomád otthona a cseh erdőkben | Ateliér Lina Bellovičová

Aki évekig a modern nomádok életét éli, annak nem könnyű letelepedni. Ha mégis elhatározza, hogy egy helyben marad, valószínűleg pont ilyen házban képzeli el mindennapjait: a természet közepén, egy kabinhangulatú otthonban. Lina Bellovičová építészt Ondřej nevű kliense azután bízta meg otthonának megtervezésével, hogy elhatározta, megállapodik. Az évekig a város és
BEST OF HIGHLIGHTS | Az a bizonyos első év
branding

BEST OF HIGHLIGHTS | Az a bizonyos első év

Az első év minden projekt életében izgalmakkal, nehézségekkel indul, és ha minden jól alakul, a végén sikerrel zárul. A 2020-as év viszontagságai közepette a HIGHLIGHTS-sorozat első darabjának 2020 február hetedikei első megjelenése óta – azaz egy teljes éve –  megbízható folytonosságot tanúsított. A HIGHLIGHTS, a HYPEANDHYPER magazin egyetlen, a világ összes aktív