Ház hét fallal | MÁS építészek

Ház hét fallal | MÁS építészek

Már a neve is mesébe illő a MÁS Építészek új háztervének: Ház hét fallal. A csákberényi tájba tervezett épületegyüttes úgy rezonál a kortárs trendekkel és a megrendelői igényekkel, hogy közben magában hordoz valami ősi, elemi misztikumot is.

Minden mesében van egy tisztás vagy egy völgy, ahol meghúzódik egy rejtélyes házikó. Igaz, a házikónál jóval nagyvonalúbb és különlegesebb épületet tervezett a MÁS Építészek tervezőpárosa, de a Ház hét fallal mégis több ízben evokálja a mesék világát.

Kezdjük az elhelyezkedéssel: egy fenyőerdő és egy akácos közötti mezőre tervezték, kilátással a Vértesre. A ház tervezésekor maximálisan figyelembe vették a környezeti adottságokat – olyan, mintha a fenyőerdő meghosszabbítása lenne.  „Erre a két erdőre szerveződik tömegével, ez az erős irányítottság határozza meg az alapvető formát és homlokzati kialakítást. A fenyőerdőből kinövő hét tömör fal között helyezkedik el egymástól eltolva a funkciós dobozok és belső kertek rendszere. A lejtős terepből kiálló pengék tömörségét az ezek között elhelyezkedő, az erdők felé forduló homlokzatok teljes megnyitása ellensúlyozza.” – olvasható az építészek projektleírásában.

A hetes számot megtaláljuk minden valamire való mesében, a való életben pedig a hét falat a megrendelői igények indokolták. „Egy olyan épület kialakítása volt a cél, amely bár egy nagy egységet alkot, mégis képes a különböző tereket elválasztani, szeparált, védett tereket alakít ki az itt lakók számára. Ennek érdekében az egyes funkciókat egymástól elkülönítve, sakktábla-szerűen eltolva helyeztük el. Ez a tömegjáték izgalmas belső kertek megvalósítását tette lehetővé, ami egyedi hangulatot ad a fedett funkcióknak. A másik fő kiindulási szempont az épületegyüttes ütemezhetősége volt, ezért a terek-térkapcsolatok tervezésekor fontos volt, hogy kisebb egységekben is működni tudjon az épület” – írják a tervezők.

Az épület terveihez készült renderek tovább fokozzák a hatást: a ködös alkonyatba illesztett ház, a belső kertekbe szűrödő napfény költői jelleget ad az egyébként is hihetetlenül kreatív koncepciónak.

MÁS Építészek | Web | Facebook | Instagram

továbbiak
HIGHLIGHTS | Nyári táborok
branding

HIGHLIGHTS | Nyári táborok

Tarka sporttáskák, bőröndök töltik meg az autóbusz csomagtartóját. A sofőr még egy utolsó hátizsákot igyekszik beszuszakolni a csomagrengetegbe. Egy puszi, egy ölelés, és a „vigyázz magadra” után indulhat is a nagy kaland. Autópályákon, ismeretlen városok, falvak útjain robogunk, mígnem megérkezünk a földi paradicsomba. Legyen az erdő mélyén szunnyadó táborhely vagy
Világító konstellációk | Bomma
design

Világító konstellációk | Bomma

Asztrológiát idéző esztétika és könnyedség: a cseh Bomma márka új dimenzióba emeli a világítástechnikát. A 2012 óta működő Bomma lámpamanufaktúra termékeire jellemző a tradicionális üvegkészítés és az innovatív technológiák ötvözése. Minden egyes Bomma-tárgy figyelemre méltó formavilággal, megmunkálással és minőséggel rendelkezik; a világítótestek egyedülálló elemként is látványosak, de csoportosítva még erőteljesebb
BP Shop x Kovács Lehel
art

BP Shop x Kovács Lehel

A BP Shop megint nagyot gurított: ezúttal Kovács Lehel illusztrátor tervezett számukra három vadiúj pólógrafikát a „PEACE, LOVE, UNITY” szlogen szellemében. A napokban lettünk figyelmesek a BP Shop [https://www.facebook.com/bpshophungary/] új kapszulakollekciójára – nem véletlenül. A füves cigarettát csőrében tartó békegalamb, a győzelem kézjelét zászlajára tűző embertömeg és