HFDA design SPEED X HYPE I KOMONKA

HFDA design SPEED X HYPE I KOMONKA

A HFDA a neves olasz Istituto Europeo di Designnal (IED) közösen indította el design SPEED nevű mentorprogramját a nyár végén, olyan már stabil, akár külföldi tapasztalattal is rendelkező hat magyar formatervezőnek, akik elkötelezettek cégük további fejlesztése érdekében. Január végéig minden héten egy-egy újabb mentoráltat ismerhettek meg egy kicsit közelebbről itt, a HYPEANDHYPER-en – Kovács Mónika, azaz a KOMONKA.

Kovács Mónika művészet és különösen a textilek iránti érdeklődése már elég hamar megmutatkozott. Tanulmányait a Kisképző textil szakán kezdte, innen pedig egyenes út vezetett a MOME szövöttanyag-tervező szakára, amely bár nem tartozott a legnépszerűbbek közé, Mónika úgy érzete, ez az a terület, ahol a leginkább lehet igazán újat és eredetit alkotni – és milyen jól látta: a szövött anyagoknak és falikárpitoknak manapság egyfajta új reneszánszát éljük.

A MOME MA második félévében aztán Erasmus diákként a koppenhágai design egyetemen tanult, diploma után 2016-ban pedig elnyerte a Moholy Ösztöndíjat, amely során fémtextil projekt munkacímen fejlesztette tovább a fémszálakkal való kísérletezést. 2017-ben alapította meg saját márkáját, a KOMONKA-t. Az egyedi textil brand számára a nagy áttörést a 2018-ban megrendezett első S/ALON Budapest és a 2019-es Milánói Design Hét hozta meg, amelyen a tervező a Magyar Divat és Design Ügynökség meghívásából vehetett részt.

Modern ősi esszencia

Mónika olyan kézzel készült textilképeket készít, amelyek a kárpitművészet hagyományait modern formában örökítik tovább. Munkáit leginkább a különleges anyaghasználat és felület-megmunkálás jellemzi, minden textilt saját kezűleg készít. Kész darabokkal is bír, de a legjellemzőbb, hogy a megrendelők igényeit is figyelembe véve hozza létre textiljeit, így mindegyik KOMONKA darab egyedi és megismételhetetlen.

„Ha az ember rájuk néz, valami egészen ősi dolog tárul a szeme elé. Évezredes tradíciók öltenek testet egy-egy kárpitban, mindeközben abszolút relevánsak tudnak maradni a mának is” – jegyzi meg Mónika.

METAL TEXTILE sorozatában minden olyan esszencia megtalálható, ami a márkát jellemzi. A fémszálakból átszőtt textilképek a fénnyel, és a véletlenszerűség tudatos alkalmazásával operálnak. Egy-egy, a struktúrában elrejtett szálhiba, illetve a fémszálak puha ragyogása hozza létre a kompozíciókat.

Legújabb sorozata, a MOMENT, amelynek első darabja a 2019-es S/ALON Budapesten debütált és januárban már utazik is tovább egy nemzetközi vásárra. Mónika gőzerővel szervezi a sorozat bemutató kampányát, így hamarosan még többet tudhatunk majd meg az újabb darabokról. Továbbra is a projekt alapú megrendelésekre fókuszál, de a jövőben szívesen dolgozna nagyobb volumenű megrendeléseken is.

A KOMONKA és a design SPEED

A tervező a milánói kiállítást követően kapott meghívást a design SPEED mentorprogramra. A Magyar Divat és Design Ügynökség (HFDA) csapata a kinti tapasztalatok és visszajelzések alapján úgy érezte, a KOMONKA márkát mindenképpen érdemes továbbfejleszteni és a nemzetközi piacon is megmérettetni.

„Nagyon jó kihívás volt számomra a program. Sok olyan dologra mutatott rá, amiben még fejlődni kell – apró finomhangolásokra hívták fel a figyelmemet, amelyektől még stabilabbá válhat a márkám. Amit eddig ösztönösen csináltam, ezentúl tudatosabban és koncentráltabban fogom tudni képviselni. Az új textil sorozatomat pedig már ebben új szellemben készítem” – mondta el Mónika.

„Az olasz mentorok nagyon inspirálóan hatottak rám. Igazán profi és elismert szakemberekkel találkozhattam. Ezek mellett egy nagyon jó hangulatú, barátias légkör alakult ki a mentoráltak között is, és már most számos, igazán izgalmas közös projekt kezd kibontakozni” – tette hozzá.


A HFDA design SPEED X HYPE című cikksorozatunkban a design SPEED hat mentoráltjának tervezői munkásságáról, a mentorprogrammal kapcsolatos tapasztalataikról olvashattok hétről hétre a HYPEANDHYPER-en

továbbiak
Downtown One I Tirana
architecture

Downtown One I Tirana

Tirana már az előző évtizedben is híres volt arról, hogy ha szűkösen is álltak, akkor is próbálták élhetővé tenni a várost olyan apróságokkal mint a színesre festett házfalak, vagy egyszerű street art projektek. Nem csoda, ha most is szívesen látnak egy 8-bites homlokzatot, 140 méterrel Tirana fölé magasodni. A Downtown
CEE_RO | REBEKARTS
divat

CEE_RO | REBEKARTS

Visszafogottabb, elegáns, pasztell vagy sötétben világító, vibráló színárnyalatok: kisszériás, kézzel készített ékszerek, amelyek festményszerű alkotásokként egészítik ki mindennapi vagy alkalmi viseletünket. Fazakas Réka Rebekával, a REBEKARTS ékszerek megálmodójával beszélgettünk. Textiltervező művészként végeztél az egyetemen, most mégis ékszerkészítéssel foglalkozol. Mikor alkottad meg első ékszered, hogyan indult el a REBEKARTS? Egyetemi tanulmányaim
V4PLUS I Kedvenc cseh márkáink_04
east

V4PLUS I Kedvenc cseh márkáink_04

Múltkor az édesszájúaknak kedveztünk, most jöjjenek a húsevők! Megmutatjuk Prága legtutibb hentesüzletét, ahol érdemes kivárni a sorunkat, és nemcsak a brutáljó hamburger miatt. Mesélünk az egyik kedvenc cseh könyvünkről is, amely az elmúlt száz év ikonikus tárgyait mutatja be, a természet szerelmeseinek pedig olyan kültéri bútorokat és kiegészítőket kínálunk, amelyektől