Marsalkó Dávid, a többszörös Fonogram-díjas Halott Pénz hiphopformáció alapítója a pécsi ügyeket, a társadalmi szerepvállalás fontosságát és a fenntarthatóság szellemiségét hozza el a Highlights-ba 2020-as jelöltjei által.
A Halott Pénz általában teljesen kitölti Marsalkó Dávid idejét – az elmúlt nyolc-kilenc éve szinte csak a zenekarról szólt. A koronavírus-járvány miatt azonban 2020-ban kiesett a koncertszezon, így úgy érezte, itt az idő egy kicsit mással is foglalkozni. Bár már korábban is megkereste a Highlights, a nagyköveti felkérésnek csak idén tudott eleget tenni. Ráadásul jó barátja, Takács Ákos szintén a Highlights-csapat tagja, ami még inkább meghozta kedvét a nagykövetséghez.
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/125939351_4620740281333606_7486885981314813736_n-2.jpg)
„Alapvetően zenei témájú projekteket jelölök, amelyekben megjelenik valamilyen plusz értékteremtő attitűd is. Anélkül, hogy konkrétumokat mondanék, közel állnak hozzám azok az ötletek, amelyekben a zenén keresztül közösségteremtő gondolat nyilvánul meg, vagy általa hátrányos helyzetű emberek támogathatók. Pécsiként külön hangsúlyt fektetek a dél-dunántúli régióra, illetve a vidékre. Ez egyfelől a Highlights törekvéseivel is egybecseng, másfelől nekem is fontos képviselni a nem budapesti sztorikat, amelyek rávilágítanak; errefelé is van élet és számos izgalmas lehetőség” – mondta el Marsalkó Dávid arra a kérdésre, milyen témákat, területeket képvisel az idei nagyköveti csapatban.
Arra a kérdésre pedig, hogyan cseng össze az értékrendje a Highlights-éval, Dávid elmondta: az elmúlt években ő is odafigyelt arra, hogy a világ lényeges mozgalmaiban valamelyest részt vállaljon. Régóta nem vásárol műanyag zacskót, nagyipari hústerméket – sőt többnyire húst sem –, felkutatja a helyi termelőket, szeret belföldön utazni, egyszóval keresi a balanszot a fogyasztói társadalomban. Ilyen értelemben ő is, akárcsak a Highlights, próbálja inspirálni azokat, akik kíváncsiak rá akár a privát életben, akár a színpadon.
Halott Pénz | Web | Facebook | Spotify | Instagram
Highlights of Hungary | Web | Facebook | Instagram
![Nemsokára az Amazonon is lehet kabinházat venni](/content/images/size/w600/2022/06/OOD-Office-1-3.jpg)
Nemsokára az Amazonon is lehet kabinházat venni
![A hét kedvenc enteriőrjei_35](/content/images/size/w600/2022/06/domus-batek-architekten-05.jpg.foto_.rmedium.png-3.jpeg)
A hét kedvenc enteriőrjei_35
![Itt a robotkutya, ami segíti az építészek munkáját](/content/images/size/w600/2022/06/Robotdog_03-1-2.jpg)