Highlights of Hungary 2020 | PET Kupa

Highlights of Hungary 2020 | PET Kupa

A Tiszai PET Kupa számlálója szerint eddig a pillanatig 119 tonnányi szennyező anyagot távolítottak el a hazai vizekből, elsősorban a Tiszából. Ez önmagában is kiemelkedő teljesítmény, de amitől igazán ott van bennük a Highlights-esszencia, az az elképesztő tudatformáló képesség, amellyel a szemétszedésből közösségépítő kalandot hoztak létre. 2020-ban – a Highlights történetében először – csapatként képviselhetik szervezetüket a nagyköveti gárdában.

A PET Kupa nyerte el a Highlights-nagykövetek díját 2019-ben. Arról, hogy ez milyen változást hozott az életükbe, az egyik csapattag, Doró Viktória elmondta: ahogy a díjátadó haladt a tizedik helyezettől az első felé, egyre inkább az esélytelenek nyugalmával dőltek hátra. A legtöbb embernek a szemétszedésről az jut eszébe, hogy a Föld Napján kikergették az iskola udvarára, hogy gyűjtsön eldobott üdítős dobozokat. Elképzelni sem merték, hogy nyerhetnek. Úgy érezték, hogy amit csinálnak, az nem elég „városi”, trendi és innovatív. Így aztán amikor meghallották a nevünket, mint a megosztott első helyezés egyik díjazottjáét, nagyon megörültek!

Fotó: Talabér Géza
„Bár a Highlights nagyköveti kódexe kéri, hogy lépjünk túl a saját területünkön, azért az látszik, hogy valamilyen fenntarthatósági kritériumnak – legyen szó szociális vagy akár design típusú jelölésről –, mindegyik jelöltünk megfelel. Hiszünk egy élhetőbb világban, eszerint éljük a hétköznapjainkat is, és ez nyilvánvalóan a választásainkban is megmutatkozik” – mondta el a csapat egy másik tagja, Dóra Szilvia arra a kérdésre, milyen jelölésekkel készülnek 2020-ban.

A Highlights of Hungary idei szlogenje a „Hass, alkoss, gyarapíts!”, ennek kapcsán a PET Kupások kiemelték: mindannyiunkra hatnak – már a jelenben is – a környezeti kihívások, amelyek egyre inkább befolyásolják életminőségünket. A PET Kupa akcióival, illetve a Highlights mozgalmán belül a jelöléseken keresztül is tehetünk azért, hogy pozitív változások induljanak el – nemcsak a szavak szintjén, hanem aktív, cselekvő emberként is. A PET kalózainak száma egyre inkább gyarapszik, amiben természetesen a Highlights-díjnak is nagy szerepe van. Az idei jelölésekkel más olyan projekteknek, szervezeteknek is szeretnék megadni ezt a közösségi élményt, amelyeknek hozzájuk hasonlóan hatalmas szüksége van a megerősítésre.

Ismerjétek meg jobban a PET Kupa tevékenységét! A Telekom jóvoltából a PET Kupáról készült Highlights-videót erre a linkre kattintva tekinthetitek meg.

PET Kupa | Web | Facebook | Instagram
Highlights of Hungary | Web | Facebook | Instagram

továbbiak
Építészettörténet novellahosszban | 10+1 Budapest
east

Építészettörténet novellahosszban | 10+1 Budapest

Céltalanul is nagyon jó Budapest utcáit róni, de a leglazább sétához is magunkkal vihetjük a 10+1 Budapest című könyvsorozat egy-egy kötetét, hiszen ezek mindössze ötven oldalasak, ugyanakkor rengeteg új információval szolgálnak a város építészetéről. A formátum mellett a kötetek érdekessége, hogy meglepő, eddig feltérképezetlen vagy kevés figyelmet kapott stílusokról,
Bauhaus és természet szintézise | Alma Vetlényi
east

Bauhaus és természet szintézise | Alma Vetlényi

Geometrikus formák keveredése finom és lágy anyagokkal, avagy a Bauhaus szín- és formavilágának találkozása a nyers természettel. Itt van az Alma Vetlényi ruhamárka őszi-téli kollekciója! Vetlényi Alma tervezői szemléletének középpontjában  a fenntarthatóság, a hulladékmentesség, azaz a zero waste és az etikus előállítás állnak. Kollekcióira jellemző az időtállóság, mely által különböző
Ízesre hangolt címkék | Frootie X Csuth Péter
branding

Ízesre hangolt címkék | Frootie X Csuth Péter

Friss, zamatos, gyümölcsös ízek élénk és vidám hangulatban: Csuth Péter a Frootie elnevezésű, első magyar gyümölcsössör-manufaktúra számára tervezett új címkét. Csuth Péter munkáira jellemző a folyamatos kísérletezés az új technikákkal, stílusokkal, valamint az igény a fejlődésre, megújulásra. A karantén ideje alatt szeretett volna valami olyat alkotni, amihez mindenki tud kapcsolódni: