fbpx
Nyomj Entert







Húsz év | Amber Smith x Simon Says

A kilencvenes évek közepén Tábori-Simon José, aka Simon Says képzős grafikai tanulmányai mellett a zenei életnek is aktív részese volt a Fanzine nevű banda szövegíró-énekeseként. Néhány album szerzői kiadását követően zenekaruk végül 2000-ben feloszlott, a tagok többsége más-más formációban folytatta pályafutását. José azóta – zenei érdeklődését megtartva – grafikusként és kiadványtervezőként dolgozik, és lassan húsz éve tervez lemezborítókat az Amber Smith-nek. Interjú!

Az Instagram-profilodon látható legrégebbi, az Amber Smith-nek készült munkád 2003-as. Innen datálható a közös munka is?

Ha jól emlékszem, a legelső borító a 2001-ben megjelent Nincs szükség ránk című albumukhoz készült. 1999-ig együtt zenéltünk a zenekart alapító Poniklo Imrével a Fanzine nevű bandában, aminek a borítóit szintén én terveztem, sőt, az 1999-es Minden című lemezhez készült arculat volt annak idején a diplomamunkám a Képzőn. A közös zenélés aztán 2000-ben abbamaradt, de a borítókat azóta is én tervezem az Amber Smith-nek.

Az elmúlt húsz évben nekik készített lemezborítók esetében mennyire figyelhető meg kontinuitás? Vagy inkább mindig az adott lemez és annak mondanivalója inspirál? Hogyan zajlik a tervezés egy-egy album esetében?

A tervezésben már a kezdetektől fogva abszolút szabad kezet kaptam. A dalokat és a szövegeket általában még a megjelenés előtt elkérem Imrétől, de sokszor már a cím alapján is vannak prekoncepcióim. Végül aztán persze mindig az adott zenei anyag inspirál.  

A 2003-as My Little Servantnek például egy horgolt fürdőruhát viselő kislány szerepel a borítóján. A fotót egy nyolcvanas évekbeli, megsárgult Fürge Ujjak magazinból szkenneltem be, ami aztán teljesen más értelmet nyert a címmel együtt.

A 2006-os rePrint esetében a cím alapján biztos voltam benne, hogy valami agyonfénymásolt, szétroncsolt világ lesz a vizuális irány, de aztán a dalokat meghallgatva egy sokkal kifinomultabb vizualitást választottam. Átfestett fotókat használtam elegánsabb kivitelben, és a CD-t még egy plusz papírtokba is elhelyeztük, hogy inkább könyvszerűnek tűnjön a kiadvány. A tervezés folyamatát itt meg is lehet tekinteni.

2008-ban az Introspective egy konceptlemez volt, az addigi gitárhangzáshoz képest a hangszerelés erős hangsúlyt fektetett az analóg szintetizátorokra. Már az albumot felvezető kislemeznél kidolgoztam azt a kódrendszerként működő tipográfiai játékot, amit aztán az album leporelló-bookletében teljesen végig is vittem, majd ezt egészítettem ki emberi testrészletekről készült, digitálisan roncsolt fotókkal.

2012-ben a cím nélküli albumukhoz egy festménysorozatot készítettem – ebben az esetben például a kislemezként is megjelent Square-1 című dal inspirált: akrillal festettem vászonra konstruktivista stílusban különféle pozíciójú Square-1 kockákat.

A 2015-ben megjelent, Modern című albumuk stílusa elég eklektikusra sikerült, ezért itt egyfajta montázstechnikát alkalmaztam: összegyűjtöttem egy csomó koreai és angol nyelvű újságot, aztán a körbevágott fotókból, illetve betűkből új kompozíciókat hoztam létre minden egyes dalhoz.

Az idén tavasszal megjelent legfrissebb, Record című album esetében mindez hogyan történt? 

Ez a borító elég rendhagyóan született. Tavasszal, a házi karantén kellős közepén a zenekar úgy döntött, nem halasztja el a megjelenést. Mindent online intéztünk, meghallgattam a demókat és Messengeren ötleteltünk. A dalok alapján rögtön beugrott az a fajta, jellemzően a nyolcvanas, kilencvenes évek elején készült gitárzenékhez kapcsolódó vizualitás, amit a koromnál fogva én is jól ismerek. Eszembe jutott az a korszak, amikor erősen hatott rám az akkoriban újra felfedezett angol újhullám free cinema mozgalma. A Record címet meghallva pedig azonnal eszembe jutott Tony Richardson hatvanas években készült A hosszútávfutó magányossága című filmje. Az első koncepciós tervek ellenére végül a konkrét utalásokat elhagytam, de a mozi szimbólumrendszeréből elég sok elemet elrejtettem a borítón. Akik ismerik a filmet, fel fogják fedezni ezeket. A végleges tervek az időbeni visszatekintést illusztráló, véletlenszerűen talált, komponálatlan analóg képrészleteket, a visszafogott, fakó színhasználatot, a dokumentáló firkákat és a mai, modern szövegtördelést vegyítik.

Évek óta dolgozol grafikusként és kiadványtervezőként a zene területén is. Olyan neves zenei magazinok grafikai tervezése köthető a nevedhez, mint a Wan2, a Recorder vagy a Phenom’enon. Mennyire van jelen a zene a mindennapjaidban?

A kortárs zene a tervező- és képzőművészet mellett nagyon fontos dolog az életemben. 2000-ig én is aktívan zenéltem, albumokat készítettünk, felléptünk, szóval picit a másik oldalról is belekóstoltam ebbe a világba. Amióta pedig saját grafikai stúdióm van, mindig próbálom úgy irányítani, alakítani a munkákat, hogy zenei produkciókon és zenével kapcsolatos médiumokkal dolgozhassak. Zenei magazint tervezni és készíteni például azért is nagyszerű dolog, mert amellett, hogy egyfajta zenetörténeti alapképzettséget ad, abszolút képben tart a legfrissebb előadókkal és trendekkel kapcsolatban is.

A bakelit örök, sőt a francia we are rewind csapata – a „Stranger Things” és a „A galaxis őrzői” című filmekből inspirálódva – úgy néz ki, újraéleszti a régi kazettás magnókat. Neked mi a kedvenc zenei hordozód?

Praktikus okok miatt ma már én is főleg streamelt zenét hallgatok, de mint tervező nagyon örülök annak, hogy a vinyllemezek még mindig nem tűntek el, sőt, már évek óta látszik, hogy egyfajta reneszánszukat élik, a speciális díszdobozos extra kiadványokról nem is beszélve.

Milyen zenével kapcsolatos – mások által tervezett – projektek vannak rád nagy hatással? Vannak kedvenc mai lemezborítóid?

A lemezborítók terén a nemrég elhunyt Vaughan Oliver a legnagyobb favoritom. Csodákat tervezett a 4AD független kiadónak a nyolcvanas, kilencvenes években. Aztán épp a minap néztem végig egy Stanley Donwooddal készült interjút a Penguin Books UK YouTube csatornáján. Aki ismeri a Radiohead vizuális világát tudja kiről van szó és hogy mekkora zseni ez az ember. A fiatalabbak közül amúgy nagyon kedvelem a Non-Format munkáit, de izgalmasak a Björkkel és Arcával dolgozó Jesse Kanda videói és lemezborítói is.

Vaughan Oliver lemezborítói (Forrás: nytimes.com)

Jelenleg min dolgozol?

Szerencsére úgy néz ki, hogy a pár hónapos, a Covid–19 okozta befékezés után kezd minden visszatérni a régi kerékvágásba az ügyfeleimnél is, így továbbra is gondozom az arculataikat. A saját projektjeinket is elkezdtük frissíteni – pár hónapja már folynak a fejlesztési munkák az ArtHungry-nál és a Phenom’enon magazinnál is. Most még nem árulnék el részleteket, de ha minden jól megy, izgalmas időszak következik.

Simon Says | Web | Facebook | Instagram | ArtHungry | Behance

Amber Smith | Facebook | Spotify

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük