Ígéretek, csalódottság, összefogás: így zárult a vilniusi NATO-csúcs

Július 11. és 12. között NATO-csúcstalálkozót tartottak a litván fővárosban, Vilniusban. A találkozó legdominánsabb témája a háború sújtotta Ukrajna kérdésköre volt, ám fontos pont volt a svéd csatlakozás, emellett terítékre került egy esetleges távol-keleti terjeszkedés is.

Az Atlanti Szövetség idei, vilniusi csúcstalálkozójának legfőbb témája az ukrán NATO-csatlakozás kérdéskörének megvitatása volt. Az ország tavaly február óta aktívan háborúban áll Oroszországgal, a NATO-csatlakozás pedig egy régóta kitűzött, mostanra még kívánatosabb cél Ukrajnának, ám a vilniusi csúcs mondhatni csalódással végződött. Ukrajna azonnali csatlakozása természetesen nem eshetőség, ugyanis az ország háborúban áll, ez pedig kizáró ok. A valódi kérdés tehát az, hogy a háború befejezte után hogyan és mennyi időn belül számíthat az áhított szövetségi tagságra, és garantáltan azonnali tag lehet, avagy az további feltételekhez kötött. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök eltökélten, az utolsó pillanatokban már-már kétségbeesetten próbálta meggyőzni a katonai szövetség 31 tagállamát, hogy azok definitív lépésre szánják el magukat, nevezetesen, hogy az országa meghívást kapjon a NATO-ba, Ukrajna ugyanis úgy véli, hogy a háború utáni védelmet és biztonságot csak a NATO-tagság tudná garantálni. A csúcstalálkozóra tartva Zelenszkij arról tweetelt, hogy „Ukrajna is megérdemli a tiszteletet” és köntörfalazás nélkül kijelentette, hogy „példátlan és abszurd, amikor sem a meghívásra, sem Ukrajna tagságára nincs meghatározva határidő”. Az ukrán elnök azt is hozzátette, hogy a bizonytalanság, amelybe a NATO országát taszítja, motiváló erő Oroszországnak ahhoz, hogy folytassa a terrort, a „bizonytalanság pedig gyengeség”.

Úgy tűnik, hogy mindez hiába: a katonai szövetség végül úgy határozott, hogy ámbár kétségtelen, hogy Ukrajna helye a NATO-ban van, azért lassan a testtel. A csatlakozást megelőzően Ukrajnának „demokratikus reformokat kell végrehajtania, és reformálnia a biztonsági szektorát”. Ukrajna nem kapott sem pontos időrendet, sem meghatározott feltételeket a csatlakozásához, helyzete jelenleg inkább ködösnek hat. A szövetség bizonytalanságából amerikai és német hangok sejlenek fel: Joe Biden amerikai elnök a vilniusi csúcsot megelőzően kijelentette, hogy szerinte Ukrajna nem áll készen a NATO-csatlakozásra, a háborúnak pedig be kell fejeződnie ahhoz, hogy a szövetség döntést hozhasson az ukrán tagságról. Biden szerint korai még ennek pedzegetése, kijelentését pedig azzal ellensúlyozta, hogy a szövetség továbbra is biztosítani fog minden szükséges katonai és védelmi segítséget, amelyre Ukrajnának szüksége van a győzelemhez. Az amerikai elnök azt is kiemelte, hogy a tagsághoz több dolog is kell, nevezetesen például demokratizáció. Az óvatosság és várakozás felé hajlók álláspontja részben azzal igazolható, hogy Ukrajna biztosítása a háború utáni NATO-tagságról bizonyosan arra sarkallná Oroszországot, hogy az utolsó lélegzetvételéig húzza a harcot, vagy akár más, előre nem látható lépéseket tegyen. Ezzel a véleménnyel szemben Csehország elnöke, Petr Pavel például úgy nyilatkozott, hogy „nem kielégítő” az olyan megegyezés, amely nem engedélyezi Ukrajnának, hogy megkezdje a NATO-csatlakozás folyamatát a háború lezártával. A NATO-csúcs Ukrajna tekintetében tehát kissé egyhelyben toporgásnak érződhet, különösen ukrán szemszögből: Zelenszkij elnök bosszús, a vilniusi csúcs nem hozta el a várt sikert, ám azt is hozzá kell tenni, hogy Ukrajna jövőbeni szövetségi tagságát senki nem vonja kétségbe, a kérdés inkább ennek ideje és pontos feltételei.

A vilniusi csúcson egyéb témák is felsorakoztak. A litván fővárosban megjelent négy csendes-óceáni állam vezetője is, akik közül egyik sem tagja a szövetségnek. Mindebből következtethető, hogy távol-keleti terjeszkedés lehet készülőben, tekintettel arra, hogy Kína környékén is súlyos feszültségek állnak fent, amelyeket nemigazán hagyhat figyelmen kívül a NATO. Jens Stoltenberg, NATO-főtitkár kijelentette, hogy „ami megtörtént Ukrajnában, az holnap megtörténhet Ázsiában is” – célozva ezzel a Kína és Tajvan közötti fullasztó feszültségre. Kína rendszeresen gyakorol fenyegetést a függetlenül működő szigetre például katonai vadászgépekkel és hadihajókkal, a Tajvan-ügyet pedig sajátjának tekinti, amibe Peking szerint voltaképpen senkinek nincs beleszólása. A csúcson tehát részt vett a térség négy, érintett vezetője: Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök, Kisido Fumio japán miniszterelnök, Chris Hipkins új-zélandi miniszterelnök és Jun Szogjol, dél-koreai elnök. A vezetők egyetértettek abban, hogy a Kínai Népköztársaság fenyegetést jelent a térség biztonságára és érdekeire, és kimondták, hogy meg kell akadályozni, hogy egy Ukrajnához hasonló elmérgesedés álljon be a régióban, ehhez pedig szoros együttműködésre van szükség az atlanti szövetséggel. Kína válaszcsapása nem maradt el: Peking a vádakra úgy felelt, hogy azok torzító retorikát használnak Kína lépéseiről és pozíciójáról, nem vesznek figyelembe alapvető tényeket, és hiteltelenítik Kínát. Jens Stoltenberg NATO-titkár úgy nyilatkozott, hogy „Kína egyre inkább visszautasítja a szabályokon alapuló nemzetközi rendet, nem hajlandó elítélni Oroszország Ukrajna elleni háborúját, fenyegeti Tajvant, és jelentős militarizálást hajt végre”.

Míg Kína egyre távolabb sodródik, addig Japán egyre közeledik az atlanti szövetséghez. Japán miniszterelnöke, Kisido Fumio szerdán jelentette be, hogy országa és a NATO partnerségi programot indít. Ennek értelmében a szigetország és a katonai szövetség olyan kihívásokon is együtt fog dolgozni, mint a kiberbiztonság. A kooperáció megerősítése kapcsán Jens Stoltenberg elmondta, hogy „nem áll más partner közelebb a NATO-hoz, mint Japán”, és hozzátette, hogy Ázsia épp úgy számít Európának, mint Európa Ázsiának. A lépés természetesen újabb indulatokat váltott ki a kínai vezetésből, akik a NATO terjeszkedését a térségben jelentős fenyegetésnek érzik.

Az idei NATO-csúcs az első, amelyen Finnország teljes értékű tagként vett részt, ami pedig Svédországot illeti, úgy tűnik, hogy a találkozó idejére ugyancsak zöld utat kapott a többi tagállamtól azzal, hogy Törökország és Magyarország megszüntette vétóját a skandináv ország csatlakozásával szemben. A két északi ország hosszú múltra visszatekintő semlegességét adta fel az orosz agresszió okán a NATO-hoz való csatlakozással. Az észak-európai terjeszkedésével a NATO-tag Balti-államok izolációja is feloldódik, a szövetség északi jelenléte pedig Oroszország felé is egyfajta óvva intés – a Kreml pedig nincs lenyűgözve.

Grafika: Molnár Roland

• strategy
• vilnius
• nato
• ukrajna
• kína
• japán
• svédország
• nato csatlakozás
• oroszország