Kína Oroszországnak öltözött idén Halloweenre?

Kína Oroszországnak öltözött idén Halloweenre?

Éppen csak elkezdte Európa kisöpörni az orosz medvét a spájzból, amikor észrevette, hogy van még ott egy távolabbi, kevésbé harcias panda is. Tudtunk a létezéséről, kapcsolatot is létesítettünk vele, de olybá tűnik, igényt tart azokra a falatokra, melyek eddig a pufajkás barnamedvét illették meg.


Selyemben fogant frigy

Hiba lenne azt feltételezni, hogy Európa és Kína az orosz kereskedelmi térvesztésével talált volna egymásra. A nemzetközi kapcsolatok történelmének egyik legmeghatározóbb, legszimbolikusabb szereplője a Selyemút, amely régebb óta köti össze Kínát a Nyugattal, mint, hogy Jézus Krisztus megszületett volna. A 8,000 kilométeres kereskedelmi útvonal több évezredes történetében mindent szállítottak: selymet, teát, fűszereket, porcelánt, aranyat, drágaköveket, technológiát, nyelvet – halálos betegségeket.

Kína a középkor és újkor európai kereskedőit nem fogadta jó szívvel, külön kereskedő városokba, például Kantonba engedte csak be őket. Szükség volt viszont ezekre, hiszen csak Angliába többezer tonna teát szállítottak évente, ami jelentős ezüsthiányt eredményezett a szigetországban. Ezt a hiányt elkerülendő, ópiumot kezdtek csempészni az ázsiai országba, ami aztán nyílt háborúvá nőtte ki magát 1839-ben. Ezt zárta le a nankingi szerződés 1842-ben, amely amellett, hogy Hongkong szigetét Nagy-Britanniához kötötte, végérvényesen elindította Kínát a globalizált világba való betaglózódás irányába.

Az európai országokat, valamint az Európai Uniót sokáig nem érdekelte Kína, és Kínát sem érdekelte az Unió. Nem voltak egymás kereskedelmi prioritásai, ez köszönhető a hidegháborús ellentéteknek, de Kína relatív kereskedelmi kisebbségének is. Az 1980-as évek közepétől a 90-es évek közepéig mégis hirtelen megháromszorozódott a kereskedelem a két fél között. Az elmúlt évtizedekben Kína az Egyesült Államok ellen folytatott kereskedelmi harcban egyre inkább támaszkodik Európára, de a világnézeti különbségek miatt sosem tudott igazán közel kerülni Brüsszel és Peking.

Állandó sinoszkepszis

A hidegháború után mind a két fél egyre nagyobb szeletet akart magának a nemzetközi politikai színtéren. Kína nem titkolt vágya volt már régóta, hogy az amerikai unipoláris helyett egy multipoláris világot hozzon létre, amit nem tudna megtenni Európa nélkül, közben viszont olyan tényezők nehezítik a virágzó kapcsolat kialakulását, mint a Tiananmen téri mészárlásra adott nyugati válasz, vagy a fegyverkereskedelmi embargó. Több alkalommal is felülvizsgálták az embargót, tárgyaltak annak feloldásáról, de ez azóta sem történt meg.

Ha azt feltételezzük, hogy a nemzetközi politikát a reálpolitika uralja, azaz a külügyi elit döntései csak és kizárólag nemzeti érdekek mentén, ideológiáktól mentesen zajlik, akkor csupán Kína és az EU mérete folytán gravitálniuk kéne egymáshoz. A két fél kapcsolatára azonban meglehetősen érvényes, hogy világnézeti nézeteltéréseik okozzák a közeledés nehézségeit: az EU többször kritizálta Kína autoriter berendezkedését, amelyek összeférhetetlenek azokkal az ideológiákkal, amik a nyugatot uralják.

Az orosz-ukrán helyzet kapcsán sokszor felmerült, hogy ha Oroszország sikerrel lerohan egy szuverén országot, Kína felbátorodhat Tajvan megtámadásához. Tajvan azonban csak a jéghegy csúcsa, a kis ország biztonsága eltörpül amellett az Unió szemében, ami Hongkongban történt az utóbbi években. 1997-ben Hongkong brit gyarmati státuszból visszakerült Kína fennhatósága alá, néhány feltétellel. Az egy ország, két rendszer értelmében Hongkong olyan többletjogokkal rendelkezik más kínai régióhoz képest, mint a szólásszabadság vagy a saját igazságszolgáltatási rendszer. Pont a szólásszabadság ellen lépett életbe 2020-ban az a törvény, ami több olyan jogot korlátoz a hongkongi lakosság számára, melyek központi eszközei a polgárok nemtetszésének kifejezésére, ez pedig természetesen helyi tüntetéseken és zavargásokon túl óriási nemzetközi visszhangot is keltett.

Az EU elítélte a történteket, valamelyest elidegenítette politikailag a két oldalt, de komolyabb szankciók hiányában sokan úgy vélték, hogy nem állt ki Európa elég határozottan a hongkongi szólásszabadság mellett. Pedig nem a hongkongi helyzet volt az utóbbi évek egyetlen olyan eseménye, ami politikai elhidegülésre adott okot. Már 2019-ben rendszerszintű ellenfélnek nevezte az EU Kínát, ezzel utalva arra, hogy elítéli az autoriter állam kormányzási technikáit.

Az Egyesült Államok Kínával kapcsolatos politikája leginkább Donald Trump elnöksége alatt volt zajos, amikor azon túl, hogy az exelnök Kína-vírusnak nevezte a Covid-19-et, meglehetősen erős kereskedelmi korlátokat vezetett be a távol-keleti országgal szemben. Ennek következtében történhetett meg az, hogy az addigi piacvezető androidos telefongyártó cég, a Huawei saját operációs rendszert kellett, hogy fejlesszen, mert az androidot fejlesztő cég, a Google amerikai vállalatként nem kereskedhetett a kínai tech-óriással. Ez a határozott elhatárolódás lökést adhat az ideológiák színterén Európa további távolodásának Kínától.

A 17+1 együttműködés, azaz Kína és 17 közép-kelet-európai ország kapcsolati rendszere is a szétesés fele halad az utóbbi években. A térség alapvetően eltörpül Kína mellett, azonban az Új Selyemút Gazdasági Övezet ezen a régión menne keresztül, ráadásul mivel az országok elmaradtak Nyugat-Európától, ezért gazdaságilag ki tudná használni Kína a térséget. Azonban évekre visszamenőleg voltak nézeteltérések a 17+1-ben. Litvánia 2021-ben jelentette be, hogy kilép az együttműködésből, ami nem csupán gazdasági megfontolásból történhetett, hanem mert az ország többek között elítélte a kínai elnyomást Tajvannal szemben. Ezután 2022-ben Észtország és Lettország is felmondta az együttműködést.

Mégis a pénz beszél

Mindezeket hallva okkal feltételezhetnénk, hogy Kína és az EU limitált kereskedelmi kapcsolattal rendelkezik, ám ez messze van a valóságtól. 2020-ban Kína volt az EU harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere, 2021-ben azonban már az első, és Kínának is az EU a legmeghatározóbb partnere. Olyannyira, hogy az EU-n belül egyre határozottabbak azok a hangok, melyek túlzott függőségi viszonyt kiáltanak. Nem alaptalan ez a félelem, az Európai országok az elmúlt években észrevehették, hogy a hosszú, kesze-kusza ellátási láncok amennyire hatékonyak, annyira gyorsan tudnak szétesni, és nem kell feltétlen egy globális járvány vagy egy háború, hogy sebezhetőek legyenek – elég, ha egy tankerhajó eltorlaszolja a Szuezi-csatornát, ahogyan az történt az Evergreen esetében.

Oroszország felé óriási energiakitettsége volt Európának, ezt az esetenként 8-10-szeres áremelkedésű energia mutatja a legszemléletesebben. Ennek fényében nem csoda, hogy minimalizálni akarja az interkontinentális függőségét Európa. Az viszont más kérdés, hogy mit mond a száj, és mit cselekszik a kéz. Habár Kína ideológiáját együttesen elítéli az Unió, a leggazdagabb tagország, Németország több szálon kötődik Kínához. November elején Olaf Scholz, német kancellár Pekingbe látogat, hogy a kínai állami szállítmányozási cég, a Cosco hamburgi kikötő részesedési beruházásáról tárgyaljon.

Ha ez nem lenne elég, a német autógyártás egyik legnagyobb felvevőpiaca Kína. Minden harmadik német autót itt adnak el, ez az arány pedig nem úgy tűnik, hogy csökkenne, hiszen a többmilliárd lakosú ország gazdasága az elmúlt években stabilan növekedett, az egy főre jutó személygépjárművek száma pedig relatíve alacsony. Ebből kifolyólag a német iparági szakemberek nem úgy kommunikálnak a kínai piaccal kapcsolatban, hogy túlságosan függenének tőle, hanem inkább úgy, hogy nagy lehetőségeket rejt az ország, amit ostobaság lenne nem kihasználni.

A jövőre nézve sem tűnik úgy, hogy a német autóipar elhagyná a kínai piacot. A BMW abbahagyja a MINI gyártását az Egyesült Királyságban, és minden bizonnyal Kínába költözteti a gyártósort. Ezen túl a német cég további 1,4 milliárd dollár értékű magasfeszültségű akkumulátorgyárat hoz létre az országban. Mi több, becslések szerint az európai befektetések egyharmada köthető a járműiparhoz, ahol a legjelentősebb befektető vállalatok a Volkswagen, a BMW vagy a Mercedes-Benz. Mindez annak a fényében is óriási arány, hogy az európai befektetések egy év alatt 123 százalékkal emelkedtek Kínában, így nehéz helyzetben lenne az, aki amellett érvelne, hogy az európai befektetők hagyják el a kínai piacot.

A globalizáció európai érték

Azokra a kritikákra, hogy Európának el kell távolodni az egyre autoriterebb hangnemet megütő kínai államtól, Olaf Scholz annyit mondott, hogy az EU büszke arra, hogy a nemzetközi kereskedelem Uniója, és nem támogat deglobalizációs folyamatokat. Úgy tűnik, hogy a gazdasági érdekeket ideológiai térbe próbálja terelni. Ideológiailag viszont kérdéses, hogy Kína hova is tartozik az európai értékrendek tekintetében, a lett miniszterelnök, Krisjanis Karins szerint szükségesek az EU-Kína tárgyalások, hogy biztosak legyünk abban, hogy Kína a történelem jó oldalán van, illetve annak a fontosságát hangsúlyozta ki, hogy nem külön-külön kell tárgyalni a távol-keleti országgal, hanem egységesen.

Pár a deglobalizáció valóban nem valószínű, az utóbbi évek csúnyán próbára tették az ellátási láncokat. A koronavírus kezdete utáni évek adatai bár azt mutatják, hogy megnövekedett azon kereskedelmek mértéke, mely szomszédos országok között zajlik, ebből hosszútávú következtetést nem érdemes levonni. Így marad a kérdés: rövidülni fognak-e az ellátási láncok, csökkenni fog-e a globalizáció, a lokális termelés vajon megnövekedett jelentőséggel fog-e bírni? A jelenlegi orosz-ukrán háború is annak a tanúsítványa, hogy bármikor bekövetkezhet olyan esemény, amely felforgatja a globális kereskedelmet. Olyan alapvető élelmiszerek ellátása akadozott, mint a búza, mely globális termelésének a harmada Ukrajnában és Oroszországban történik, vagy a napraforgóolaj, melynek 75 százaléka érkezik a két országból.

Ami az ellátási láncok megtörését és Kínát illeti, feltörekvőben van az a gondolat, hogy Kína orosz gázarbitrázst hajthatna végre. A háború majdnem megkétszerezte a kínai gázimportot Oroszország felől, míg 2021-ben 20 milliárd dollár értékben hoztak be gázt, addig 2022-ben ez a szám már 35 milliárd dollár. Az európai piac részleges elvesztése nagy veszteség az orosz gazdaság részére, de úgy tűnik, hogy Kína személyében részben partnerére talált az ország. Az egy másik kérdés, hogy így Oroszország is hatalmas függőségbe kerül. Kína és Moszkva viszonya egyébként is hűvös, mivel az orosz energiát Kína nyomott áron vásárolja fel, a kínai cégek tömegesen vonulnak ki Oroszországból, a pekingi vezetés pedig pusztán szóbeli támogatásáról biztosítja néha Vlagyimir Putyint, miközben Közép-Ázsiában az orosz érdekszférát vásárolja fel.

A feladat adott, a labda feldobatott. A mai világban egyszerűen lehetetlen egy akkora szereplőt, mint Oroszország csak úgy kikerülni. Ha meg is próbáljuk, akkor is olyan politikai aktorokba ütközünk, akiknél felmerül, hogy csömörből vödörbe kerültünk: az agresszort Oroszország helyett Kínának hívják, és az elnyomott terület Ukrajna helyett Tajvan vagy Hongkong.

Grafika: Molnár Roland

továbbiak
Grúzia mindig is elkötelezett volt Európa mellett
strategy

Grúzia mindig is elkötelezett volt Európa mellett

Interjú Nikoloz Khatiashvilivel a grúz külpolitikáról, a Keleti Partnerségről és az ország jövőjéről. A Keleti Partnerség keretén belül kötött megállapodásokkal Grúzia elkezdett közeledni a Nyugat felé. Milyen lehetőségeket kínál a Keleti Partnerség az ország számára, és melyeket tudta Grúzia sikeresen kihasználni? A Keleti Partnerség az EU egyik legfontosabb kezdeményezése, a
A muszlim politizálás kívánatos, a politikai iszlám kevésbé
strategy

A muszlim politizálás kívánatos, a politikai iszlám kevésbé

Nehéz olyan témákról konstruktívan beszélni, amelyek túlságosan átpolitizáltak, a közbeszédben inkább kutyasípként tekintenek rájuk, mintsem valós társadalmi kérdésként. Az európai radikális muszlimok témája is ebbe a kategóriába esik. Ezért van nehéz dolga az osztrák Dokumentationsstelle Politischer Islam-nak (DPI), azaz a politikai iszlám monitorozásáért felelős központnak, hiszen a kutatási területük miatt
Ki lesz Csehország új elnöke?
strategy

Ki lesz Csehország új elnöke?

Egykori korrupt miniszterelnök, liberális egyetemi rektor, vagy rendszerető vezérkari főnök között lehet választani. A cseh köztársasági elnök, Miloš Zeman a második, egyben az utolsó lehetséges ciklusát szolgálja, mint államfő, a csehek számára pedig választás közeleg. Választási lehetőség van bőven, ugyanis nem kevesebb, mint huszonegy jelölt indul el az elnökségért folytatott