„A maximalizmus, a színek és a kézművesség ismét előtérbe kerültek – ez lett a szomorú, minimalista bézs világ ellenpólusa.”
Amikor egy szerencsés design-algoritmusba tévedünk az Instagram felületén, a mid-century kincsek és kortárs designremekek tengerében gyakran felbukkannak Tina Bobbe extravagáns kávéfőzői – hol krómozott, hurkás kontúrokkal, hol ónixból faragott, strukturált formavilágban. Bár eleinte kizárólag a virtuális térben, koncepció-szinten léteztek a szoborszerű tárgyak, a tervező szépen, apránként leválasztotta az objekteket a képernyőről, és hús-vér valójukban is elkészítette őket.
A munkáid gyakran mesterséges intelligencia által generált képekből indulnak ki. Milyen mértékig engeded, hogy az AI irányítsa a kreatív folyamatodat, és mikor veszed át a stafétát tervezőként?
Az AI rendkívül hasznos eszköz számomra az ötletek gyors vizualizálásában és a különböző konceptuális irányok kipróbálásában. A létrehozott képek gyakran erős vizuális kiindulópontként szolgálnak, amelyeket aztán továbbfejlesztek és végül megvalósítok – előfordul, hogy a végső eredmény közel marad az eredeti koncepcióhoz, máskor teljesen más irányba fejlődik tovább. Sőt, vannak olyan esetek is, amikor az AI szinte semmilyen szerepet nem játszik a folyamatban.
Amikor mesterséges intelligenciával dolgozol, milyen módosítási javaslatokkal irányítod, befolyásolod a kép fejlődését?
A MidJourney-ben többféle lehetőség is kínálkozik arra, hogy tovább finomítsam a képet anélkül, hogy teljesen az alapoktól kellene újrakezdenem. Az egyik leghasznosabb eszköz a remix mód, amely lehetővé teszi egy kép variációinak létrehozását – az apró változtatásoktól egészen a drasztikus módosításokig – miközben magát a promptot is alakíthatom. Ez a funkció megteremti a megfelelő egyensúlyt a teljes kontroll és a kísérletezés között, ezáltal úgy tudom tovább alakítani a designt, hogy közben megőrzöm annak alapvető karakterét.
Mely platformokra vagy eszközökre támaszkodsz az AI-kísérleteid során? Használsz olyan széles körben elérhető alkalmazásokat is, mint a ChatGPT vagy a MidJourney? Ha igen, hogyan illeszkednek ezek a programok a munkafolyamatodba?
A fő eszközöm mindig is a MidJourney volt, és ma is ez áll az alkotói folyamatok középpontjában. A digitális eszköztár persze folyamatosan bővül, így időnként a ChatGPT-hez vagy a NanoBanana-hoz is fordulok, amikor olyan feladatokat igényel a tervezés, amelyeket a MidJourney már nem tud kezelni. Időnként előfordul, hogy külön-külön generálom le a tárgyat és a környezetet, és végül a ChatGPT vagy NanoBanana segítségével összeillesztem a két komponenst.
Miután elkészült egy AI-koncepció, milyen lépéseken keresztül válik kézzelfogható, tapintható tárggyá?
Amint megszületik egy koncepció, a megvalósítás a jól ismert (kissé ködös, mégis rendszerezett) tervezési folyamaton keresztül történik. Általában vázlatokkal kezdem, hogy finomítsam és véglegesítsem a formát, ezután az anyagkutatás és a potenciális gyártók felkutatása következik. A legtöbb időt azonban a részletes, gyártásra kész 3D modellek kidolgozása igényli.
Hogyan tudod összeegyeztetni a rigid fémeket és köveket – mint a rozsdamentes acél vagy a márvány –, az AI által generált formák gyakran játékos, szürreális minőségével?
Számomra egy AI által létrehozott kép olyan, mint egy kézzel rajzolt vázlat – nyers, tökéletlen, tele görbe vonalakkal, mégis átüt rajta a koncepció. Nem célom az AI-kép pontos leképezése, újrateremtése, sokkal inkább kiindulópontként tekintek rá. A végső terv elméletileg mindig precíz, pontos, közel tökéletes, de a kivitelezés során rendszerint új meglepetéseket tartogat, amelyek felülírják az eredeti elképzeléseimet.
Nemrég debütált a Stone Drip, a legújabb, természetes kőből készült kávéfőződ. Milyen szerepet játszik a kávézás rituáléja a gyakorlatodban, és miért bír számodra különös jelentőséggel a kávé?
Maga a kávézás rituáléja nem képezi része a művészi praxisomnak, ugyanakkor a mindennapjaimban nagyon is meghatározó szerepet játszik. A kávé kifejezetten a reggeleim középpontja: minden mozzanatát tudatosan, megfontoltan végzem, minden egyes nap ugyanúgy. Imádom azt a pillanatot, amikor a nap első forró kávéját a kezemben tarthatom – ilyenkor mindig úgy érzem, mintha még sosem ittam volna ennél finomabbat!
Sokan az extravagáns, már-már álomszerű kávégépeidről ismernek. Miért gondolod, hogy az általad elképzelt tárgyak ennyire erősen rezonálnak a közönséggel (és különösen a mai generációval)?
Jó kérdés! Szerencsére ezt a generációt kevésbé vonzzák az autók vagy az órák, sokkal inkább a jó élet – a finom ételek, a tartalmas élmények és az életminőség – áll az érdeklődésük és a vágyaik fókuszában. A kávégépek pedig lehetőséget adnak arra, hogy az emberek felfedezzék a kávé készítésének és ízlelésének mesterségét: óriási élvezeti forrás, mégis egytől egyig ugyanúgy néznek ki. Szerintem megérdemlik a kávéfőzők, hogy szép tárgyak legyenek: egyrészt a mindennapi rituálék fontosságát hangsúlyozzák, másrészt az egyéni ízléssel és a személyiséggel is jól rezonálhatnak.
Formáid gyakran az 1980-as évek olasz posztmodernjének radikális szellemiségéből merítenek. Hogyan látod, a munkáid miként viszik tovább vagy épp kérdőjelezik meg ezt az örökséget a mai kontextusban?
A maximalizmus, a színek és a kézművesség ismét előtérbe kerültek – ez lett a szomorú, minimalista bézs világ ellenpólusa. A segítségével egy olyan tér nyílik meg, ahol helye van az egyéniségnek és a játékosságnak, és emlékeztet arra is, hogy nem kell túl komolyan venni az életet.
Eleinte gépészmérnöki projektekkel és ipari formatervezéssel foglalkoztál, majd független tervezőként folytattad a pályafutásodat. Hogyan hat a tudományos háttered a kreatív tevékenységedre?
Őszintén szólva ezt nehéz megítélnem, mert túlságosan közelről látom magamhoz ahhoz, hogy ezeket a nüansznyi részleteket észrevegyem. Úgy érzem, nincs közvetlen hatása a tudományos hátteremnek az aktuális tevékenységemre – de az igazság az, hogy ebben sem vagyok teljesen biztos!
A kávéhoz kapcsolódó tárgyakon túl milyen hétköznapi rituálékat vagy otthoni funkciókat szeretnél újragondolni a szoborszerű megközelítéseddel?
Képtelenség lenne választani – annyi minden érdekel! Alapvetően minden funkcionális tárgy vonz, így az olyan kézenfekvő darabok, mint a székek vagy a világítótestek, már régóta a tervezői bakancslistámon szerepelnek. Ugyanakkor hiszek a hétköznapok rejtett lehetőségeiben is: egy gondosan megtervezett szemetes vagy akár egy egyszerű fogkefe is újragondolható és újrafogalmazható egy művészeti értékkel bíró tárgy formájában.
Hogyan tekintesz a mesterséges intelligenciára: mint hosszú távú alkotótársra, vagy sokkal inkább kísérleti eszközként?
Hosszú távú alkotótársként tekintek rá – nem szeretnék lemaradni róla. Ugyanakkor izgatottan figyelem, hogyan fejlődik tovább, és milyen új lehetőségeket nyit majd meg a művészeti gyakorlatomban.
Mit remélsz, hogyan reagál majd a közönség a tárgyaidra, és milyen érzelmeket váltanak ki belőlük?
Abban bízom, hogy kíváncsiságot és örömöt éreznek majd, amikor találkoznak a munkáimmal. A tárgyaim célja, hogy meglepjenek, játékra hívjanak, a mindennapi rituálékat örömteli pillanatokká alakítsák – mindeközben megkérdőjelezzék, hogyan is „kellene” kinéznie egy funkcionális tárgynak.
A biológia holdraszállás projektje: Ben Lammal, a Colossal Biosciences alapítójával beszélgettünk
Amiért sohasem alszanak a kávétrendek – és mi sem
