Költői fotókon a világ egyik legélhetetlenebb városa

Költői fotókon a világ egyik legélhetetlenebb városa

Christophe Jacrot Párizsban élő fotográfus bár kamaszkora óta foglalkozik fotózással, pályáját filmrendezőként kezdte. Rövidfilmjeivel több díjat is nyert, de tapasztalván a filmiparban való érvényesüléshez szükséges anyagi korlátokat, figyelmét végleg a fényképészet felé fordította. Munkáin jól érződik a filmes múlt és hogy olyan időjárási körülmények közt mutatják meg a világ különböző helyeit, ahogy azokat a turisztikai magazinokban nem láthatjuk.

A 2006 óta szabadúszóként dolgozó Christophe épp egy párizsi turizmussal kapcsolatos projekten dolgozott, mikor azzal szembesült, hogy az időjárás nem felel meg az eredeti terveinek, a nedves aszfalton tükröződő fények viszont végleg rabul ejtették. Szenvedélyesen szereti például Hong Kong városát a monszun időszakában, alábbi sorozatában pedig a Szibériában található Norilszk városát örökítette meg.

Norilszk a Közép-szibériai-fennsík északnyugati részén fekszik, háromszáz kilométerre az északi sarkkörtől. Éves átlaghőmérséklete mínusz tíz fok, ennek ellenére lakossága közel kétszázezer főt számlál. Az embert próbáló hideg mellett a napfény folyamatos hiánya, az elszigeteltség, valamint a szürreálisan magas árak és az erős légszennyezettség miatt Norilszkot számos felmérésben a földkerekség legélhetetlenebb városának választották.


Christophe költői és romantikus megvilágításba helyezi a mindennapi élet múlandó pillanatait. A fotókon megjelenő puha, fehér réteg különleges, pasztelles hangulatot kölcsönöz a képeknek, a hideg kézzelfoghatóvá válik, akárcsak a sziluettként látszó emberek biztonság, közelség és melegség utáni vágyakozása.

Christophe Jacrot | Web | Facebook | Instagram

továbbiak
Ahol a hagyomány frissességgel társul | Blue Agori
branding

Ahol a hagyomány frissességgel társul | Blue Agori

Hagyományos ételek egy kis csavarral és karakteres grafikával tálalva, azaz görög street food új megközelítésben: a népszerű budapesti Blue Agori étterem már második helyszínét is megnyitotta, sőt, hamarosan a harmadik egység is érkezik. Az éttermet nemcsak egyedülálló ízvilága, hanem sajátos vizualitása miatt is szeretjük, amelyért a David Barath Design a
Művészet gyufásdoboznyi méretben
art

Művészet gyufásdoboznyi méretben

A mindennapi nyüzsgésben sokféle tárggyal vesszük körül magunkat. Ezek között vannak olyanok, amelyek szükségszerűek, de vannak olyanok is, amelyekhez valamilyen emlék fűz minket, vagy éppen gyűjteményként halmozzuk fel magunk köré. Az ausztrál Nicholas Kissajukian is szenvedélyének, pontosabban a gyufacímkegyűjtésnek hódol. Nicholas Kissajukian öt évvel ezelőtt egy aukció hatására kezdett elmerülni
A hősök a magvak mögött | Backbone Branding
branding

A hősök a magvak mögött | Backbone Branding

A Backbone Branding örmény ügynökség mestere az érzelmekre ható, történetmesélő csomagolásoknak, amelyek a márkák üzeneteiből táplálkoznak. Idei munkáik közül az egyik legemlékezetesebbre sikerült a HERO’S márka számára tervezett lett. Elöljáróban annyit mondunk: nem gondoltuk volna, hogy magvakat így is el lehet adni. Ha van étel, melynek látványa nem túl