Lecserélik a híres prágai óra kalendáriumát miután kiderült, nem is hasonlít az eredetire

Lecserélik a híres prágai óra kalendáriumát miután kiderült, nem is hasonlít az eredetire

Ez már nem az első eset, hogy hozzányúlnak: legutóbb 2018-ban restaurálták, de a jelek szerint nem sikerült túl jól.

Egyéves vitázás után szerelik le ismét a Prága jelképének számító óra, az Orloj kalendáriumát. Maga a szerkezet már 1410 óta működik, a most látható kalendáriumra az év hónapjait ábrázoló képeket Josef Mánes festette 1866-ban a toronyóra akkori felújításakor. 1882 óta azonban a toronyórán csak a képek másolatai láthatók, a rendkívül értékes eredeti művet ugyanis múzeumban helyezték el, hogy megvédjék az időjárás viszontagságaitól.

Fotó: Abdullah Yılmaz/Unsplash

2018-ban Stanislav Jircík festő és restaurátor végzett egy nagyobb ráncfelvarrást a képeken, ám többeknek is feltűnt, hogy az új kalendárium portréi nem tükrözik hűen a 19. századiakat, és az összehasonlító képeket nézve egyértelmű, hogy Jircík jelentősen megváltoztatta több figura arcát is. Az önkormányzat hosszas tárgyalások után megegyezett az eredeti kivitelező céggel a felújításról, ám magát a kalendáriumot ezúttal a prágai Képzőművészeti Akadémia fogja elkészíteni.

Fotók: Martin Frouz/Prágai Városháza

Forrás: expats.cz
Nyitókép: Jack Hunter/Unsplash

továbbiak
Lehetsz másként önmagad – Henteslány
lifestyle

Lehetsz másként önmagad – Henteslány

Mindenben meg lehet találni a művészetet. Ha az ember eléggé alázatos, nem fél tanulni, kellőképp figyel a részletekre és tiszteli az anyagot, amivel foglalkozik, valamint tudja és meri a saját stílusára formálni, akkor a leghétköznapibb dolgokból is lehet valami különleges. Akkor is, ha a fényképezőgép mögül egy húspult mögé áll.
Mesterséges intelligencia: kockázat, vagy lehetőség?
strategy

Mesterséges intelligencia: kockázat, vagy lehetőség?

Az MI, vagyis a mesterséges intelligencia az elmúlt időszak alighanem legnagyobb robbanása. Az OpenAI mesterséges intelligenciával ellátott chatbotját, a ChatGPT-t mostanra bárki használhatja szinte bármire, legyen az egy esszé megíratása, vagy akár szerelmi tanácsadás. A chatbot egyelőre jó mókának tűnik, ami nemigazán befolyásolja az átlagember mindennapjait, azonban természetesen szép számmal
Itt az első AI segítségével készített képregényalbum
design

Itt az első AI segítségével készített képregényalbum

A kiadvány tizenegy novella gyűjteménye, amelyek az 1990-es évek elejének-közepének Kelet-Európájában játszódnak. A mű azoknak az átmeneti éveknek a rideg szépségét és drámaiságát idézi fel, amikor Kelet-Európában a demokrácia kialakulóban volt, és amikor a szerző elkezdett magára találni felnőttként. Adam Trachtman 1994-ben hagyta el Philadelphiát, hogy az újonnan létrejött kelet-európai