Mindenben meg lehet találni a művészetet. Ha az ember eléggé alázatos, nem fél tanulni, kellőképp figyel a részletekre és tiszteli az anyagot, amivel foglalkozik, valamint tudja és meri a saját stílusára formálni, akkor a leghétköznapibb dolgokból is lehet valami különleges. Akkor is, ha a fényképezőgép mögül egy húspult mögé áll. Ideje, hogy ti is megismerjétek Sztrehalet Oxána, a Henteslány történetét, Behind the scenes-sorozatunk ehavi epizódjában.
A fotós szakma sosem volt könnyű – bár kívülről úgy tűnhet, hogy csak néhány kattintás az egész, azonban aki hivatásszerűen űzi, pontosan tudja, mennyi vesződség van vele. Sztrehalet Oxána először a Kisképzőn, majd a Kaposvári Egyetemen szerzett diplomát, amit a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem követett. Annyira megkedvelte az alma mater légkörét, hogy a fotográfustervező-művész végzettség megszerzése után tanárnak állt, miközben ösztöndíjak, kiállítások követték egymást.
„Imádtam tanítani, de egyre több falba ütköztem. Járvány, oktatási reformok – szűkült körülöttem a tér.”
Mivel alkalmazott fotográfusként ételfotózásokat is vállalt, a gasztronómiával találkozott korábban is, hobbiszakácsként pedig folyamatosan gyűjtötte a tapasztalatokat. Arra azonban nem gondolt, hogy hivatásként tekintsen erre, egészen addig, amíg meg nem látta egy budai hentesüzlet álláshirdetését húspulti eladó munkakörre.
„Odamentem zöldfülűként, mondván, hogy bármit szívesen megtanulok. Azt mondták, normálisan kommunikálok, úgyhogy fel vagyok véve, de a neheze csak ezután jött.”
Évekig az egyetemi padok és a művészvilág falai között forogva, még úgy is sokkoló volt a váltás, hogy számított rá, nem lesz egy könnyű menet. Nem elég, hogy nőként lépett egy hihetetlenül maszkulin szakmába, de egyetemet végzett, ráadásul alkotóként dolgozott korábban, amivel itt nem tiszteletet vívott ki, hanem szkepticizmusnak és kiközösítésnek adott teret. Volt, hogy valaki szándékosan rossz helyzetbe hozta, máskor „csak hentes” becenévvel illették, de a főnöke jelezte: itt nincsen sértődés, egyébként mindenki szeret mindenkit, egyszerűen ez a módi, vértezze fel magát, ne hallja meg és menjen tovább. A nehézségek nem törték meg, inkább haladt előre, amit segített néhány új séfkolléga is.
„Nagyon sokat tanultam tőlük. A hatásukra kezdtem el otthon kísérletezni. Amit lehetett, kipróbáltam, lefőztem, hogy tudjam, hogyan működik.”
Közben zajlott a Covid, várható volt, hogy a művészpályát egyelőre parkolópályán kell tartania. Az akkori párja felajánlotta, segít némi tőkével abban, hogy legyen egy saját helye. Újlipótvárosi lakosként sokszor megfordult a környéken, és egy másik, tradicionális üzlettől eltekintve látta, hogy hiány van megbízható hentesboltból, pedig fizetőképes kereslet lett volna rá, különösen, hogy a járvány idején sokan cserélték az éttermi élménygyűjtést otthoni kulináris kísérletezésre. Ezért, amikor fülest kaptak egy hamarosan kiadóvá váló ingatlanról a Pozsonyi út elején, 2021 márciusában felmondott, júniusban pedig meg is nyitott a Henteslány. A szakma iránti alázat és az akarat vitte előre, nem volt megállás, ráadásul az üzlet korábbi funkciója, a csomagolásmentes bolt közönsége is segítségére volt.
„Volt néhány alapelv, amiből nem engedtem. Egyrészt, hogy én legyek itt, velem találkozzanak a vevők. Emellett fontosak voltak a fenntarthatósági szempontok, és persze a minőség is. Olyat nem adok ki a kezeim közül, amit nem fogyasztok én is örömmel.”
A pult összetételét úgy tervezte meg, hogy legyenek közönségkedvenc és különlegesebb termékek is. Mivel az engedélyeket tekintve itt nem bonthat nagyobb állatot, csak hústermékeket készíthet, ezért hazai tenyésztők portékáit kezdte forgalmazni. Egészen egy pontig, mert realizálta például, hogy bár magyar marha és mangalica van elegendő, jó minőségű csirke nincs, ezért azt egy francia farmról kezdett rendelni. Nyúl, borjú, bárány, vadhús vagy éppen kacsa is kapható, akár konyhakész (burger, pástétom, tatár) formájában. Sok a belsőség és az olyan retrónak gondolt, de kifogástalan összetevőkkel készült termék, mint például a mangalicavirsli vagy a parizer. Adalékanyagnak itt nincs helye, só, esetleg füst, fűszerek és hús – csak ennyi kerülhet bele. Később delipolcot is elkezdett kialakítani magyar borokkal, mustárral, szószokkal, mert célja volt, hogy aki szeretne elkészíteni egy húsételt, mindent megtaláljon hozzá. A fogadtatás nagyon pozitív volt, de a törzsvásárlók és ő maga szerint is a legfontosabb mégiscsak a személyes jelenléte.
„Az én önérzetem nem attól függ, ki hogy szólít meg, és nem is úgy szólok vissza, hogy a vevő térde megremegjen. Szeretnék segíteni, szakmai gőg nélkül. Bátorítok mindenkit, hogy nincs rossz kérdés.”
Ez a személyes kapcsolódás olyan érték, ami sokat jelent a vevőknek: rengeteg hazai és külföldi törzsvendége van, akik neki köszönhetően bátorodtak fel a főzésben. Ha valaki egyedi rendelést szeretne (pl. egészben filézett libát), megcsinálja azt is. A fotóművészetben szerzett figyelemmel és érzékenységgel igyekszik mindenki felé fordulni, ha pedig valamit nem tud, utánanéz. Például a különböző nemzetek máshogy vágnak, ezért van olyan, hogy egy francia vendég olyan húsrészt kér, ami nálunk nem kapható, de ha tudja, elintézi azt is.
Tudja és érzi persze a vegán szemléletmód, a növényi alapú táplálkozás jelenlétét, és szívesen beszélget erről is. Ő maga azt gondolja, hogy a húsfogyasztás mértékletesen helyénvaló, említi például egy skandináv szakkönyv számításait, ami szerint heti fél kg per fő lenne a fenntartható. A legfontosabb, hogy ha eszünk is húst, ritkábban, de lehetőleg jó forrásból származó, magasabb minőségűt keressünk. Oxána, a Henteslány ebben segít nekünk, amikor az üzletbe térve szemlélni kezdjük a pult tartalmát. Nem sürget, türelemmel mesél, ezért válhatott olyan ponttá a nyüzsgő Újlipóciában, amiért akár a város másik feléről is érdemes útra kelni.
Henteslány | Facebook | Instagram
Fotók: Gaál Dániel
Mesterséges intelligencia: kockázat, vagy lehetőség?
Saul Steinberg macskája kucorog az Eames székén
