fbpx
Nyomj Entert

Lehetetlen a hídon élni – Exkluzív interjú Sigita Strubergával

„Úgy látom, hogy Oroszországgal csak hatalmi pozícióból lehet beszélni” – nyilatkozta Sigita Struberga, a Lett Transzatlanti Szervezet (Latvian Transatlantic Organisation) főtitkára a Hype&Hypernek. A kiberbiztonságról, az orosz ajkú kisebbség lettországi integrációjáról, a háborúról, geopolitikáról, valamint a Baltikumot célzó orosz dezinformációról is beszélgettünk.


Július elején Lettország történelmének legnagyobb kibertámadását szenvedte el. Ha Lettország informatikai biztonságáról és általános biztonsági helyzetéről beszélünk az orosz dezinformáció megemlítése elkerülhetetlen. Mennyire súlyos most a helyzet? Melyek az orosz dezinformáció fő csatornái a lett társadalom eléréséhez?

A háború kezdete óta a fő forrásaik egyértelműen a közösségi médiához kapcsolódnak. Mivel a hagyományos orosz médiafelületek hivatalosan be vannak tiltva a propaganda már nem olyan intenzív, mint korábban. Ennek ellenére Lettország egy szabad ország, ahol a közösségi média szabadon hozzáférhető, és a Kreml ezt aktívan ki is használja különféle módokon. Továbbá a Kreml műsorai továbbra is elérhetőek az úgynevezett „lopott televíziókon” keresztül, tehát akik továbbra is nézni akarják a propagandát meg tudják találni ehhez a forrásokat és az utakat. Másfelől, azt is gondolom, hogy az ukránok által folytatott elképesztő aktivitás és információs kampányok következtében az orosz anyanyelvű közösségekben kétségek merülnek fel világszerte. Túl korai lenne még megmondani, hogy a Kreml mekkora befolyással rendelkezik jelenleg, hiszen a közvélemény-kutatások eredményei még töredezettek, nem egységesek. Kevesebb mint fél év telt még csak el a háború kitörése óta.

Elképzelhető, hogy a háború vége után az orosz tévécsatornák hivatalosan is visszatérnek Lettországba?

Szóba került, hogy néhány csatorna valószínűleg elérhető lesz majd, de ez szerintem egy szörnyű hiba lenne.

Miért lenne szörnyű hiba? Ki tudná ezt részletesebben fejteni?

Számos oka van. Először is, Lettországban még most is számos különféle orosz nyelvű média érhető el. Véleményem szerint ezeknek a tömegtájékoztatási platformoknak egy része a társadalmi integráció ellen dolgozik. Másodszor, a média egy része álhíreket, orosz propagandát stb. terjeszt. Harmadszor, még a szórakoztató műsorok is nagy mennyiségben közvetítenek manipulált információt, propagandát stb. Vegyük például a humort. A humoros, vicces szórakoztató műsorok is a Kreml bizonyos stratégiai narratíváit, bizonyos propagandaelemeit tartalmazhatják. Mindezek miatt én meglehetősen kritikusan állok az újranyitás kérdéséhez. De kérem ne értsenek félre! Természetesen támogatom a sajtószabadságot, az egyik érv amiért nem kapcsoltuk le az orosz médiacsatornákat február 24-e előtt, pont azon alapult, hogy Lettország egy szabad ország, ahol fontos a szólásszabadság és a különböző vélemények tolerálása a társadalomban. De most nem a szólásszabadságról beszélünk, hiszen pont a szólásszabadságot, a toleranciát és az általunk képviselt értékeket veszélyezteti az ukrajnai háború, az orosz invázió. Oroszország mindent megtesz annak érdekében, hogy lerombolja az általunk vallott értékeket és a demokratikus rendszereinket. Ezért én valóban azon az állásponton vagyok, hogy be kell tiltanunk ezeket a csatornákat. Nemcsak a saját népünk miatt, hanem az oroszok miatt is, azok miatt, akik elhagyták Oroszországot. Továbbá, úgy vélem, hogy támogatnunk kell az alternatív információs csatornákat, de ez nem azt jelenti, hogy ezeknek a mi rendszerünk érdekeit kellene szolgálniuk. Működhetnek a saját értékeik és érdekeik szerint, hogy kifejthessék a saját nézőpontjaikat.

A képhez tartozó alt jellemző üres; sigita-3-.png a fájlnév

Azt is meg kell említenünk, hogy Lettország népességének a 25 százalékát az orosz kisebbség teszi ki, sőt az oroszul beszélők aránya még ennél is nagyobb. A felmérések, közvélemény-kutatások szerint az orosz kisebbség álláspontja korántsem fekete-fehér, a NATO-ról és az EU-ról alkotott véleményüket illetően meglehetősen megosztottak. Hogyan jellemezné a lett társadalom ezen részét?

Elismerem, hogy a helyzet nem fekete-fehér, de mégis, ha megnézzük a statisztikákat, az oroszul beszélők Lettországban sokkal kritikusabbak a NATO-val szemben, mint a többségi társadalom. Jelentős részük még mindig fenyegetésként tekint a NATO lettországi jelenlétére. Az Európai Uniót is egy kicsit másképp látják, mint a lett többség, és még sok más kérdésben is eltér a véleményük. Ami a mai helyzetet illeti, csak nagyon óvatosan tennék határozott kijelentéseket, mivel látunk bizonyos tendenciákat, hogy az orosz anyanyelvű kisebbség körében csökken az Oroszország iránti elköteleződés. Az egyik ok, amiért azt mondom, hogy nagyon vigyáznunk kell mit mondunk, hogy ezek az emberek az őseikkel kapcsolatban hallgatni szoktak.

Ha elmegyünk egy közép-európai faluba, a helyzet ugyanez. Ha megkérdezzük az embereket a politikáról, inkább nem mondanak semmit. Úgy vélik, hogy a politika jellege miatt jobb, ha nem mondunk semmit, mintha bármit is mondanánk. Ez a kommunista időkből származó örökség része.

Pontosan így van. De ha összehasonlítjuk a lett többségi társadalmat az orosz kisebbséggel, azt látjuk, hogy az oroszul beszélők sokkal hallgatagabbak a letteknél ezeket a kérdéseket illetően. Látok pozitív tendenciákat a lett kontextusban, de nem az általános megközelítés eléréséhez.

Ha Közép- és Kelet-Európát nézzük általánosan, Magyarország és a szomszédjai között is akadnak problémák a kisebbségek helyzetét illetően. Innen nézve Lettország kisebbségpolitikája, pl. a külföldiek útlevelei és az integrációs kényszer, nem festett pozitívan a múltban. Hogyan értékelik mindezt három évtized távlatából?

Sajnos, úgy gondolom, hogy nem beszélhetünk számottevő sikerekről az integrációs folyamatokat illetően. Számos magyarázat van arra, hogy miért alakult a helyzet így. Először is, egy integrációs folyamat akkor mehet sikeresen végbe, ha abban mindkét fél érdekelt. De Lettország esetén azt látjuk, hogy mindkét fél traumatizált. Nagyon elhibázottnak tartom a hontalansági szabályozásunkat, nem hiszem, hogy a lett államiság veszélyben lenne nélküle. Sőt, szerintem ez volt az egyik alapvető hiba. Ami a további intézkedéseket illeti, úgy vélem, hogy a lett kormány egy másik hibája az volt, hogy nem vezetett be elég mélyreható reformokat az oktatási rendszerünkben. Azt látjuk, hogy azok a gyerekek, akik úgynevezett „lett iskolákban” tanultak, sokkal jobban beilleszkedtek a társadalomba, és ez nem azt jelenti, hogy ne ismernék a saját anyanyelvüket. Ha korábban bezárattuk volna az úgynevezett „orosz iskolákat,” az integrációs folyamat minden bizonnyal jobban haladt volna. Emellett bizonyos helyzetekben az állami és a főáramú médiában futó narratíváknak, közbeszédnek inkluzívabbnak kellene lennie. Van egy közelmúltból származó példa is. A világjárvány miatti kríziskommunikáció szintén elhibázott volt; a Covid19 megfékezését célzó hivatalos rendeleteket és ajánlásokat elsősorban lett nyelven tették közzé. Persze nem azt mondom, hogy az integráció sokkal jobban megvalósulna, ha innentől az ilyen típusú kommunikáció mindkét nyelven történne. De legalább a jó szándék jele meglenne, hogy a lett kormány tényleg törődik az oroszul beszélő kisebbséggel is, még akkor is, ha nem az ő nyelvük a nemzeti nyelv. Sok más apró tényező van még, amelyek mind hozzájárulnak a teljes képhez. Ha helyes döntéseket is kell említenem, azt helyénvalónak tartom, hogy Lettország nem engedélyezte, hogy az orosz az ország második államnyelve legyen. Hiba lett volna akkor engedélyezni.

A képhez tartozó alt jellemző üres; sigita-1.png a fájlnév

A balti államok gazdasági szempontból nem túl erősek, nem rendelkeznek számottevő természeti erőforrással. Oroszországnak van két nagy balti-tengeri kikötővárosa, Kalinyingrád és Szentpétervár. Miért fontosak mégis a balti országok Oroszország számára? Történelmi vagy geopolitikai okok húzódnak emögött?

Kezdjük a kikötőkkel. A szentpétervári kikötő télen befagy, míg a lett Liepāja és Ventspils kikötői nem. Aztán ott van a szovjet infrastruktúra és közlekedési rendszer, amely valaha összekötötte a balti államokat Oroszországgal, így Oroszország továbbra is ezt az infrastruktúrát használta. De ennek az infrastruktúrának a nagy része ma már nem üzemel. Oroszország egy évtizeddel ezelőtt új kikötők kiépítésébe kezdett, hogy egy olyan saját kikötőrendszerrel rendelkezzen, amely télen is használható. Egy szó, mint száz, nem a közlekedési vagy energetikai infrastruktúra és nem is a kikötőink az okai annak, hogy Oroszország érdeklődik a balti államok területe iránt. Sokkal inkább az oroszok imperialista érzületéről és geopolitikai szemléletéről van szó; Oroszország a három balti államot elsődleges érdekövezetének tekinti. Ez a fő ok, nem az erőforrásainkról, az infrastruktúránkról vagy az iparunkról van szó. Oroszország stratégiai elképzeléseiről, geopolitikai számításairól szól ez a történet. Ebben az értelemben használnám a geopolitikai tanulságokat Ukrajna kapcsán is. Ukrajna elképesztő mennyiségű természeti erőforrással rendelkezik, mégsem ez a legfőbb ok az orosz invázió mögött, hanem az, hogy Oroszország Ukrajnára az ütközőzónájaként tekint. És Oroszország ténylegesen veszélyben érzi magát, ha ez az ütközőzóna nem az ő befolyása alatt áll. Moszkva stratégiai víziója a legfőbb ok.

A nyugati közvéleményt illetően a múltban láthattuk, hogy voltak olyan hangok, amelyek az Oroszországgal való tárgyalások megpróbálását, az Ukrajnával kapcsolatos helyzet megbeszélését szorgalmazták. Ez lehet még reális elképzelés a jelentlegi helyzetben?

Mindenképpen tárgyalnunk kell Oroszországgal, hiszen amint abbahagyjuk a párbeszédet, háború kezdődik, és Európában senki sem szeretne háborút Oroszországgal. Folytatnunk kell a párbeszédet az oroszokkal, de nem szabad hibázni abban ahogyan kommunikálunk velük. Szergej Lavrov ma jelentette be, hogy a geopolitikai határok megváltoznak, és többet akarnak kapni Ukrajnából. Úgy látom, hogy Oroszországgal csak hatalmi pozícióból lehet beszélni, amihez egy erős és egységes Nyugat képét kell felmutatni. Ha sok egymásnak ellentmondó hang lesz hallható, akkor nagy bajban leszünk, mert ez egyértelmű jelzés Oroszországnak, hogy nem vagyunk egységesek, nem vagyunk elég erősek. Lehetőséget nyitnánk Oroszország számára, hogy tovább támadjon, vagy más módon lépjen fel agresszívan. Sajnos azt látjuk, hogy a nyugati vezetők nagyon vigyáznak arra, nehogy Putyin presztízsveszteséget szenvedjen. Sajnálom kimondani, de szerintem már réges-rég elvesztette a hidegvérét és megszégyenült. Őrült hiba, hogy az a célunk, hogy megpróbáljuk jó kedvre deríteni.

Amikor 2020-ban Fehéroroszországban jártam, beszéltem néhány az IT-ágazatban dolgozó fiatallal, akik azt mondták, hogy számukra egyértelmű, hogy Fehéroroszország nem lesz a Nyugat része, de az Oroszország által vezetett Kelet része sem szeretnének lenni. Nekik elég lenne, ha hídként állhatnak a két világ között. Ez egy lehetséges forgatókönyv?

Lehetetlen a hídon élni, az emberek vagy az egyik, vagy a másik parton laknak, máskülönben nagy bajba kerülnek. Minden történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy a kevésbé erős országoknak muszáj a bandwagoning (csatlakozási) stratégiát követnie. A nemzetközi kapcsolatok elmélete szerint az országok különböző stratégiákat alkalmazhatnak: a kis és közepes méretű országok számára az egyik lehetőség, hogy valakit követnek, valakihez elköteleződnek. A másik lehetőség a csendben maradás és a reménykedés, hogy egy nagyhatalom sem fogja az országot „észrevenni,” de a keleti szárnyon ez nem egy működőképes megoldás. Ami Fehéroroszországot illeti, az egyik legjelentősebb, mondhatni ábrándos tévedés, amelyet számos európai elhitt, az az elgondolás volt, hogy a fehérorosz tüntetések célja Fehéroroszország Európához való csatlakozása. Nem erről volt szó. A fehérorosz tüntetések célja a Lukasenka-rezsim megbuktatása volt, ezt követelte a fehérorosz ellenzék. A fehérorosz ellenzék nem az Európai Unióhoz vagy a tágabb értelemben vett európai közösséghez való csatlakozást követelte. A fehérorosz emberek számára a fő célkitűzés a politikai rezsimtől való megszabadulás volt, valószínűleg csak akkor gondolkoztak volna el azon, hogy kihez, melyik tömbhöz akarnak csatlakozni, ha a rezsim bukása megvalósult volna. De nem abban a pillanatban amikor még a rezsim ellen harcolnak. Egyébként manapság annyira Ukrajnára fordítjuk a figyelmünket, hogy az egyik dolog, amiről nem beszélünk napi szinten az Fehéroroszország Kreml általi, de facto megszállása. Pedig ez történt. Számos informatikai szakember költözött Lettországba és Litvániába, mivel nem látják a lehetőséget a Lukasenka-rezsim alatti életben, és nem tudják, mikor és hogyan fogja Putyin rávenni Lukasenkát, hogy a fehéroroszokat Ukrajnába küldje harcolni.

A képhez tartozó alt jellemző üres; sigita-2.png a fájlnév

Térjünk át az EU-ról a NATO-ra. A Lett Transzatlanti Szervezet (Latvian Transatlantic Organisation) volt az egyik olyan szereplő, amely erőteljesen támogatta a Lettország és a NATO közötti kapcsolat elmélyítését, és támogatta a lett kormányt a NATO tagság felé vezető úton. Sikerrel jártak hiszen Lettország ma NATO-tagállam. Mi jelenti manapság a szervezet számára a legnagyobb kihívást?

Alapvetően a lett társadalom oktatásán dolgozunk a biztonsággal kapcsolatos különböző kérdések tekintetében. Nemrég indítottuk el a „Nők, béke és biztonság” (Women, Peace and Security) nevű kezdeményezésünket, mivel a NATO úttörő szerepet játszik a nőket célzó értékes tevékenységek és programok létrehozásában a béke és a biztonság területén. A tágabb megközelítésről is szó van, és úgy gondoljuk, hogy Ukrajnában lehetőségünk van különféle támogatásokat nyújtani a helyi nőknek. Tisztában vagyunk azzal, hogy a háború befejezése után a nők azok, akik inkább gondját viselik a helyi közösségeknek, ezért fontos a központi szerepük kiemelése és a támogatásuk. De ez csak egy konkrét példa, ahol jelenleg nagyon aktívak vagyunk. Egy másik tényező az, hogy különleges szakértelemmel rendelkezünk Oroszországgal kapcsolatban, hiszen a közelében élünk, ismerjük az orosz nyelvet és értjük a történelmi örökségének sajátos kontextusát. Számos nagyszerű, tehetséges Oroszország-szakértőnk van, akik az egész világ jobbá tételéért dolgozhatnak. Továbbá, vannak más jellegű témák is, például a „puha biztonsági” (soft security) kérdések, az információbiztonság, vagy a reziliens közösségek, amelyekkel szintén foglalkozunk. Úgy véljük, hogy így nemcsak a lett állampolgárok biztonságához vagy Lettország nemzetbiztonságához, hanem a tágabb értelemben vett transzatlanti biztonsághoz is hozzájárulhatunk.

Hogyan lehet hatékonyan edukálni a tömegeket? A közösségi médiát görgető emberek az aranyos macskákra pörögnek rá, nem a puha biztonsági kérdésekre.

Ez esetről esetre változik. Különböző típusú módszertanokat alkalmazunk: játékos rendezvények NATO-kérdésekről, előadások szervezése egyetemi hallgatóknak, előadások iskolásoknak, tanárokkal való együttműködés a NATO-kérdésekkel és Európa biztonsági struktúrájával kapcsolatos, gyerekeknek tartott órák módszertanának kidolgozásában – csak hogy egy párat említsek. Iskolásoknak szóló versenyeket is rendezünk. Idén tavasszal a NATO évforduló apropóján egy képversenyt szerveztünk iskolák számára, és megdöbbentünk mennyi fiatal és gyerek érdeklődött iránta. Ezer kép érkezett be a szervezetünkhöz. A résztvevőkkel meglátogattunk egy katonai bázist, ahol a NATO-szövetségeseink tartózkodnak. Nemcsak egy nagyszerű kaland volt, de egy bensőséges alkalom a gyerekek és fiatalok biztonsági kérdésekkel kapcsolatos tájékoztatása, oktatása szempontjából is. Ami a szórakozást illeti, számos szimulációs és társasjáték létezik a témában. Jelenleg egy olyan társasjátékon dolgozunk, amely az információbiztonság fontosságának hangsúlyozására összpontosít. A hétköznapi embereknek nem kell olyan intenzíven érdeklődniük a politika és a biztonsági kérdések iránt, mint nekünk, a tudásukat nem kell szakértői szintre fejleszteniük. Ennek ellenére állampolgári kötelességei vannak mindenkinek ezekben a témákban; mi úgy látjuk, hogy kifejezetten hangsúlyoznunk kell az egyéni felelősséget a nemzeti és a személyes biztonság biztosítása érdekében.

Sigita Struberga a Lett Transzatlanti Szervezet (Latvian Transatlantic Organisation) főtitkára, a Lett Tudományegyetem tanára, a nemzetközi kapcsolatok és a kommunikáció szakértője.

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük