Színes grafikáival évtizedeken át több millió New York-i találkozott a világ egyik leghíresebb magazinjának címlapján, mi mégis alig ismerjük a magyar származású tervezőt. Bemutatjuk Kárász Ilonka címlapborítóit!
A magyar sajtó időről időre rácsodálkozik, hogy Kárász Ilonka (1896-1981) neve itthon alig mond valamit, az USA-ban viszont a legnagyobb múzeumok szentelnek neki életmű-kiállítást, munkáit pedig a Metropolitan Museum of Art gyűjteményében is megtaláljuk. Nem csoda, hiszen miután abbahagyta tanulmányait a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán – ahová első női hallgatóként kerülhetett be –, elhagyta az országot. Nem csak a főiskolán volt nőként úttörő; miután 18 évesen az Amerikai Egyesült Államokba utazott és elkezdett komolyabban a szakmában dolgozni, pionírnak számított a megannyi, szinte kizárólag férfi tervezőket felvonultató enteriőr-kiállításon, szakmai válogatásban. Kárász Ilonka ugyanis nem csak illusztrációkészítésben jeleskedett: textileket, tapétákat, bútorokat, komplett enteriőröket is tervezett, de erről majd később.
Az 1910-es években, amikor a világháború miatt az utazás a két kontinens között nem volt zökkenőmentes, Kárász grafikai munkáival elhozta az európai modernt az USA-ba. Több avantgárd magazinnak is dolgozott, mielőtt 1925-ben a frissen megalapított The New Yorker-hez került, ahol közel 50 évig tervezett címlapokat.
A napi hírekre, politikára és popkultúrára kihegyezett magazin tartalmával jól rezonáltak Kárász borítói: a kordokumentumoknak is betudható életképeken hol New York ikonikus cikázó tűzlépcsőit és várossziluettjét, hol a kapitalizmus teljesen hétköznapi lecsapódásait – például friss áruktól dagadó pultokat és vásárlóktól kifosztott cipőüzleteket –, hol pedig a vidéki idillt rajzolta meg a maga sajátos, folyton alakuló stílusában. Ahogyan a kubizmus inspirálta kezdeti évei még a tiszta színekről és a fekete vonalrajzokról szóltak, úgy a hetvenes években illusztrációi tónusokban gazdag, finoman kidolgozott képekké alakultak. A politikailag terhelt témákat is óvatosan és érzékletesen ragadta meg: egyik, 1943-ban készült borítóján például virágmintát öltenek a háború eseményei.
A természeti formák és a geometrikus alakzatok kombinációja a kezdeti éveitől meghatározta illusztrációit és textilmunkáit egyaránt. 20-22 éves kora között több textilversenyen szerepelt sikeresen, terveit nagy manufaktúrák állították elő. Kárásznak fontos volt az, hogy gyártható dolgokat tervezzen, amelyek a hétköznapokban is elérhetővé válhatnak. A „forma követi a funkciót” modernista alapelvet ugyan nem tette félre, de nagy szerepet tulajdonított a színeknek is, mert hitt abban, hogy azok tudnak a legerősebben hatni a hangulatunkra.
„A mai tervezők azon gondolkodnak, hogy hogyan lehet mozgatni valamit, ahelyett, hogy azon gondolkodnának, mit tud az adott dolog megmozgatni bennünk” – nyilatkozta 1959-ben.
Brown, A. (2000-2001) Ilonka Karasz: Rediscovering a Modernist Pioneer. In: Studies in the Decorative Arts, Vol. 8, No. 1 (FALL-WINTER 2000-2001), pp. 89
Lakástextilek mellett autó- és repülőülés-huzatokkal is előrukkolt, de tapéta-, bútor- és kerámiatervezésben is kipróbálta magát. Otthonokat, recepciót, iskolai belső tereket és óvodák berendezését gondolta újra, utóbbiba különösen beleásta magát. Hitt abban, hogy gyerekeknek tervezni extra felelősség, hiszen a környezetük vizualitása dupla olyan erővel hathat fejlődésükre és látásmódjukra. Úgy gondolta, hogy a különböző méretekben alkalmazott geometriai formák segítenek a kicsiknek az arányok érzékelésében, és abban, hogy meglássák, a természet is valahogyan hasonlóan, apró elemekből épül fel.
Hátrahagyott gazdag életműve ellenére neve itthon nem vált ismertté, sőt, az USA-ban is nagyobb hírnevet érdemelt volna a tervező. Ashley Brown kurátor Ilonka Karasz: Rediscovering a Modernist Pioneer című írásában arról ír, hogy Kárász egyfelől azért maradhatott ki a kánonból, mert számos műfajban egyszerre alkotott, így nem maradt utána egyetlen, kifejezetten ikonikus design. Másfelől a férfiak által erősen dominált tervezői szakmában nőként – pláne olyan nőként, aki főként gyerekeknek, illetve a háztartásokba tervezett – háttérbe szorult.
Hurrikánbiztos lebegő villa
Indulj el! | Hortobágy
