Megnyílt a Home of Solinfo, Budapest legnívósabb designboltja

Megnyílt a Home of Solinfo, Budapest legnívósabb designboltja

Szélesebb közönség felé nyit a Solinfo – a 400 négyzetméteres, Home of Solinfo nevet viselő új üzletükben várják a vásárlókat, akik immáron a legnevesebb nemzetközi gyártóktól nem csupán bútorokat és lámpákat, hanem kisbútorokat, lakáskiegészítőket és könyveket is beszerezhetnek Budapest szívében. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a Rumbach Sebestyén utca 19. alatt nyílt bolt a skandináv design legjavát hozza most Magyarországra. A Home of Solinfo üzletében jártunk, annak létrejöttéről pedig Orbán Zoltánt, a Solinfo Group egyik tulajdonosát kérdeztük.

Elsőre merész döntésnek tűnhet a pandémia ideje alatt, egy teljesen új stratégiai modellel, méretében és tartalmában is terjedelmes és impozáns designboltot nyitni, a Solinfo mégis vállalta a feladatot, hogy pótolja azt, ami már régóta hiányzott a Magyarországon található designintézmények palettájáról. A márkaspecifikus showroomok és a Rumbach Sebestyén u. 3. alatt található kisebb üzlethelyiségük után megnyitották az első raktárkészlettel dolgozó designboltjukat, ahol a bútorok és világítástechnikai eszközök mellett a nemzetközi márkák kisebb tárgyait és lakáskiegészítőit is megtaláljuk.

Orbán Zoltán szerint a Home of Solinfo megalapítása már régi terv volt, a mostani indulásig több lépés vezetett el. Egyfelől a tulajdonosok felismerték, hogy azok a vásárlóik, akiket magasminőségű bútorokkal és lámpákkal tudnak ellátni, nem találnak azonos kategóriájú kisbútorokat és lakáskiegészítőket a hazai piacon. A kiegészítők felé való nyitást először a webshopon tesztelték, ami – a koronavírus-járvány ellenére, vagy éppen annak köszönhetően – meglepően jó eredményeket mutatott. Ez a visszaigazolás, valamint az, hogy több korábbi képviselt márkájuk –például a Tom Dixon vagy a Vitra – is a kiegészítők felé nyitott, csak tovább erősítették őket abban, hogy üzletet nyissanak.

A Home of Solinfo különlegessége, hogy a termékkészlet válogatásakor a skandináv design került fókuszba, noha ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden, amit itt találunk, csakis északi gyártótól származik; olyan tárgyak is bekerültek, amelyek a skandináv tervezői szemléletmódot közvetítik, így például a Vitra néhány terméke is megtalálható a kínálatban. A Solinfo csapata szerint a skandináv design esszenciája leginkább abban érhető tetten, hogy a minőség nagyon pontos mértéktartással párosul; a tárgy úgy marad egyedi, hogy nem lép túl bizonyos határokat. Biztonságérzetet nyújt a felhasználó számára és jól funkcionál, mindamellett, hogy közvetíti a skandináv életfelfogást, melynek egyik sajátossága a nyitottság, a közösségben való gondolkodás. A boltban található  márkák számára így teljesen természetes volt, hogy termékeik, függetlenül attól, hogy egymás konkurenciái, egy közös térben kaphassanak helyet. Ugyan a skandináv design meghatározza az üzlet kínálatát, a bolt neve erről nem sokat mond – ennek oka, hogy a Solinfo hosszú távban gondolkodik, és a jelenlegi skandináv fókuszú termékpalettát a jövőben tágítani szeretnék, valamint az üzlethelyiség későbbi bővítésére is látnak lehetőséget.

„Célunk, hogy a Home of Solinfo idővel a magyar designereknek is teret tudjon adni – azoknak a tervezőknek, akik termékei mögött megvan ugyanaz az ambíciózus és kitartó munka, gyártástechnológia, designszemlélet és designmenedzsment, mint az itt található skandináv termékek mögött. Ha ez mind megvan, és a termék valamilyen szempontból egyedi is, akkor az első dolgunk lesz, hogy a boltunkban értékesítsük azt” mondja Orbán Zoltán.

A Home of Solinfo célja tehát kettős: egyfelől szeretnének lakáskiegészítők terén minőségi alternatívát kínálni a meglévő ügyfélkörüknek, másfelől a lakosság számára elérhetőbb árú tárgyakkal nyitni a design iránt érdeklődő új vevők felé.

„Az itt található termékek segítenek abban, hogy a vásárló lépésről lépésre haladva ismerkedjen meg azzal, milyen, ha minőségi tárgykultúra veszi körül őt. Szeretnénk, hogy a vevők lássák, bizonyos termékkategóriákban nem kell sokkal többet fizetni egy designtermékért. A Home of Solinfoban vásárolt termékeket nem a vitrinbe szánjuk – olyan használati tárgyakat kínálunk, amelyek segítenek az igényesség kifejezésére az otthonunkban” – teszi hozzá.

Az üzletben megtalálható közel ötven gyártó termékeit árszínvonal szerint alsó, középső és felső kategóriákra bontották. A boltba belépve a kisebb tárgyak, konyhai kiegészítők, lakásdekorok és illatosítók, gourmet- és gasztrokiegészítők fogadnak minket, középen eggyel magasabb árkategóriájú tárgyak, például állólámpák és szőnyegek várnak, hátul pedig enteriőröket alkotó bútorokkal, és a Solinfo egyik újdonságával, a VIPP dán konyhabútormárka termékeivel is találkozhatunk. A hátsó teraszon jövő évben olyan kültéri bútorok is helyet kapnak, melyeknek a Solinfo a kizárólagos hazai forgalmazója. Az üzletben található termékek mind készleten vannak, tehát azonnal értékesíthetőek, a feltöltéssel, új termékek integrálásával és a szezon változásával pedig az üzlet tere is folyamatos mozgásban van – a MádiLáncos Studio és a Solinfo közösen, mindennek figyelembevételével alakították ki az enteriőrt.

A Home of Solinfo arculatát az üzlet PR és közösségi média kommunikációjáért is felelős Socially csapat készítette.„Az arculattervezéskor és a névválasztásnál kulcsfontosságú volt, hogy egyértelműen pozícionáljuk az újonnan nyílt boltot. A feladatunk nem volt kihívásmentes, a belsőépítészek körében jól ismert, 30 éve jelenlévő Solinfo márkanév megőrzésével kellett egy teljesen új célközönséget is megszólító márkát létrehozni, ami két célt is szolgál. Utal az otthoni kiegészítőkre fókuszáló termékkínálatra, illetve friss, kortárs, skandináv hatású érzetet ad. A logó színválasztása az északi fenyőerdőket idézi, melyek időtálló természetességet és egyszerűséget árasztanak. A letisztult megjelenés a skandináv design légies minimalizmusa és harmóniára való törekvése előtti főhajtás. Tipográfiailag az északi stílus védjegyének számító funkcionalitást igyekeztem megragadni: célom volt, hogy az egyes betűk önálló motívumként is megállják majd a helyüket. A skandináv nyelvek egyik jellemző írásjegyéből megkomponált ligatúra jelképesen utal a skandináv designra és a Home of Solinfo hazai küldetésére” – árulta el Csontos Eszter, a Socially art directora.

Fotók: Gosztom Gergő

Solinfo | Web | Facebook | Instagram
Home of Solinfo | Facebook | Instagram

továbbiak
A fa fenntartható felhasználása a legkörnyezetbarátabb megoldás | Interjú Csóka Péter erdésszel
business

A fa fenntartható felhasználása a legkörnyezetbarátabb megoldás | Interjú Csóka Péter erdésszel

Amennyiben okkal és fenntarthatóan vágnak ki egy fát, úgy az a legkörnyezetbarátabb megoldás Csóka Péter erdész szerint, akivel a faanyag életciklusáról és a globális erdőírtásról is beszélgettünk. Videónk! A Hype&Hyper csapata a Planet Budapest 2021 Világtalálkozón készített interjút Csóka Péter erdésszel, az ENSZ FAO Bizottságának erdészeti főosztály vezetőjével. A
Megvannak a 2021-es Építészeti Világfesztivál győztesei
architecture

Megvannak a 2021-es Építészeti Világfesztivál győztesei

62 ország közel 500 projektje közül választották ki a győzteseket, akik példaértékűen tükrözték az idei tematikát, ami “A város újraszervezése: Zöldítés, egészség és urbanizmus” volt. Többek között olyan munkák részesültek elismerésben, mint egy kapszulahotel Kínában, egy teniszaréna Ausztráliában, egy vasútállomás az Egyesült Államokban vagy egy vízparti revitalizációs projekt Oroszországban. Mutatjuk
Hatalmas jéghegy installáció épült egy prágai irodaházban
design

Hatalmas jéghegy installáció épült egy prágai irodaházban

A cseh világításspecialista LASVIT, egy prágai irodaház számára álmodta meg eddigi legnagyobb műalkotását Európában. A Jéghegy egy 463 négyzetméteres, kristályüvegből készült világító függőszobor. Az installáció 110 üvegelemből és 1503 préselt fatáblából áll. A tervező kézzel készített mintát az alaphoz, amelybe az üveget szinterezték. A fadeszkák hossza, alakja és szélessége eltérő,