A gender wage gap, vagyis a nők és férfiak közötti bérszakadék gyakori témaként merül fel a nemek közötti egyenlőség kérdéskörének kapcsán.
Hogy miért kereshetnek eltérően egy társadalom női és férfi tagjai, annak számos oka lehet: ilyen például a tradicionális feladatkörök eltérése, diszkrimináció, vagy kifejezetten nők, vagy férfiak által dominált szakmák – a lista egészen terjedelmes. Milyen tendenciák jellemzőek azonban a közép-kelet-európai régióra? Hol, és milyen mértékű a nemek közötti bérszakadék?
A nemek közötti bérszakadékot százalékos rátával fejezik ki, amely a női és férfi munkavállalók átlagos bruttó órabére közötti különbséget hivatott bemutatni egy országban, ennek tükrében pedig nem olvasható ki belőle a képzettség, a szakterület vagy az életkor, csupán egy nemzet női és férfi dolgozóinak fizetése közötti átlagos eltérés. Félreértés ne essék, ez a mutató mindig a férfiak javára billen, az eltérés csupán a fölényük százalékában rejlik – de miért nem esett meg eddig a történelemben, hogy egy országban a nők átlagosan többet kerestek a férfiaknál?
Habár már az 1957-ben kiadott Római Szerződés is tartalmazta az elvet, mely szerint férfiak és nők egyenlő, vagy egyenlő értékű munkaért egyenlő díjazást kötelesek kapni, az összkép mást mutat, és míg a jelenség legtöbb oka univerzálisan helytálló, különböző országokban különböző módon és mértékben vannak jelen. Az Európai Unió országaiban 2020-ban a nők és férfiak közötti átlagos bérszakadék 13% volt, ami, bár az ezt megelőző évekhez képest kevesebb, mégis jelentős különbség, és az országokat tekintve a spektrum Luxemburg meglehetősen alacsony, 0,7%-os átlagkülönbségétől egészen Lettország 22,3%-os rátájáig ível.
A helyzet fennállásában kiemelkedő szereppel bír többek között a tény, mely szerint a nők száma szignifikánsan magasabb azokon a pályákon, amelyek kifejezetten alacsony pénzbeli megbecsültséggel bírnak – ilyen például a tanítás, a szociális szektor vagy az egészségügy. Ezek az úgynevezett „feminized”, vagy magyarul akár nőiesnek, elnőiesedettnek is nevezhető szakmák. A munkákat, amelyek alapvetően törődéssel, gondoskodással asszociálhatók, és amelyek esetében a fontosság és a bérezés fordított arányban állnak egymással, túlnyomóan nők végzik – olyannyira, hogy akár több, mint 80%-os is lehet a női dolgozók aránya bizonyos alacsonyan fizetett pályákon.
Nem elhanyagolható tényező az sem, hogy a szülés, majd az ezt követő gyereknevelés feladata jobbára a nők vállait nyomja, ez pedig elkerülhetetlenül megnehezíti azt, hogy megszakítások nélküli, felfelé ívelő karriert tudjanak befutni. A hagyományos családmodell és nemi szerepek szintén nagyban hozzájárulnak az egyenlőtlenségekhez. Az olyan háztartásokban, amelyekben a nőre esik a gyereknevelés, valamint a háztartásvezetés feladatának nagyja, ott szinte szupererőre lenne szükség ahhoz, hogy ez ne hasson rombolóan a karrierre. Ennélfogva jóval több nő dolgozik például részmunkaidőben, hogy azon feladatai ellátására is legyen ideje, amelyet nem fizet a munkáltató.
Fontos megemlíteni azt is, hogy a nők még mindig hátrányos versenyzőként indulnak a munkaerőpiacon, ez pedig különösen jellemző a közép-kelet-európai régióra. Egy felmérés alapján, megfigyelhető, hogy a V4 országaiban és Romániában is a legelőnytelenebbek között van a nők helyzete EU-s viszonylatban. Elmondható, hogy a nőket gyakran tartja vissza az üvegplafon, vagyis az előrelépés ellehetetlenítése, a megrekedés. Ennek okai szerteágazóak lehetnek, és a nem is feltétlen tudatos diszkriminációtól terjednek egészen a munkáltatók beidegződéséig, mely szerint magas pozíciókba férfiak valók, hiszen ők nem szülnek.
Míg a közép-kelet-európai országok számos aspektusban hasonlítanak, addig a férfiak és nők fizetését illetően igencsak elszórtan helyezkednek el az EU-s országok sorában. A legelőkelőbb helyen Románia áll, ami a maga átlagosan 2,4%-os különbségével európai szinten is ezüstérmes, csupán Luxemburg előzi meg. Nem marad el sokkal Lengyelország sem, ahol a különbség 4,5%, ezzel pedig a bőven felülmúlja az EU átlagát, emellett pedig olyan országokét is, mint Svédország, vagy Dánia, ahol a nemek közötti egyenjogúság kiemelt szereppel bír. Nem mondható ez el azonban Szlovákiáról, Csehországról és Magyarországról, amelyek mind lemaradtak az átlagtól: a szlovák nők átlagosan 15,8, a csehek 16,4, a magyarok pedig 17,2%-kal keresnek kevesebbet, mint a társadalom férfi tagjai.
Románia és Lengyelország statisztikáinak láttán akár össze is vonhatnánk a szemöldökünket, mégis hogy lehetséges, hogy ezek az országok a statisztikák alapján tulajdonképpen nagyobb egyenlőséget képesek teremteni az állampolgáraik között, mint a skandinávok, vagy a németek? A kérdésre a válasz egészen logikus, és valójában az országok egykori berendezkedésében keresendő. Románia titka abban leledzik, hogy egykor kommunista berendezkedésű ország lévén a rendszer már hosszú ideje támogatta az állampolgárok közötti különbségek csökkentését. A nőket jellemzően arra bátorították, hogy merjenek olyan hagyományosan férfiak által dominált pályákat is választani, mint például a mérnökség, az informatika vagy a matematikatudomány. Ennek eredményeként ma is számos nő dolgozik és végzi a tanulmányait olyan szektorokban, amelyeket az Unió más részein eltelítenek a férfiak, és amelyek nem utolsósorban igencsak magas fizetésekkel járnak.
Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem tudta követni Románia és Lengyelország példáját a régió többi országa, a válasz pedig összetett: a nagy különbségekhez hozzájárulnak a normák, valamint a különböző szektorok továbbra is „férfiasnak”, vagy „nőiesnek” titulált mivolta. A nők alulreprezentáltak bizonyos pályákon, amelyek jelentős profittal bírnak, míg magas számmal vannak jelen máshol, ahol a bérek jóval alacsonyabbak. Mindezt elkeserítően nagymértékben erősíti a társadalom hozzáállása a témához. A cseh Munkaügyi Minisztérium egy 2018-as felmérése alapján a cseh társadalom 49%-a adottnak veszi, hogy a nők egyszerűen nem ugyanazt a bért kapják, mint ugyanabban a pozícióban dolgozó, egyenlő felelősséggel bíró férfi kollegájuk. A kormányok emellett jellemzően olyan ideológiát közvetítenek, amelyek nem a karrierük építésére, hanem inkább az anyaszerepre sarkallják a nőket.
A bérszakadék felszámolására nem a pozitív statisztikák, vagy az egyenlőség látszata miatt fontos, hanem mert egy társadalom egészének is előnyös állapot. A jól kereső állampolgárok serkentik a gazdaságot, a nők növekvő jelenléte pedig több szektorban is erősítené a diverzitást és új perspektívákat hozna.
Grafika: Molnár Roland
A szovjet rezsim monstruózus maradványai: Tallinn és a brutalista építészet | TOP5
Így újultak meg a keletet és nyugatot összekötő Orient Express kocsijai
