A közhiedelemmel ellentétben a brutalista építészet nem kapcsolódik szorosan a szocializmushoz: a stílusirányzat először Angliában jelent meg az ötvenes években. Ugyanakkor a szocialista országok, így Észtország esetében is elválaszthatatlanná vált az akkori politikai berendezkedéstől.
Szerző: Tóth Zsófia
A brutalizmus az ötvenes-hetvenes években vált népszerűvé, ma pedig újra reneszánszát éli. Kevés olyan stílusirányzat van, amely megosztóbb lenne, ennek oka valószínűleg abban rejlik, hogy a brutalista épületek hatalmas betontömegükkel egyáltalán nem simulnak bele a környezetükbe, hiszen a fő céljuk az érzelmek felkeltése. Azonban éppen emiatt sokak számára túlságosan feltűnőnek, agresszívnak vagy lehengerlőnek tűnhetnek.
A brutalista építészet az évtizedek alatt sokat változott. Korábban igyekeztek minél többet megmutatni a szerkezetből, később azonban ezek helyét sokkal inkább átvették a szoborszerű, gigantikus épületek.
Tallinni tévétorony
David Basiladze, 1980
A 314 méteres torony Tallinn Pirita kerületében található. Lőrésszerű ablakaival és tömbszerűségével méltán kaphatja meg a brutalista jelzőt. Az 1980-as moszkvai olimpiai játékokra építették, hogy a városban javítsák az adás minőségét. A torony a függetlenség kivívásának egyik szimbóluma lett, miután szovjet katonák megpróbálták bevenni a harcok során, azonban az észteknek sikerült feltartóztatni őket. Az épület a mai napig látogatható, a földszinten múzeum fogadja az érdeklődőket.
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/Tallinn-TV-Tower.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/Tallinn-TV-Tower-2.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/tallinn-television-tower3.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/tallinn-television-tower-floor-window-exhibition-hall-1.jpg)
Maarjamäe-emlékmű
Allan Murdmaa és Matti Varik, 1975
A műemlék szintén a Pirita névre hallgató kerületben található, ráadásul az élményt az is fokozza, hogy egy ugrásra van a tengerpartról. Az emlékmű egyaránt rendelkezik tereprendezési és építészeti elemekkel, mint az obeliszk vagy a jóval nagyobb aréna. Mindkettőt a második világháborúban elhunyt orosz katonák emlékére állították, akik a szovjetunió védelmében estek el. Az eredetileg jóval nagyobbra tervezett emlékművet sosem fejezték be, ma leginkább egy elhagyatott bunkerre emlékeztet.
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/292796-scaled.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/Maarjam-e-Memorial-2-2.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/Maarjam-e-Memorial-6.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/Maarjam-e-Memorial-1.jpg)
Észt Nemzeti Könyvtár
Raine Karp és Sulev Vahtra, 1993
Bár a könyvtár jóval nagyobb múltra tekint vissza, jelenlegi formájában mégis a legfiatalabb a felsoroltak közül. Az építkezések a szocializmus alatt kezdődtek, a teljes épület viszont csak a rendszerváltás után készült el. Mai napig a Baltikum legnagyobb könyvtára.
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/National-Library-of-Estonia-1.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/National-Library-of-Estonia-2-1.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/national-library-of-estonia.jpg)
Linnahall
Riina Altmäe és Raine Karp, 1980
A zikkuratra emlékeztető építmény elhagyatottan terül el alig pár utcára Tallinn óvárosától. Eredetileg az 1980-as nyári olimpiára készült, egy stadiumot rejt magában, így az építést követő évtizedekben sporteseményeknek és koncerteknek adott otthont. Egészen 2009-ig üzemelt, bár az utolsó évtizedben már jócskán vesztett régi fényéből.
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/544627t1hf00a.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/u7lPUDhiJF7ldDOSfJAxZHCl9tKIZzfRojHG9c28.jpeg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/Linnahall-5.jpeg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/Linnahall-6.jpeg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/linnahall7.webp)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/Linnahall-4-1.jpeg)
Väike-Õismäe
Mart Port és Malle Meelak, 1973
A Väike-Õismäe lakónegyed érdekes példája a szovjet várostervezésnek, amely azon a gondolaton alapul, miszerint pusztán a környezet képes az emberek viselkedését megváltoztatni. Bár ma is lakják, az utópia végül sosem valósult meg. A negyed nem tudott lépést tartani a rendszerváltás utáni igényekkel, illetve a megváltozott életvitellel. Ilyen például a megnövekedett autóforgalom.
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/-huvaade_V-ike--ism-e_asumile.png)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/-ism-e.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/vaike-oasme.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/image05.jpg)
Forrás: degradedorbit, peallin, nlib, eurasiancities, 100of20.innovaconcrete, news.postimees
![Ukrajnának három dologra van szüksége: fegyverre, fegyverre és fegyverre](/content/images/size/w600/2022/10/52443412831_95c499f5ae_o.jpg)
Ukrajnának három dologra van szüksége: fegyverre, fegyverre és fegyverre
![Újraformált tradíciók – Onyx Műhely x MOME](/content/images/size/w600/2022/10/IMG_5014_jpg.jpg)
Újraformált tradíciók – Onyx Műhely x MOME
![Így kéri számon Ukrajna Grúziát?](/content/images/size/w600/2022/10/52443758008_1857cbcaf0_o.jpg)