fbpx
Nyomj Entert







Méz, tiszta forrásból | Droppe Honey

A Droppe Honey egy beteljesült álom története, méghozzá letisztult, ízléses kivitelben. Schumayer Péter gyermekkorának nagy részét méheket is tartó nagymamájának kertjében töltötte, majd két évtizednyi kereskedelmi múltat követően saját márkát indított. Hogyan kerül méz egy arckrémes tégelynek látszó üvegbe, és mi van az akác- és hársmézen túl? Mézek, ahogy még nem láttad őket. Interjú!

A nagymamád asztalánál kóstolt méz íze olyannyira meghatározó volt számodra, hogy 45 évesen visszakanyarodtál a gyökereidhez és létrehoztad a Droppe Honey-t. Mesélnél arról, mi vezetett ahhoz, hogy három évvel ezelőtt elindítsd a márkát?

Röviden összefoglalva az történt, hogy gyermekkorom meghatározó ízét nem tudtam elfelejteni felnőttként sem – sőt, egyre élesebben élt bennem a vágy, hogy másokkal is megismertethessem azt az ízt, ami az egész életemet meghatározta.
Kicsit hosszabban: jó húsz évet töltöttem el a kereskedelem különböző területein, és egy idő után megfogalmazódott bennem az, hogy szeretnék egy saját, természetes, egészségmegőrző élelmiszert képviselni. A Droppe Honey nyers („raw”) méz, ami azt jelenti, hogy a méz kezeletlen, egyenesen a kaptárból érkezik az asztalodra. Mivel nem hőkezelt, nem felmelegített, nem pasztörizált, minden természetes vitamin és ásványi anyag benne marad, azaz extra a tápértéke és a testünkben kifejtett jótékony hatása. A kiskereskedelmi forgalomban kapható mézeket ezzel szemben általában hőkezelik, ezért ugyan folyékonyabbak lehetnek, ugyanakkor beltartalmi értékeik alacsonyabbak. A szűretlen, kezeletlen, tiszta, nyers méz könnyebben kristályosodik, de beltartalmi értékei magasak. Így hát gyakorlatilag superfood: természetes formában tartalmaz ásványi anyagokat és vitaminokat, illetve magas az antioxidáns tartalma is, így ha ezt eszed, sokat teszel az egészséged megőrzéséért.

A méhekkel nem te magad foglalkozol, hanem hazai, megbízható méhészekkel működsz együtt. Az ő ellenőrzött gazdálkodásukból származó méz kerül bele Droppe Honey speciális, újrahasznosított üvegeibe. Több méhésszel dolgozol? Hogyan találtad meg őket?

Egy szerencsés találkozás eredményeképpen megismertem a hazai mézvilág egyik meghatározó szereplőjét. Ő segített abban, hogy megtaláljam a megfelelő méhészeket, akik az ország különböző területein élnek.

Hogyan kell elképzelnünk a Droppe Honey otthonát, főhadiszállását, és az ott zajló munkafolyamatokat? Hozzátok, Diósdra szállítják a gazdák a mézet, ti pedig beletöltitek azt az üvegekbe? Gondolom, ez nem annyira egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik.

A cég irodája van Diósdon, a méz üvegekbe töltése az ország nyugati részén történik, egy nemzetközi színvonalú töltőüzemben. Az illatos méz üvegbe töltése automatizált folyamat, én mégis ott állok, és minden egyes üvegnél felügyelem a folyamatot.

Visszatérve az üvegekre: a Droppe Honey nem a szokványos, átlátszó mézesüvegben, hanem annál sokkal kisebb tégelyben kapható. Első pillantásra nem is gondolnánk, hogy mézet rejt magában egy ilyen sötét kis tégely. Nekem a Helia-D arckrémeket juttattátok eszembe: nagyon hasonló a szín- és a formavilág. Miért kapták ezt a rendhagyó csomagolást a mézek? Fontos, hogy a méz UV-üvegedényekbe kerüljön?

A fekete üveg UV-szűrő tulajdonsággal rendelkezik, ami pont ugyanolyan jó a méznek, mint az olívaolajnak, vagy egy minőségi arckrémnek. Az ilyen tégely megvédi a benne levő anyag esszenciáját, jelen esetben a méz beltartalmi értékeit a napfény káros hatásaitól. Nem titkolt célom volt az is, hogy olyan csomagolásban kerüljön forgalomba a méz, amilyenben én magam is szívesen kiteszem az étkezőasztalra vagy a konyhapultra, mert jól mutat, de szívesen adom külföldön élő barátaimnak is ajándékba. Az üveg önmagában is gyönyörű, ezért mindenkit arra buzdítunk, hogy használja sokáig: a méz után bátran töltsön bele fűszereket, olajat, vagy használja vázának.

Nemcsak az üveg formája, de a márka arculata is különleges: egységes, letisztult, csupán egyetlen grafikus elem változik a címkéken a méz fajtájától függően. Ezt az arculatot Besze Juditnak köszönhetitek. Hogyan találtatok egymásra? Milyen volt Judittal a közös munka? Mennyire voltak konkrét elképzeléseitek a grafikai terveket illetően?

Juditot a baráti társaságomból ismerem, nagyon szeretem a munkáit, a látásmódját, a lelkesedését. A közös munka is nagyon gördülékenyen ment. Olyan mai, friss designt szerettünk volna, mint amilyen maga a természet, az erdő és a méhek: letisztult, őszinte, minden cicoma és sallang nélküli. Mondhatnám úgy is, hogy az arculat maga is „nyersre” sikeredett, persze jó értelemben, s így tökéletesen passzol a mi nyers mézünkhöz.

Akác, hárs, selyemfű: jelenleg ezekkel a mézekkel találkozhatunk a Droppe Honey kínálatában. Mit kell ezekről a mézekről tudnunk, illetve tervezitek-e a kínálat bővítését a későbbiekben?

Az akácméz a legismertebb magyar mézfajta, ami nem véletlen: körülbelül 463.000 hektár akácos erdő van hazánkban, ez a teljes magyar erdőállomány körülbelül harmada. A speciális klíma és a kitűnő talaj is hozzájárul ahhoz, hogy minden májusban tiszta, ugyanakkor pollendús akácmézet készítsenek a méhek, olyan egyedülálló minőségben, ami világszerte hírét viszi a magyar méznek.
Júniusban a hársé a főszerep: az illatos, „fűszeres” hársmézet ilyenkor gyűjtik össze a méhek. Jellegzetes friss-fás illata és intenzív íze van, fogyaszthatod pirítósra kenve, müzliben, joghurtban vagy önmagában, akár köhögés enyhítésére is.
A selyemfűméz kifejezetten édes, már-már vaníliás jegyekkel rendelkező mézfajta, amely nagyon sokáig folyékony marad, később kezd el kristályosodni. A selyemfűméz gyakorlatilag pollenmentes. Nemzetközileg alig ismerik, mivel Európában főleg hazánkban fellelhető a selyemfű, illetve selyemkóró, ami egy nagyjából egyméteresre növő, vöröses színű, gömbvirágú növény.
Tervezzük a kínálat további bővítését is, gondolkodunk például a gesztenyeméz bevezetésén.

Jelenleg hol tudjuk beszerezni a Droppe Honey termékeket?

Budapesten a Culinarisban, a Plante.-ban és a Csendes Store-ban, illetve a Droppe Honey webshop-jában.

Fotók: Jágity Fanni Fotográfus

Droppe honey | Web | Facebook | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük