„Mindig jön valami korszakalkotó ötletem” | Vidó Nóri

„Mindig jön valami korszakalkotó ötletem” | Vidó Nóri

Építésznek tanult, de mindig is mélyen érdekelte a gasztronómia világa. Első pizzázója nemcsak Budapest gasztronómiai térképét gazdagította, hanem nagyon gyorsan sokak kedvencévé is vált. Vidó Nórival, az IGEN és az IDE alapítójával beszélgettünk építészetről, designról, valamint nápolyi és római pizzáról.


Nóri a Budapesti Műszaki Egyetemen kezdte pályafutását, ahol építészetet tanult, de végül úgy alakult, hogy nem (csak) ezen a szakterületen teljesedett ki. Minden akkor kezdődött, amikor édesanyjával együtt egy Lupa-szigeti Bauhaus házat néztek meg, amelynél az építész nemcsak a házat tervezte meg, hanem a benne található tárgyakat is. Ez annyira lenyűgözött engem, hogy eldöntöttem: nemcsak a teret, hanem a benne használt dolgokat is én szeretném tervezni– emlékezett vissza Nóri.

2010-ben debütált saját nevével fémjelzett márkája, amelynek égisze alatt bútorokat, székeket és vállfakollekciót is készített. Nóri izgalmas, szoborszerű tárgyai a mai napig saját lakásának is nélkülözhetetlen darabjai: a 2013-as londoni designhéten bemutatott betontányér-kollekciója az ünnepek egyik alaptartozékává vált.

„Álmodozó típusú tervező vagyok, nem a rengeteget skiccelő, sok verziós, hanem az eszembe jut és lerajzolom a kész tárgyat típus” – emelte ki Nóri.

Az olykor meglepő, minimalista formavilágú tárgyak mellett a gasztronómia világában is kezdett egyre jobban elmélyedni: először blogírás formájában, mivel Nóri egyik hobbija a sütés-főzés volt.

Budapest első igazi nápolyi pizzériája

Tervezői megbízásai során döbbent rá, hogy az építészek nem annyira mozognak otthonosan a konyhatervezés területén. Számára ez a terület nem volt idegen, így többször is tervezett konyhát, ami később hozta magával a koncepció részletesebb átgondolását, a menü kialakítását vagy a szakácscsapat összeállítását is. Miközben másoknak több helyet is segített elindítani, egy sajátra is vágyott.

„2012-ben, egy átmulatott éjszaka után jó ötletnek tűnt, hogy belevágjak ebbe, és végül az is lett. Kiderült, hogy az építészek nem igazán értenek a konyhatervezéshez, én viszont akkor már régóta írtam főzésről, az első generációs gasztroblogok egyike az enyém. Tisztában voltam vele, hogy mire van szükség ahhoz, hogy a lehető legkevesebb mozdulattal készüljön el egy étel: így ötvöztem a két profilomat” – mondta el Nóri.

Saját vállalkozásának koncepciója is elég hamar elkezdett körvonalazódni: még a nyitás előtt három évvel barátnője a streetfood-helyekről írt egy cikket –  ezekből akkoriban még elég nagy hiány volt Budapesten. Ennek kapcsán beszélgettek sokat arról, hogy milyen jó lenne minőségi pizzaszeletet fogyasztani a városban: így kezdődött az IGEN, Budapest első igazi nápolyi pizzériájának története.

A pizzázó nagyon hamar be is futott; Madách téri, tenyérnyi méretű üzlete előtt sokszor állt a sor az utcán, így hamarosan kinőtte önmagát és áttette székhelyét Budára.

„Szerettem volna egy olyan teret, ami mindenkinek szól, ahol nem érzed azt, hogy feszengened kéne, hanem kényelmesen be tudsz ülni és enni, inni, beszélgetni akár a barátaiddal, akár a nagymamáddal színház előtt. Ahol jól megfér egymás mellett a Tubi-szódát ivó csapat a gyereksarok közelébe asztalt foglaló családokkal” – tette hozzá.

Az IGEN, ahogy a nápolyi pizza is, a hagyományok és az alapanyagok tiszteletéről, valamint a természetességről szól. A nápolyi pizza 2017 óta az UNESCO világörökség részét képezi, a tökéletes és eredeti pizza elkészítésének tudományát pedig egy AVPN (Associazione Verace Pizza Napoletana) nevű szervezet rendszerezi. Az IGEN csapata is az ő elveik szerint működik. Ezt azért is fontos kiemelni, mivel az IGEN Magyarországon elsőként szerezte meg és tudhatja magáénak az AVPN-minősítést.

A nagy népszerűség hatására egyre inkább nőtt a házhoz rendelés igénye, de ahogy Nóri is kiemelte:

„A nápolyi pizza nem igazán szeret utazni”

Mivel nem akarták otthon ehető pizza nélkül hagyni az éheseket, megszületett az IDE szeletbár koncepciója is. „Római utazásaink alatt jött az ötlet, hogy ez a típus jól bírná az utazást is, majd a gondolatot megvalósítás követte” – tette hozzá.

Hamarosan az is kiderült, hogy házhozszállítással ez a műfaj nem lesz nyereséges, így tavaly létrejött a Pozsonyi úti üzlet is, ahol személyesen is lehet válogatni a szeletek közül. Ahogy az IGEN pizzázóban megszokhattunk, az IDE enteriőrje is hozza azt a letisztultságban és egyszerűségben rejlő minőséget, amelyből a humor sem hiányozhat. Az olasz pizzázókra jellemző kegytárgyak itt is felbukkannak: a kék polcon sorakozó Madonna-szobrok mellett az ezek felett elhelyezkedő Cicciolina-kép is figyel minket.

De mi is pontosan a különbség a nápolyi és a római pizza között?

Ahogy Nóri is felhívta rá a figyelmünket: „a minőséget leszámítva szinte minden”. A nápolyi pizza alakja kerek, tésztája nyolc-huszonnégy órát kel szobahőmérsékleten, majd fatüzeléses kemencében sül hatvan-kilencven másodpercig. Közepe hajszálvékony és lehajlik, amikor a kezedben fogsz egy szeletet. Ezzel szemben a római pizza tésztája minimum negyvennyolc órát kel a hűtőben és nagyon magasan hidratált; 40-szer 60 centiméteres tepsiben, elektromos kemencében sül és szeletben árulják, amely vastag, de nem a tésztának köszönhetően, hanem a levegőbuborékok miatt. Az alja ropogós, a szelet feltétben nagyon gazdag.

„A nápolyit lehetőleg frissen a kemencéből kivéve kell enni, a rómait pedig lehet akár kétnaposan is fogyasztani” – emelte ki Nóri. A római pizza esetében a szeletek a végső sütést azelőtt kapják meg, mielőtt megennénk őket, ráadásul csak kétszázötven fokon, amire bármilyen háztartási sütő is képes. Az IDE pizza dobozán pontos utasításokat is találhatunk arról, hogy hogyan fogyasszuk a kiválasztott szeleteket.

Az elkészítés módja és a technológia mellett Nóri az alapanyagok minőségére is odafigyel; az egyes feltétek prémium kategóriát képviselnek. „Rengeteget tesztelek, mindig igyekszem fejleszteni a termékeket, amelyeknek az egyik legfontosabb kulcsa az alapanyag. Jelen pillanatban szinte mindent Olaszországból hozunk: amennyire lehetséges, igyekszünk kisebb vállalkozások prémium termékeit választani” – részletezte.

Az IGEN és az IDE kínálata is bővült már az indulás óta, így ha valami többre vágynánk, limonádék, saláták és desszertek közül is válogathatunk. Kipróbálhatjuk például az epres-limoncellós tiramisut vagy a sóskaramelles panna cottát is, amelyek Nóri receptjei alapján készülnek.

Nóri nagyon energikus, határozott, motivált és inspiráló ember, aki néha pizzamester, néha tervező, mindeközben édesanya is egyben. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy ennyiféle szerep mellett hogyan zajlik egy átlagos napja.

„Az elmúlt hónapokban minden napom ugyanolyan volt, mivel heti hét napot dolgoztam. Reggel, amint felébredtem, felöltöztettem magamat és Brúnót – ő a kisebbik fiam, aki olyan pici még, hogy nagyon össze van nőve az anyukájával, emiatt jön velem mindenhova , fölmentünk a Czakó kertbe, az IDE üzemébe megsütni az aznapi pizzákat. Bedagasztottam a tésztát két nappal későbbre, kibuciztam őket másnapra, majd irány vagy az IGEN, vagy az IDE üzlete. Onnan hazasiettem a gép melletti munkáimat befejezni, utána megfőztem a vacsorát a családnak, ezután jött a gyerekek fürdetése, az altatás és még egy kis esti munka. De ennek pont a mai napon vége szakadt – már picit korábban is így lehetett volna, mivel Brúnó elkezdett kúszni-mászni –, így többet leszek a másik két helyen is, nem csak az üzemben, a napi termelésben” – mondta el.

És hogy mi is az, ami folyton viszi előre? Nóri erre a kérdésre könnyed egyszerűséggel csak ennyit válaszolt: „ilyen típus vagyok, valahogy nem bírok megülni. Mindig jön valami korszakalkotó ötletem, amit muszáj megcsinálni”.

A rengeteg pizzasütés és új vállalkozás mellett Nóri tervezői munkáinak is hagy teret, a közeljövőben szeretne mind építészként, mind formatervezőként is több projektet vállalni. „Nagyon bízom benne, hogy a pizzák is így akarják, és megsütik majd magukat!”

Fotók: Csizik Balázs, Vidó Nóri, Zoltai András

Vidó Nóri | Web
IGEN | Facebook | Instagram
IDE | Facebook | Instagram

továbbiak
Az erdő közepén, mégis otthonosan | Kabinka
community

Az erdő közepén, mégis otthonosan | Kabinka

Szerelemprojekt Mátrakeresztesen – hangzik a Kabinka szlogenje, és túlzásról szó sincs. Vigh Levente, a kabinház megálmodója és tulajdonosa első látásra beleszeretett a környékbe, és most, hogy a ház elkészült, mi biztosra vesszük, hogy a Kabinka is élethosszig tartó szerelem marad az életében. A cél az, hogy ne csak az övében legyen
Test és tárgy harmóniája | Vincze Borbála
divat

Test és tárgy harmóniája | Vincze Borbála

A minket körülvevő tárgyak, tárgycsoportok akár testünk egyfajta kiterjesztéseként is értelmezhetők. E gondolat újraértelmezésére, vizsgálatára tett kísérletet mestermunkájával, egy kísérleti öltözékkiegészítő tárgyegyüttes megtervezésével Vincze Borbála. Vincze Borbála kiegészítőtervezőt munkájában az emberi test és a viselt tárgy közötti kapcsolat foglalkoztatja leginkább. Diplomamunkájának megalkotásakor is a test és a kiegészítő harmóniájának megtalálása
Inspiráló közösségi terek Kelet-Európából | TOP 5
design

Inspiráló közösségi terek Kelet-Európából | TOP 5

A nyugodt környezet, a természet közelsége mindig inspirálóan tud hatni, ha dolgozni vagy pihenni szeretnénk, főleg, ha ezt olyan egyedi építményekben vagy azok közelségében tehetjük meg, melyek különleges és kreatív formai megoldásaikkal, anyaghasználatukkal egységet alkotnak a természettel – vagy éppenséggel kitűnnek onnan – a maguk sajátos módján. A következő válogatás ilyen épületekre