Minifesztivállal tér vissza a Budapest Parkba a Margaret Island

Minifesztivállal tér vissza a Budapest Parkba a Margaret Island

Az elfogadás, összekapcsolódás és a béke jegyében született meg a Margaret Island Flower Power elnevezésű minifesztiválja, amit augusztus 6-án rendeznek meg a Budapest Parkban. Az együttes mellett a színpadon köszönthetjük majd Solére-t, a Pandóra Projektet és Brenkát is, így egy igazán különleges estén ünnepelhetjük majd közösen a sokszínűséget.

„Kislányként először a Hair című film és Janis Joplin zenéje gyakorolt rám nagy hatást. Emlékszem, hogy akkoriban hosszú, piros virágos tarisznyát hordtam magammal, tiniként pedig koncerteken töltöttem a szabadidőmet a barátaimmal” – meséli a Margaret Island énekesnője, Lábas Viki. „A woodstocki életérzés számomra leginkább a szabadságvágyban nyilvánul meg és abban, hogy emberként fordulunk a másikhoz. Azt jelenti, hogy együtt hozunk létre valamit, ami kilép a korábban megszokott keretek közül.” Viki úgy látja, talán még soha nem volt olyan fontos, hogy megmutassák, mekkora ereje van a hasonló elveket valló emberek összetartásának, mint most.

Fotók: Földi Ádám

Forrás: Sajtóanyag

továbbiak
23 focipályányi automatizált központ pörgeti az e-kereskedelmet Magyarországon
business

23 focipályányi automatizált központ pörgeti az e-kereskedelmet Magyarországon

Míg a koronavírus lelassította a gazdaságot, az e-kereskedelem Magyarországon teret hódított magának: 2021-ben 70 millió hazai rendelés 1203 milliárd forintos forgalmat generált, amely bő harminc százalékos növekedést jelent a szektornak. Ehhez jön hozzá az eMAG-Extreme Digital Dunaharasztiban épülő automatizált logisztikai központja, amely várhatóan még inkább fellendíti az online vásárlás piacát.
Összekapcsolni a városi létet a természettel | Pinetime x Kelemen Áron
divat

Összekapcsolni a városi létet a természettel | Pinetime x Kelemen Áron

Egy friss, reggeli kávé illata a hajnali párában. Kalandos dzsipes túra a Káli-medencében. Végtelen ösvényeken felfedezni az erdő rejtett szépségeit, akár két keréken. Naplementés grillezés a tóparton vagy éppen egy tetőtéri sütögetés a városi fények felett. Utóbbit most Kelemen Áron séf finom és különleges aromájú fogásai mellett, valamint a Pinetime
350 madárház között lebeg a Bjarke Ingels Group "bioszféra" faházas szállodája
architecture

350 madárház között lebeg a Bjarke Ingels Group "bioszféra" faházas szállodája

A Bjarke Ingels Group (BIG) egy faházas szállodai szobát épített ki a svéd Lappföldön, és egy gömb alakú kabint hozott létre, amelyet 350 madárház fed be. A Biosphere névre keresztelt design a Harads-erdő fái között van felfüggesztve, és a Treehotel üdülőhely legújabb kiegészítő építménye. A látogatók egy függőhídon keresztül jutnak